Néha elhangzik, hogy jó anya vagyok, családtagoktól, kedves ismerősöktől. Építik az önbecsülésemet, vigasztalnak, meglátnak. Általában tiltakozok. Összetörök, csóválom a fejem, egyáltalán nem érzem. Mondtam is a két lábbal a földön álló, ugyanakkor mágikus képességekkel megáldott masszőrünknek, én nem így látom. Azt válaszolta, nem baj. Sőt, igazából az lenne a probléma, ha tökéletesnek gondolnám magam, de ezt már csak én teszem hozzá.

A történet nem tegnapi, de mindenképpen említésre méltó. Nem egy nagy szám, de szüksége van rá az ember lelkének.

Volt, aki már feltette a kérdést, mások mit sem tartanak egyértelműbbnek, mi leggyakrabban a „mentsen tőle az ég” vélemény alatt futunk, Apa – elmondása szerint – elmenekül, bezárkózik, én bizonytalankodok. Szerencsére vannak, akik nem szólnak bele, vagy akiket nem érdekel, de egy cikket bőségesen megér a kérdés. A párom szerint nem intim kategória, úgyhogy lássuk az érem több mint két oldalát!

Talán egy bőröndös füzetecskében arra vonatkozó ajánlást is olvastam korábban, hogy milyen orvosokat kéne felkeresnie egy várandósságon és szülésen átesett nőnek. Már felidézni nem tudnám, de elég meglepő dolgokat javasoltak, ugyanakkor sokkal egyértelműbbnek tűnő rendeléseket meg sem említettek. Ezen felbuzdulva most magam szedem csokorba az általam fontosnak tartottakat.

Ahogy már magam is zengtem róla, a 8. hónaptól a kisbaba által fogyasztható élelmek listája elkezd jelentős mértékben bővülni. És bár a 9. hónaptól nem igazán ajánlanak egyéb újdonságokat, a betöltött 10. hónapig a végére sem érhetünk a kóstoltatásoknak. Az idő előrehaladtával nekünk is akadt még kipipálatlan zöldségünk, fűszerünk, tejtermékünk, ezért úgy döntöttem, felfokozzuk a tempót.

Mint az Agymenők című sorozat Sheldonja, aki csak azokat a meglepetéseket szereti, amikről már két hónappal előtte tud, a babák sem igazán rajonganak a változásokért. Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy amit szeretnénk velük (vele) megszoktatni, annak idejében neki kell állni, különben tiltakozásba torkollik a kísérletünk, rengeteget kell vele kínlódni, és így sem biztos, hogy sikeresek leszünk, bármennyire is próbálunk következetesek maradni.

Már egyszer beszámoltam róla, hogy milyen hajmeresztő effekteket képes produkálni egy néhány hónapos csecsemő. Úgy gondoltam, most már összegyűlt annyi ilyen jellegű nóvum, hogy érdemes egy újabb bejegyzésre. Lássuk is őket!

Ha az első részt még nem olvastad: "A következetesség kifizetődő? (1. rész)"

A másik mérce lehetne az esti rutin. A dolgok soha nem változó sorrendje. Hogy legyen egyfajta, kevéske rend. Azonos időben fürdés, szopizás, majd alvás. Hiába. Így is rengetegszer végigordítja a rituálét a mellre csatlakozásig, vagy esetleg későbbig. Ha éhes, ha nem (igyekszünk előtte is „megtömni”), ha eleget pihent délután, ha nem.

Egy nap csoda történt. Akkor fogalmazódott meg bennem a cím. Kérdőjel nélkül virított volna, ha ugyanilyen a folytatás. Aztán másféle ingerek értek. Újabb problémák kerültek elő. Bizonyítékok és ellenvallomások. Még mérlegelni szükséges.

Arról már volt szó, hogy Áron (nem is olyan) néha morog, mint a bolhás kutya. És éppen abban az időszakban leledzik, amikor négykézláb (bár ő még a hasával együtt) közlekedik a lakásban. Gyakorta hasonlítanám egy ebhez, aki még nincs betanítva, nem járt iskolába, sem óvodába, és a gazdája sem nevelte meg kellőképpen. Pont olyan csintalan is.