Nyilván igaza volt a szülésfelkészítő tanfolyamon a pszichológus hölgynek, amikor arról beszélt, hogy a gyermek megérkezésével újabb szerepet veszünk fel szülőként, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy attól még férj és feleség, pár maradunk, az a reláció továbbra is fennáll. Ennek megfelelően pedig ne nevezzük egymást Apának és Anyának, hiszen ezzel arra célzunk, hogy többé más funkciót már nem töltünk be.

Hogy egy kicsit könnyedebb vizekre evezzek – nem mintha túlságosan komolyra szoktam volna venni a figurát –, gondoltam, ismét megosztom veletek, milyen újdonságokat művel Áron a hanghatások terén.

Az európai képviselők gondolkozhatnak éveket, hogy mikor és merre tologatnak, mennyi energiát nem takarítanak meg a nonstop üzemekben, ahol állandóan ég a villany és működnek a gépek, szerintem csak egy kisbabát kéne közelebbről megnézniük. Ők ugyanis nem alszanak sem egy órával többet, sem egy órával kevesebbet. De ha mégis, az nem az óraátállításnak köszönhető, legalábbis közvetlenül biztosan nem.

Párom már egyszer szóbahozott hölgy barátja kérdezte tőlünk, hogy miben nyilvánul meg Áron fogzása, mert ő is hónapokon keresztül azt hitte, hogy a kisfiának a foga jön, és fáj az ínye. Hogy utána mire gondolt, arról már nem beszélgettünk, mindenesetre számomra furcsa, hogy tévedésnek vélte eredeti elképzelését. Legalábbis én így vettem ki az érdeklődéséből.

Olyan régen írtam már a hozzátáplálásról, hogy szinte hiányzott. Mondjuk sok újdonság nem történt e téren, lehet, hogy fejlődhetnénk jobban és gyorsabban is, mindenesetre egy-két korábbi kérdésre, problémára találtam feleletet, melyeket ezúton megosztok veletek.

Áron 10 és fél hónapos korára eljutottunk odáig, hogy Apa végre szabadságra tudott jönni. Előtte több minden akadályozta, friss munkahely miatt próbaidő, kolleganője pihenője, majd betegsége, tanfolyam, stb. Egy-egy napot már tartózkodott itthon, de hosszabban nem boldogított minket. Mondjuk most is csak 3 napot vett ki, a többi ünnepi részt képezett.

A hosszú hétvége előtti csütörtök este a Nagymama megetette Áront, majd már készültünk rá, hogy a fürdés előtt megmérjük a hőmérsékletét, mert melegnek éreztük a fejét és a testét. A benyomásunk nem csalt, a lázmérő pörgette a számokat, bőven 38,5°C fölött állt meg. Ez még nem is adott okot nagyobb aggodalomra. Fel vagyunk szerelkezve kúppal és szuszpenzióval is. Valamint azzal is tisztában vagyok, hogy manapság nem javasolják a gyógyszeres csillapítást, előbb meg kell kísérelni a hűtőfürdőt vagy a hideg vizes borogatást.

Korábban már többször említettem, hogy a szoptatással kapcsolatban rengeteg problémánk adódott. Azt gondoltam, hogy Áron 10 hónapos korára már mindenen túllendültünk, de még mindig tartogatott meglepetést.

Ezt a témát is párom javasolta, bár bennem is körvonalazódott már a szükségessége. Nyilván poénnak szánta – na nem azt, hogy így zajlanak az események, hanem, hogy le is írom, ám én komolyan vettem, mint oly sokszor. Főként az utóbbi – már nem túl rövid – időben, amikor harapni tudok egy fél szóért is.

Párom, azon kérdésemre, hogy milyen témáról érdemes még beszélni a blogban, kapva az alkalmon egyből utalt a friss kakis-pisis balesetre. Hát nem tudom, hogy Áron első barátnője mit fog szólni hozzá, ha olvassa, vagy ha elmeséljük neki, mert Apa azzal is „fenyegetőzött”, hogy a hordozós horkolós videóval indít majd a kiszemeltnél. Lányok, kössétek fel a gatyát!