Ha az első részt még nem olvastad: "(Már nem is) gyűlölöm (annyira) a répa-krumplit (1. rész)"
Ezen kívül a védőnő tájékoztatott arról, hogy a készételt 2 napon belül eheti meg a gyermek, tehát főzhetek négy adagot, és két ebéd és vacsora megvan belőle. De hol vagyunk még attól, hogy napi kétszer (főként ilyen elosztásban) főzeléket kapjon Áron? És ki mondta, hogy reggel belefér a napirendbe (valamint a baba is engedi nyűgösködés nélkül), hogy a konyhában tündérkedjek?
Eleinte a kóstoltatásnál még kreáltam kis porciókat, de aztán előtört belőlem a szorgos kis hangya, a takarékos takaros menyecske, vagyis visszatértem saját gyökereimhez, és nagyban kezdtem el gyártani a már kipróbált, ízléshez igazodó étkeket. Ami 48 órát állhatott a hűtőben, ám annál tovább a fagyasztóban.
Való igaz, hogy kiengedve a sárgarépa és a krumpli úgy néz ki, mintha nyersen vízben ázott volna, és bár a bébit ez sem akadályozta meg abban, hogy a tányér fenekére kukkantson, valljuk be, nem túl gusztusos és szerintem nem is kellőképpen laktató. Viszont egyszer a maradékát bedobtam magamnak a mikróba, és csoda történt vele. Mintha akkor zártam volna el alatta a gázt…
Magyarán felfedeztem, hogy a zöldségek is nyugodtan jegelhetők, ha utána szinte forrásig hőkezelésen esnek át, visszanyerik szimpatikus állapotukat, majd a jégkockányi hússal elkeverve kanalazható hőmérsékletűre hűlnek, és már neki is lehet állni az etetésnek. (Én egyébként is minden fagyasztott élelmet újra fel szoktam forralni. Csodálkoztam is rajta, hogy kiolvasztásról és langyosra melegítésről olvastam a témában leginkább.) Persze ehhez az is kellett, hogy ne ragaszkodjak tovább a „gőzfürdőzéshez”, ami a csecsemő türelmi képességét ily módon már bőven kiakasztaná.
A másik nagy gondom ezzel a főzelékesdivel az volt, hogy hiába evett meg belőle a baba csekély súlyához képest óriási adagot, másfél, kettő, kiváltságos és egyedi esetben két és fél óra múlva korgott a gyomra. Na, ettől kaptam idegbajt. Hogy mit összeszenvedtem azért a kajáért, hogy aztán ne érjen az égvilágon semmit! Robbant a bomba, repkedtek a csúnya szavak.
Egyrészt – feltételezem – még nem tudta feldolgozni teljes mértékben, bizonyos százaléka egy az egyben átfutott az emésztőrendszerén. Aztán szép fokozatosan, ahogy hozzászokott az újfajta anyagokhoz, egyre többet hasznosít belőle. Másrészt pedig valljuk be, a kezdeti zöldségek energiatartalma (kivéve talán a krumplit) meg sem közelíti az anyatejét.
Erre nálunk az lett a megoldás, hogy a papiknak extrém sűrűnek kell lenniük (semmi felesleges víz!), időközben érkezett hozzájuk a csirke-, majd pulykahús, valamint az olívaolaj, és így kb. 250 (de lehet, hogy több, és ez csak a zöldség!) gramm az ebéd mennyisége, amivel normál ideig elhesszelünk.
Persze idáig is el kellett jutni, nem egy-két nap alatt alakultak fényesen a dolgaink, hanem sok-sok kísérletezés, tanakodás és fejfalbaverés árán. És még mindig lenne (van) mit orvosolni és van mire várni. Például Áron súlygyarapodására, ami a 7 hónapos mérés szerint sem kielégítő. Igen, lemozogja, amit megeszik, a szülei sem díjbirkózók, a születési súlyához képest még nem áll rosszul, valahogy mégsem tetszik.
A laborra már megszereztem a beutalót, de nem akarom rángatni a bébit vizsgálatokra, ha nem muszáj. Apa is azt mondta, nézzük még meg a 8 hónapos eredményt. Nem bizakodok, és nem is vélem úgy, hogy beteg lenne, ugyanakkor azt sem szeretném, ha valami későn derülne ki, ami ellen már tehettünk volna.
Az elválasztással kapcsolatban is haladást hozhat a közeljövő, hiszen kinyílik a lehetőségek tárháza: kézbe fogható fogások, tejtermékek, vörös húsok, tojássárgája. Ezekkel talán már lehet mit kezdeni. Egyelőre az idáig említettek alapján egy teljes étkezést tudtunk kiváltani, a gyümölcs a maga kevés búzadarájával még mindig lóg a levegőben. A tízórai többnyire elmarad, vacsorára a tapasztalatok alapján a legmegfelelőbb a tej. Ám azt hiszem, ezzel a témával még később is foglalkozni fogok, úgyhogy nem árulok el előre minden titkot.
Előkészületben: "Látszatboldogság?"
