Ugróbéka

Ugróbéka


Éretlen (a) zöld(re) (2. rész)

2020. december 26. - Ugróbéka anyukája

Ha az első részt még nem olvastad: "Éretlen (a) zöld(re) (1. rész)" Szokásához híven jól bealudt. Úgy 3,5-4 órát szundított, a pelenka kb. 5 órát lehetett rajta. És akkor megtörtént, amire egyáltlán nem számítottam. Felébredvén kivettem Annát a kiságyból, és minden csupa pisi volt… Egy megfelelő…

Tovább

Éretlen (a) zöld(re) (1. rész)

Már korábban is némiképp érdeklődéssel figyeltem a mosható pelenkázást, hallottam, olvastam róla, de közelebbi kapcsolatba egyelőre nem kerültünk. Aztán amikor Áron úgy 2 éves kora körül minden reggel a megfelelő méretű, legjobb márkájú és kialakítású pelenka használata mellett tocsogott a pisiben,…

Tovább

Valamit valamiért

Míg Áronnál az volt a sláger, hogy volt egy jó időszaka, vagy inkább néhány perce, órája, aztán rögtön csapott az ellenkezőjébe, most mintha valahogy fordítva működne. Persze lehet, hogy ez hozzáállás kérdése is, hiszen mindent meg lehet másik nézőpont felől is közelíteni.

Tovább

Rossz a jóban

Mondják, hogy minden rosszban van valami jó, hát néha a jóban is van valami rossz. Történt ugyanis egy őszi este – amilyenek manapság vannak, amióta Anna napvilágot, vagy inkább sötétséget és ködöt látott –, hogy a kislány egy kicsit többet aludt egyben, mint az addig megszokott volt.

Tovább

Kinek az igénye? (4. rész)

Kiegészítések II.

Ha az első három részt még nem olvastad: "Kinek az igénye? (1. rész)"; "Kinek az igénye? (2. rész)"; "Kinek az igénye? (3. rész)" A napirend tekintetében pedig létezik még a „4É”-módszer, amit már én is említettem, és ami szimpatikus, némiképp rugalmasabb, mint az órához kötött változat, noha ez is…

Tovább

Kinek az igénye? (3. rész)

Kiegészítések I.

Ha az első két részt még nem olvastad: "Kinek az igénye? (1. rész)"; "Kinek az igénye? (2. rész)" Még sok gondolat jutott eszembe a témával kapcsolatban, azonban sehogy sem tudtam beilleszteni az eddig írt, szépen összeszedett és egymásba fűzött bekezdések közé, ezért ezeket újabb láncba rendeztem,…

Tovább

Kinek az igénye? (2. rész)

Ha az első részt még nem olvastad: "Kinek az igénye? (1. rész)" Ez az igény szerinti szoptatás nagyon jól hangzik, szépen felépített, csupán szerintem lehetetlen kivitelezni. De hát ki mit tud belőle betartani, vagy mit nevez annak, biztosan ezzel kapcsolatban is eltérő vélemények vannak. Ám amit a…

Tovább

Kinek az igénye? (1. rész)

Fogalmam sincs, mikor fogalmazódott meg bennem, hogy igény szerint fogom szoptatni a kislányt. Talán csak a születése után, vagy a kórházból való megérkezésünket követően. Szerintem nem is tudatosult bennem, esetleg később, és valójában azt sem tudtam, hogy ez mit jelent. Itthon kezdtem el…

Tovább

Megfázott vagy nem?

Áron ötödik napja ment óvodába, amikor hazaértünk után nem sokkal – még a védőnő jött hozzánk Annát megnézni – megszólalt a telefonom. Éppen elpihentem volna, amikor egy határozott hang azt mondja a vonal másik végén, hogy azonnal menjek a kisfiamért. A lehető legrövidebb időn belül vigyem el.…

Tovább

Ötletszerűség vagy ösztönösség?

Egy kisbabával kapcsolatban nap mint nap felmerülnek megoldandó problémák, olyanok is, amikkel még nem találkoztunk, akkor is, ha már nem az első gyermekünkről van szó. És akkor sem biztos, hogy tudjuk, hogy mit kell tennünk, ha már a másik manónál kitaláltuk a megfejtést, vagy elmúlt magától a…

Tovább
süti beállítások módosítása