Szóltam már korábban a tápszeres táplálás általam távolból szemlélt előnyeiről, és értekeztem több ízben a szoptatással kapcsolatos nehézségeinkről, most a kettő ötvözetéről kialakult véleményemet közlöm, mert úgy érzem, már van róla annyi minden a tarsolyomban, ami megér egy bejegyzést. Ugyan jómagam ezzel az etetési móddal sem találkoztam személyesen, de közvetlen közelről is láttam, hallottam, valamint olvastam is róla rengeteget, hiszen sokan alkalmazzák – általában ideig-óráig – ezt a rendszert.

És hogy miért csak addig? Az a cikk végére garantáltan kiderül, ha a kedves olvasó még nem tudja. :-) Bár az igény szerinti szoptatás sem mindenkinek szimpatikus, és nehéz minden betűjével egyetérteni, az időre táplálás sem sok esetben megoldás. Abban ugyanis egyet kell értsek a szakemberekkel, hogy a nők iszonyatosan kevés százaléka az, aki valóban fizikailag alkalmatlan gyermeke kizárólagos anyatejes etetésére. Ott valami tényleg nem stimmel, de ez valószínűleg vizsgálattal meg is állapítható.

Tehát attól én is kitérek a hitemből, amikor valaki azt mondja, hogy az egy hónapos csecsemőjének nem elég a teje. Ezt mégis honnan veszi?! A folytonos mérlegelésnek lehet, hogy a későbbiekben szentelek még egy cikket, most elég annyit róla, hogy teljesen felesleges és értelmetlen, kivéve a koraszülött babáknál. A bébi kedvét, a pisis és kakis pelenkák számát kell nézni, bíznunk kell saját magunkban, kevesebbet figyelni az órát, többet a jeleket, hagyni kell a mellen a babát, amíg maga le nem száll. Ha kell, mindkét mellel meg kell kínálni, ha úgy jó, akkor csak eggyel, de azt lehetőleg jól ürítse ki.

Azt már említettem, hogy előfordulhat az első napokban, esetleg hetekben, hogy kiegészítésre szorul a gyermek, azaz némi tápszerrel elő kell segíteni, hogy erősebben tudjon szopni, illetve ne legyen annyira türelmetlen. Azonban ennek az adagja nem lehet akkora, hogy ne legyen szüksége az anyatejre is, illetve nem lehet túl gyakori sem, és mindinkább „erőltetni kell” a szoptatást. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy előtérbe kell helyezni.

És arról is zengtem már, hogy viszonylag gyenge vagy aluszékony kisbaba esetében is előnyösebb, ha az édesanya próbál közben tejet fejni, és azt (is) adagolják a kicsinek kiskanállal vagy kisebb pohárral (svéd itató). Aztán ahogy erősödik a pici, fokozatosan el kell hagyni a pótlást, legalább néhány napig engedni kell, hogy a gyerkőc sűrűbb időközönként kerüljön „töltőre”. Úgy gondolom, ez nem egy nagy áldozat a cél érdekében. Utána, akinek úgy kényelmesebb, és a babája is jól érzi ebben magát, átállhat egy viszonylag jobban megszabott napirendre. De addig egy kicsit megengedőbbnek kell lenni! Nem fog örökké tartani az anyukán lógás. Még nálunk sem, pedig én nagyjából igény szerint etetem Annát.

Akkor mégis mi szolgáltat alapot arra, hogy azt feltételezzük, kevés a tej a bébinek? Legfőképp mások korábbi rossz tapasztalata, főleg a rokonságból, amit előszeretettel osztanak meg az újdonsült anyukával, aki amúgy is – hormonálisan – fogékony a kétségbeesésre. Hiszen hogy sikerülhetne neki, ha az édesanyjának, nagyanyjának sem ment, és szerteágazóan senkinek a családban? Miért pont ő lenne kivétel?

Egyszerűen a 90-es évekig bezárólag édesanyámon kívül nem tudok olyan nőről, aki sikeresen és hosszasan táplálta volna anyatejjel a gyermekét. A környezetemben mindenki az ellenkezőjéről számolt be, hogy eddig és eddig volt elég a teje, aztán az adott kornak megfelelően mással kellett táplálnia a kisfiát, kislányát. Aztán szerencsére ez a tendencia a 2000-es években kezdett talán megváltozni. Manapság meg szinte már választás kérdése, hogy tápszeres legyen a gyerek, vagy anyatejes. Természetesen az elején sokan megpróbálkoznak – akár a társadalom elvárásának eleget téve, akár saját elhatározásból vagy kórházi óhajból – a szoptatással, de aztán sokan hamar és indokolatlanul fel is adják.

Folytatás hamarosan!