Ahogy már talán említettem is, és hát aki egyszer is volt kismama, tudja, hogy állandó téma a szűk család, a rokonok, a szomszédok, az ismerősök és az egész város, falu között is, hogy a gyermek, ha sír, akkor éhes. Aztán jönnek az újabb okosságok, emlékek, következtetések, ijesztegetések, saját kudarcok felemlegetése, hogy kevés a tej, és sokan még mindig hisznek ezekben, félnek tőle, és abbahagyják a szoptatást mindenféle kisebb küzdelem nélkül.

Ám most visszakanyarodnék oda, hogy ha a baba jelez, akkor biztosan csak és kizárólag ennie kellhet. Ez mindenki szerint így van. Apa egyből ezzel indít, a nagyszülők elismétlik, és az édesanya sem tud sokszor másra gondolni, minthogy a bömbölés tárgya az éhség. És ezt nem lehet lerázni az embernek magáról csak úgy. Esti nyűgösség, hasfájás, sokféle a kifogás, a végén mégis mindig arra jut az anyuka, hogy meg kell szoptatni a bébit.

Gyakran egyébként segíthet is ez a megoldás, bár tényleg nem állandóan ez a probléma, és néha nem is működik az ilyenfajta vigasztalás, de ez sok mindentől függ. Nálunk az erős tejleadó reflex miatt a komfortszopizás nem igazán lehetséges például. De akár a nagyobb gyermekek vagy a munka miatti időbeosztás sem feltétlenül teszi lehetővé.

Azonban a második gyerkőcnél fordulatot vehet a történet. Akár ügyesen sem kell azt alakítani, magától az egész család arra az álláspontra helyezkedik – hiszen amúgy sem szeretjük a hangoskodást, kiabálást, dobálózást, rugdalózást –, hogy ha felébred a kisbaba, akkor biztosan azért teszi, mert a nagyobb fiú vagy lány túl erőteljesen vagdosta a játékfigurákat az asztalhoz, vagy túl magas hangon adta el a házat.

Tehát akarva, nem akarva továbbadjuk ezt a terhet is a bátyónak, nővérkének, akiknek van mivel megküzdeniük ezen kívül is. Az édesanya így legalább mentesül – ha nem is minden esetben – azoktól a megjegyzésektől, hogy a kicsi biztosan éhes, és hamarosan nem lesz elég neki a tej. Így is van miért aggódni, izgulni, találunk magunknak is megoldandó rejtélyeket, feladatokat, jövőbeni akadályokat.

Ilyen szinten is könnyebb ergó a másodikkal, hiszen csakis akkor kel fel, ha a testvére felzavarja. És ezt erősítjük benne, mindig elmondjuk neki. Először figyelmeztetve, hogy ha így játszik, akkor felébred a pici, aztán közölve, hogy sikerült a nem túl kedves terve, így édesanya nem tud vele foglalkozni, mert mennie kell megetetni, tutujgatni, stb. a csecsemőt.

Ez a nagyobb gyermekek sorsa, ahogy a kisebbeknek is megvan a maguké.

Előkészületben: "Csípős sztori"