Ugróbéka

Ugróbéka


Körforgás (3. rész)

Vegyes táplálás

2021. február 09. - Ugróbéka anyukája

Ha az első két részt még nem olvastad: "Körforgás (1. rész)"; "Körforgás (2. rész)" Tehát a vegyes táplálásra vissza- vagy inkább rátérve, van egy édesanya azzal a félelemmel, hogy nem elég a teje, és a szoptatás mellett – nyilván a fránya mérleg használatával – tápszeres pótlást ad a bébinek –…

Tovább

Körforgás (1. rész)

Vegyes táplálás

Szóltam már korábban a tápszeres táplálás általam távolból szemlélt előnyeiről, és értekeztem több ízben a szoptatással kapcsolatos nehézségeinkről, most a kettő ötvözetéről kialakult véleményemet közlöm, mert úgy érzem, már van róla annyi minden a tarsolyomban, ami megér egy bejegyzést. Ugyan…

Tovább

Kezdeti döccenők (2. rész)

Ha az első részt még nem olvastad: "Kezdeti döccenők (1. rész)" Másnap még újra megismétlődött az „addig kísérletezünk, amíg bírunk” című történet, aztán már a védőnő állított meg a folyosón, hogy ez így nem mehet tovább. Akkor még sikerült lehiggasztania a kislányt, miközben én mellre tettem, ő…

Tovább

A pelenka sem bír el mindent

Párom, azon kérdésemre, hogy milyen témáról érdemes még beszélni a blogban, kapva az alkalmon egyből utalt a friss kakis-pisis balesetre. Hát nem tudom, hogy Áron első barátnője mit fog szólni hozzá, ha olvassa, vagy ha elmeséljük neki, mert Apa azzal is „fenyegetőzött”, hogy a hordozós horkolós…

Tovább

„Olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy”

Szemléletváltási kísérlet

Korábban már szóltam róla, hogy a szülésfelkészítő tanfolyamon (ha jól emlékszem, kifejezetten a gyerekgyógyász doktornő) arra buzdítottak minket, hogy próbálkozzunk. Bár kézenfekvő és hívogató, hogy az internetbe kapaszkodjunk, és onnan merítsünk megoldásokat a problémáinkra, mégis inkább…

Tovább

Amiért irigylem a tápszeres babák anyukáit (2. rész)

Ha az első részt még nem olvastad: "Amiért irigylem a tápszeres babák anyukáit (1. rész)" Ezen kívül mást nem tesz. Ahogy párom szokta mondani: „Annyit ér, mint döglött lónak az aszpirin.” Csak hogy csúnyát ne ejtsek ki a számon. Beszerezte(tte)m még egy svájci, gyógynövényes, hatóanyag nélküli…

Tovább

Amiért irigylem a tápszeres babák anyukáit (1. rész)

Mint ismeretes, mi is rengeteget kínlódtunk a szoptatással, ha Áron jobban elfogadja, eddigi legnagyobb problémánknál át is tértünk volna a tápszerre. Persze összességében örülök, hogy erre nem került sor. Ugyanakkor mindig is bujkált bennem a kisördög, és sok nehézségnél szúrt szemet, hogy néha…

Tovább

Amivel nem értek egyet (2. rész)

(A szakirodalommal is szeretek vitatkozni)

Ha az első részt még nem olvastad: "Amivel nem értek egyet (1. rész)" A harmadik, ami piszkálja a csőrömet, a neveléssel kapcsolatos. Bár még bőven nem tudhatjuk, hogy ilyen téren hogyan teljesítek (teljesítünk), már most vannak elveim (ha-ha!), és csóválom a fejem, ha nekem nem tetsző közhelyeket…

Tovább

Amivel nem értek egyet (1. rész)

(A szakirodalommal is szeretek vitatkozni)

Ahogy már többször említettem, rengeteg babás irományt tanulmányoztam, hatalmas mennyiségű cikket elolvastam a témában, ami sokszor nagy segítséget jelentett, többször csak még jobban elbizonytalanított, majd visszakanyarított az eredeti gondolatomra, néhányszor nem adott választ, olykor pedig csak…

Tovább

Jelszóváltoztatás

Azt hiszem, nincsen rosszabb, bosszantóbb és fájdalmasabb kijelentés, meglátás egy szoptató kismama számára annál, mint amikor valaki azt mondja a babájára – főleg etetés után –, hogy „biztos éhes”, vagy megkérdezi tőle, hogy „Miért sírsz, éhes vagy?” Ez a nőember elevenjébe mar. Ő, aki…

Tovább
süti beállítások módosítása