Nemrégiben egy kétrészes bejegyzésben már szó esett a babaúszásról és a hozzá való viszonyunkról, azonban most ezzel a témával kapcsolatban újra billentyűzetet kell ragadnom, hiszen újabb benyomások értek.

Ha az első részt még nem olvastad: "Otthoni óvintézkedések (1. rész)"

Áronnak nem túl régi mániája, hogy mindenkinek ő húzza le/fel a pulóverjének, utcai kabátjának cipzárját, ő fogja a táskájukat a nagyszülőknek, amíg felöltöznek, elkészülnek. Sajnos erről a tevékenységéről kénytelen voltam a szükségállapotra való tekintettel leállítani. Úgy tűnik, hogy szépen megértette, hogy most vészhelyzet van, és bár figyelem is, de abszolút betartotta a kérésemet. Ha mégis megesik, hogy valami „kinti” tárgyat megfog, rögtön visszük a fürdőszobába.

Tudom, minden a koronajárvány körül forog, az okosok megteszik a szükséges lépéseket, intézkedéseket vezetnek be, tanácsokat adnak, tájékoztatnak, szóval dolgoznak azon, hogy minél kevésbé érintsen minket a betegség, és minél hamarabb, minél kevesebb áldozattal legyünk túl rajta. Legalábbis bízom benne, hogy így történik.

Ha az első két részt még nem olvastad: "Szolgáltatóbarát társadalom (1. rész)"; "Szolgáltatóbarát társadalom (2. rész)"

A fentiekből úgy vélem, már mindenki kikövetkeztette, hogy azóta sem részesültünk a szolgáltatásban, lassan egy hónapja semmilyen jelzés nem érkezett felénk. Nem mintha feltétlenül óhajtanánk kockára fagyni az élmény közben, de azt hiszem, mindannyian megnyugodnánk, ha végre túl lennénk rajta. Hiszen akkor biztosak lehetnénk benne, hogy a nem kis összegért cserébe valamit tényleg kaptunk.

Ha az első részt még nem olvastad: "Szolgáltatóbarát társadalom (1. rész)"

A másik hasonló helyzetem még mindig függőben van egy (nem) szolgáltatóval, és fogalmam sincs (halvány van), hogy hova fordulhatnék ennek kapcsán.

Mostanában sokat hallani a „fogyasztóbarát társadalom”-ról, de hogy az hol leledzik, nem tudom, a mai Magyarországon nem sok helyen, az biztos. Ezért egy kicsit átváltoztattam a megnevezést, mert már igen sok minden nyomja a begyemet ezzel kapcsolatban.

Ha az első két részt még nem olvastad: "Erről maradtunk le (1. rész)"; "Erről maradtunk le (2. rész)"

Azt sem bánom, hogy nem kell rengeteg tartalék ruhába beruháznom, hiszen ahhoz, amit elmondtak, hogy mi legyen még benn, gyakorlatilag még egy gyereknyi bodyt és nadrágot kéne beszereznem. Vagy naponta moshatnám kézzel a pólóit. Plusz benti cipő is szükséges. Ráadásul én zoknipárti vagyok. Sokkal komfortosabb és kevésbé deformálja a lábat, mint egy gyenge minőségű, egyenes talpú mamusz.

Ha az első részt még nem olvastad: "Erről maradtunk le (1. rész)"

És hogy ezáltal miről maradtunk le – egy (fél) fizetésen kívül, mivel tudjuk, hogy a GYES-ből és a családi pótlékból nem lehet megélni? Például a korán kelésről. Nem kell idő előtt felébreszteni a gyermeket, hogy félkómában felöltöztetve átadjuk a személyzetnek, és perpillanat nem kell hallgatnunk az e miatti esetleges rívását. Nekem sem kell ébresztőt felhúznom.

Áron másfél éves kora körül még mindig eléggé nehéz esetnek minősült, sőt manapság is előfordul – igaz, egyre ritkábban –, hogy délelőttönként fél-egy órát sírdogál. Ezt nem viseltem túl jól, és úgy gondoltam – minden jel is erre mutatott –, hogy jobb lesz neki két éves korától bölcsődében lenni több kisgyerekkel. Egyébként sem árt, ha szokja a rendet, a társas kapcsolatokat, stb.

Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de amikor várandósságom alatt könyveket, cikkeket olvastam, nem láttam az éles különbséget (de még talán az átmenetit sem) a baba különféle megnevezései között, ami később elég kavarodást okozott az amúgy sem teljesen tiszta fejemben. Ugyanis rájöttem, hogy nem mindegy, hogy egy bébi újszülött, csecsemő vagy kisded.