Ugróbéka

Ugróbéka

Otthoni óvintézkedések (1. rész)

2020. március 17. - Ugróbéka anyukája

Tudom, minden a koronajárvány körül forog, az okosok megteszik a szükséges lépéseket, intézkedéseket vezetnek be, tanácsokat adnak, tájékoztatnak, szóval dolgoznak azon, hogy minél kevésbé érintsen minket a betegség, és minél hamarabb, minél kevesebb áldozattal legyünk túl rajta. Legalábbis bízom benne, hogy így történik.

De minimum ennyi dolgot mi is meg tudunk tenni önmagunk és családunk védelmében, amiről szintén rengeteg mindent lehet olvasni, majd annak az ellenkezőjét megint leírja valaki, úgyis rengeteg időnk van internetet nézegetni, mivel nincs hova menni és mit csinálni. Aztán valaki vagy ki tudja szűrni az ostobaságokat, vagy össze-vissza kapkodja a fejét, hogy merre álljon.

Én most alapvető, de nem mindenki számára egyértelmű és használt szokásokat próbálok vázolni, hogy mi hogyan kíséreljük meg a vírusok elkerülését, elpusztítását, hogyan óvhatjuk meg gyermekünket, annak ellenére is, hogy elvileg nem ők a veszélyeztetett korosztály.

Természetesen a napi séta nem marad el, a levegőnek számtalan jótékony hatása ismert, az uszodát, a bábszínházat bezárták. Amint hazaérünk, azonnal megszabadulunk az utcai ruháktól, cipőtől, kabáttól, sáltól, sapkától, overáltól, akik otthon vagyunk, a nadrágtól is (nyilván ezt nagyszülőktől, vagy náluk velünk szemben nem várhatjuk el).

És nyilvánvalóan első utunk a fürdőszobába vezet, ahol alaposan saját és gyermekünk kezét is megmossuk, persze szappannal és meleg (nem hideg, nem langyos!) vízzel. Mint mindig! Az idővel nálunk nincs probléma, mert amíg a lépcsőházban elhelyezett kazántól a fürdőszobáig eljut a meleg víz, addig el is telik a szükséges 20-30 másodperc. Más kérdés, hogy a vízfogyasztásban ez nem túl nagy előny.

Viszont nincs olyan, hogy „leöblítem a kezem”! Akkor sem, ha más okból mossuk meg, akkor sem, ha csak zsíros, ételes, és pláne nem, ha szemetes, ha a WC-ből jöttünk ki, ha kakás pelenkát fogtunk vele, vagy tényleg hazaérkeztünk valahonnan. A kézmosás nyáron is szappannal és meleg (nálam inkább forró) vízzel történik! Mert az, hogy a hideg vízzel, tisztítószer nélkül megáztatott kezét valaki az egyébként megtisztított kézre való kéztörlőbe törli, több mint tapintatlanság.

Telefonunkat, ha használtuk az utcán is (erre többnyire nem biztos, hogy emlékszünk, úgyhogy jobb mindig), és elővesszük otthon, töröljük át egy alkoholos törlőkendővel, vagy popsitörlőkendővel. Ezen is rengeteg baktérium, vírus tanyázhat. Kulcsainkat lehetőleg otthon már ne használjuk, langyos, szappanos vízzel az is mosható. Ha pénzügyi elszámolnivalónk van, intézzük el rögtön megérkezéskor, vagy mossunk utána is kezet.

Ha valaki látogatóba érkezik, kérjük meg, hogy szintén vagy vegye ki a telefonját, és engedje, hogy letöröljük, vagy alkalmazása esetén tegye vissza táskájába, és ezt követően menjen kezet mosni. Amíg ilyen cselekmények után nem jutottunk túl a fürdőszobán, ne nyúljunk hozzá semmihez, és erre szólítsuk fel gyermekünket is!

Sokkal könnyebb így vigyázni az otthon található tárgyakra, játékokra, mintha mindent minden kézzel össze lehetne fogdozni, aztán győzzük őket folyamatosan törölgetni, tisztogatni, mosogatni. Persze így sem árt időnként végigmenni a sűrűn használt játékokon egy popsitörlővel, ami nem is túl munkaigényes, mégis tisztít, és a játékok újra azonnal rendelkezésre állnak, nem kell a szárításra a gyermek elől eldugott helyet keresni.

Folytatás hamarosan!

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr9815530824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása