Néhányan megrökönyödnek, sokan aggódnak, páran pedig nevetnek, ha a csecsemőjük éppen egy addig számukra ismeretlen hanghatást (vagy testi jelzést) produkál. Bizony érdekes dolgok sülhetnek ki belőle. Mint az alábbiak.

Talán a kismamák között már senki nem lepődik meg, ha az újszülött hirtelen zaj, mozdulat, bizonytalan érzés hatására kezét-lábát széjjelveti – ez az ún. Moro-reflex. De valahogy – bár tudtommal nem olvastam róla sehol – az is normálisnak tűnt, amikor rövidet felsikoltott, ezt nevezhetnénk akár vonításnak is. Talán arra hasonlított a legjobban. Áron néha naponta adott ki ilyen hangot, volt, hogy hosszú ideig nem, aztán egy séta alkalmával többször is. Nem tudom, hogy az elején is így volt-e, de később rájöttem, hogy az erre hajazó effekt tulajdonképpen azt jelenti, hogy álmában sír. Nem túl kellemes, és az ember nagyon sajnálja. 

Aztán pár (3-4) hónaposan elkezdte hangosan venni a levegőt. Kész szívbaj. Retteghetünk, hogy mi a baja. Olyannak tűnik, mint egy tüdőbeteg haldoklása, de nevet hozzá. Utánanézek, bár elsőre az merül fel mindkettőnkben (Apával), hogy direkt csinálja. Összefüggésben lehet a szájlégzés megtanulásával és a levegővétel szabályozásának képességével. Nagyjából innentől tud a bébi szándékosan lassabban vagy gyorsabban lélegezni. 

Ezt követően pedig elérkezett a blog nevének ihletője, a brekegés ideje. Nekem azóta sem sikerült elsajátítanom ezt a kommunikációs formát, de egy-kétszer egy már majdnem teljesen hasonlatos „k betű”-féle elhagyta a számat. Nem „brek”, nem „kvák”, hanem egészen pontosan olyan jelzés, amivel a békák beszélgetnek egymás között. Ez lett Áron és Apa első közös nyelve. Talán ők értették is egymást. 

Megint eltelt egy hónap, és a kisfiú újabb szokást vett fel. Sírás helyett gyakran megbékélek vele, egyébként nem túl szívderítő. Morog, mint a bolhás kutya. Nagyon, és olykor sokáig. Evés közben is gyakran játssza. Mára oroszlánüvöltéssé fokozódott, úgy nyomja, mint egy vadállat. (Lehet, hogy a csirkehústól.) Apa ezt is szereti provokálni. Ha készül elszakadni a cérna, még vissza lehet vele fordítani. Amúgy nekem nem igazán tetsző foglalatosság. 

A morgás továbbfejlesztett változata a hörgés. Borzasztó. Szintén orvosi kivizsgálást igényelne kb. Szörnyű hallgatni. Néha azt hiszem, Dagobert bácsi költözött a lakásba, és a maga érthetetlen, mély hadoválásával szórakoztat minket. Pedig csak egy kisgyermek próbálja felhívni magára a figyelmet. Ez, a köhögés, az apró sikítás és a mostanában megint népszerű cuppantás mérföldekkel szimpatikusabb, mint az állandó bömbölés. Azonban választani nem lehet, mikor melyik jut, azt érdemeljük. És várjuk Áron kétéves korát, mert az egyik szomszédunk lánya is addig sírdogált…

Előkészületben: "Hogy jut idő magamra?"