Ha az első részt még nem olvastad: "A következetesség kifizetődő? (1. rész)"
A másik mérce lehetne az esti rutin. A dolgok soha nem változó sorrendje. Hogy legyen egyfajta, kevéske rend. Azonos időben fürdés, szopizás, majd alvás. Hiába. Így is rengetegszer végigordítja a rituálét a mellre csatlakozásig, vagy esetleg későbbig. Ha éhes, ha nem (igyekszünk előtte is „megtömni”), ha eleget pihent délután, ha nem.
És a pancsolás után adjuk be a D-vitamint. Amióta a világ világ, amikortól fogva ez a kisfiú itthon gazdagítja az életünket. Porcelánkanál, egy-két csepp anyatej, egy pötty vitamin. Nagyra tátott száj. Vagy nem. Nemrégiben volt egy olyan korszak, hogy vagdalta el a fejét. Bele kellett kényszerítenem. (Valószínűleg ebben ismételten a menstruáció volt a ludas, bár a gond jóval hamarabb kezdődött, és viszonylag nehezen múlt el.) A kanálmosogatást már nem bírja könnyhullatás nélkül kivárni.
Az ember azt gondolná, és ezt tanácsolja a „szakirodalom” is, hogy alkalmazzunk cselekvéssorokat, hiszen a csecsemő ezek rabja, ebből tudja, hogy miután mi következik, és ezáltal tudja megszokni az anyaméhen kívüli létezést, az élet sajátosságait és a család mindennapjait. Előbb-utóbb majd igazodik hozzájuk, hozzánk. Vagy nem. Elképzelhető, hogy már most ránk erőlteti saját akaratát? Esetleg csak kísérletezik? Mennyivel lenne jobb neki egy másik műveleti egymásutániság? Szeretné, ha változatosabb lenne az este? Annyira kapkodná a kobakját, hogy nem érne rá hüppögni?
Ám gyarapodtunk egy alátámasztó tapasztalattal is. A kánikulában minimális éjszakai ruházatra kellett átállnunk a nyugodt, izzadásmentes szunyókálás érdekében. Sorra bújtunk ki a göncökből, majd a gumis alatti vízhatlan lepedőt is eltávolítottuk, hogy mindennemű műanyagot mellőzzünk. Szerencsére éjjel általában kellőképpen mérséklődött felénk a hő, egy vékony pamutrugdalódzóban a kisgyermek jól érezte magát, miközben belülről figyelte a szemhéját. Ugyan féltettem a megfázástól, de ő jobban hidegtűrő. Én csak egy-két éjszaka nem takaróztam be szinte egyáltalán. Máskor csak kezem, lábam lógattam ki, mikor mennyire.
Ez azt jelentette, hogy hónapokig nem használtunk hálózsákot. Pedig leledzik egy viszonylag vékonyabb is a szekrényben, de a bevált pizsamánál vastagabb, ezért is cseréltük le. Azonban beköszöntöttek a hidegebb napok. Sebaj, úgyis lapult még a szekrényben néhány melegebb ruhadarab, amit későn kaptunk meg. Hátha még rámegy. Szűkösen, de legalább hadd hordja egy kicsit. Rövid ujjú body, plüss rugdalódzó. Aztán tovább hűlt a levegő, és mosásba vándorolt az ajándékruha.
Ideje előszedni a hálózsákokat. Éppen jó lesz az egyrétegű egy hosszú ujjú alsóval. Evés és büfizés után sem nyugszik meg. A kiságyban üvölt. Hurcolászom, semmi. Két újdonság… Új típusú pelenka és régi-új hálóruha. A pelus nem kemény, és eddig még egyikkel sem volt (Áron szemszögéből) probléma. A zsákban viszont nem lehet úgy mozogni, fordulásnál beleakad, nem dughatja ki egyik lábát az egyik, a másikat a másik rácsközön. Kúszni még nehezebb benne.
Nincs jobb ötletem. Lerángatom és a bébit belehúzom egy már kinőtt, de tisztán félretett ujjatlan plüss rugdalódzóba. Egy picit még csitítgatom, beszélek hozzá. Lassan legyőzi a szipogást, de később még álmában is sírdogál. Ekkora tragédiát…
Párom pedig határozott meggyőződéssel állította – válaszul azon kérdésemre, hogy mit adok rá télen –, hogy nem ez volt a gyermek gondja. Akkor mi? Erre már nem érkezett felelet. Inkább én is nyugovóra térek. Aztán megvitattam a kisfiúval, és meggyőztem, hogy ennél célszerűbbet, finomabb langyosabbat még nem találtak ki, (és miután ellenőriztem, hogy a pléd még mindig nem téma) takaróval bebugyolálva megetettem, nem egyszerűen rajta tartva büfiztettem, majd az ágyban csomagoltam bele a zsákba. Fogalmam sincs, mi volt a siker kulcsa. De járni is meg lehet benne tanulni! Ügyesség és gyakorlás függvénye. Na meg a hozzászokásé.
Előkészületben: "Újabb hanghatások"
