Már egyszer beszámoltam róla, hogy milyen hajmeresztő effekteket képes produkálni egy néhány hónapos csecsemő. Úgy gondoltam, most már összegyűlt annyi ilyen jellegű nóvum, hogy érdemes egy újabb bejegyzésre. Lássuk is őket!

Amit szerintem minden baba elkövet, az a köhécselés. Ki tudja, hogyan, miből indult, utánzással, vagy maga fejlesztette ki, de szándékosan – a korai időszakban néha frászt hozva az emberre, hogy valami baja van – köhint, egymás után többször is. 

Olyan szempontból nem túl szerencsés, hogy az anyja nem tudhatja, mikor van tényleg problémája (jó, persze, felismerhető a különbség), és mikor csak színlel (mint a tűzoltós mesében), de egyébként nagyon aranyos. Gyakran még a nyöszörgés is átváltoztatható rá, ha majomkodással kiprovokáljuk. És minden egyes alkalommal eljátssza akkor is, amikor tényleg krákognunk vagy köhögnünk kell, mert félrenyeltünk vagy kaparja valami a torkunkat. 

Aztán van, hogy úgy veszi az orrán a levegőt, mintha akadályba ütközne, majd úgy fújja ki. Nevezhetjük szuszogásnak. Gyors verziója a szimatolás, mintha szaglászna valamit, de csak szórakozik. Ez is megtévesztő lehet olyan szinten, hogy azt hihetjük, náthás, tényleg nem tud rendesen lélegezni, miközben csupán próbálgatja az általa kitalált dolgokat. 

Az sem ritka eset, hogy egy bébi berreg. Nem csak fiúknál fordul elő. Néha brümmögésnek is szoktuk titulálni, pedig szerintem nem az autóktól ered. Ez annyiban érdekes, hogy a felnőttekkel ellentétben nem a nyelvével, hanem az ajkaival képzi az „r” hangot is. Utánozhatatlan. 

Amikor bekapcsolom az aprítót vagy a botmixert, de már gyakorlatilag bármilyen más gépet (kivétel porszívó, hajszárító és epilátor, mert ezektől manapság sír), vagy ha csak mosogatok, utána a masinák keltette zajt szajkózza. Ez leginkább a morgásra hasonlít, legalábbis ő így fordítja le magának. Abszolút találó. Előfordul, hogy még be sem indítom az adott készüléket, csak megemlítem, hogy használni fogom, és már rákezd. 

Másik kedvencem általában evés, ivás közben vagy után szokott megesni. Gyakorlatilag, mint akinek erős volt a pálinka, de irtóra jólesett. Lehet, hogy ezt inkább hallani kéne, leírni elég nehéz, bár azt hiszem, mindannyiunk számára ismerős a pillanat. Egy jól kieresztett, nyelvfeltolós sóhajtás. :-D 

Amit a környezetében kevésbé szívesen viselnek, az az, hogy ha rajta kívüli személy táplálkozni mer a szeme előtt, le se veszi róla a tekintetét, kinézi a szájából az összes falatot (függetlenül attól, hogy épp előtte ette degeszre magát), hatalmasakat nyel, és legutóbbi innovációként nyammog, csámcsog is hozzá. Engem nem zavar, tovább habzsolok. Ha nagyon megszánom (és olyat eszek), kap egy-két falatot. 

Talán már említettem, hogy Áron cuppant, puszikat küld. Először akkor csinálta, amikor kedve volt hozzá (ez most is így van), eszébe jutott, aztán reagálva arra, amikor azt mondtuk neki: „imádlak”. Tudatossá vált, és ért valamit abból, amit beszélünk körülötte. Ez örömteli. Már találkozásnál, búcsúzásnál is alkalmazza, ha úgy érzi. 

Máskor integetésre vált, ha puszit kérünk is. Köszönésre is ekként válaszol. Idegenekkel elsőre nem mindig sikerül, de általában mire elmennek, már „teker” utánuk. Ugyanis túl snassz lenne, ha hagyományos módon intézné ezt a kedves gesztust. Mi nem nyitott tenyeret használunk, hanem az ökölbe szorított kezünket mozgatjuk csuklóból. Gyakran fityiszt is mutatunk hozzá. Csak valaki a lelkére ne vegye! Néhanapján már kinyílik a kezecskéje, de örülnék neki, ha ez a sajátos üdvözlés később is megmaradna magunk közt. Annyira tüneményes!

Előkészületben: "Sheldon nyomdokaiban"