Áron ötödik napja ment óvodába, amikor hazaértünk után nem sokkal – még a védőnő jött hozzánk Annát megnézni – megszólalt a telefonom. Éppen elpihentem volna, amikor egy határozott hang azt mondja a vonal másik végén, hogy azonnal menjek a kisfiamért. A lehető legrövidebb időn belül vigyem el. Végigfutott minden az agyamon, uramatyám, mi történhetett.
Mire a második mondatában a hölgy felvilágosított, hogy bezárják az óvódát, mert valaki elkapta a koronavírust. Gyorsan megetetem a kislányt, összeszedem magunkat, aztán indulunk is a nagyfiúért. Aláíratnak velem egy papírt, hogy – mivel már korábbi esetről volt szó, és az illető már nem volt ott jó ideje – még két napig otthon karanténban tartom a gyermeket. Persze.
Egy nappal a kórházból történő hazaérkezésünk után felmondja a kazánunk a szolgálatot, több hétre tudnak időpontot adni a kiszállásra. A javításban nem is nagyon reménykedünk, már egy éve is haldoklott. Szerencsések vagyunk, hogy egy kitűnő szakember feltámasztotta. Ő sem bízott benne, hogy meg tudja csinálni. Kicserélni azonban nem tudjuk, mert a lakóközösség és a közös képviselő egymással vitatkoznak a kéménybéleléssel kapcsolatban, két éve semmit nem halad az ügy.
Se fűtés, se meleg víz. Viszont adott egy nincs 3 éves és egy újszülött baba. A mosogatnivalót hideg vízzel elmosom, majd forralt vízzel leöntöm, a gyerekeknek fürdéshez szintén vizet forralunk. Amikor a sterilitás elsődleges lenne, én is csak kétnaponta zuhanyzok anyósomnál, minden nap képtelenség lenne megszervezni, felnyalábolni a kölyköket, időt szakítani az oda-vissza útra, stb. Minden hideg vizes kézmosás után kézfertőtlenítés. Borzalom. És természetesen rettegés attól, hogy mi lesz.
Áron másnap már tüsszög, folyik az orra. Még sokáig nem érti meg, hogy a könyökhajlatát használja, és hogy el kell kerülnie a kicsit. Este lázas, hány, elesett. Másnap reggel felhívom a doktor bácsit, recepteket ír, bedobja a „gyűjtőbe”, onnan elvihetjük. Jelzem az óvodának, hogy jövő héten sem megy a kisfiú. De nem fertőzött-e. Honnan tudjam? Biztos ami biztos, még egyszer tárcsázom az orvost, hátha kell valamit tennünk. Semmi újdonság, konzultálunk a jövő héten telefonon, aztán kiállítja az igazolást, hogy mehetünk újra közösségbe. Rendes egy ember.
A következő nap már a kislány is prüszköl. Tehetetlen düh tör ki rajtam, hiszen kénytelen voltam egymás mellett tartani a két gyermeket, így a nagy megfertőzte a picit. Ha nincs a kötelezettségem, egy sima náthánál átadom a nagymamának Áront, hogy addig vigyázzon rá, amíg meg nem gyógyul. De ki meri vállalni a felelősséget? Egyrészt szignóztam, hogy megteszem, amit kérnek tőlem. Másrészt nem akartam, hogy esetleg a nagymama – aki többszörösen veszélyeztett a járvány szempontjából – is beszedjen valamit. Nem tudhattam, hogy milyen nyavalya jött ki a kisfiún.
Anna még csak 14 napos volt, és nagyon féltettem. Azonban eszembe jutott, hogy a bátyja annak idején 10 naposan „fázott meg”. Hogy mitől, nem tudom. Nyilván bukott, lehet, hogy vizes lett a ruhája, és nem tömtük ki vagy szárítottuk meg eléggé. Akkor sem voltam biztos benne, hogy tényleg beteg. A doktor írt fel mindenfélét, felét sem értettem, hogy mi, és mit kell vele kezdeni. Aztán valamit adogattunk belőle, nem sokat. Viszont ezerrel szívtuk az orrát.
A kislány valószínűleg tényleg átvett valamit, mert néha zöldes váladék hagyta el az orrát, és ez valami vírusra utalhatott. De valahogy szerencsésen átvészelhette, mert néhány tüsszentéssel kijött, aminek ki kellett jönnie, a kedélyeállapota jó volt, lázas nem lett. Az orrlyuka annyira pici volt, hogy az orrszívó végét bele se tudtam dugni, csak kívülről próbáltam szívni, de nem igazán lett eredménye. A tengeri sós orrsprayt sem mertem használni, mert rengeteg folyadék jön belőle egyszerre, inkább fülpiszkálóra tettem, és azzal vontam be az orrnyálkahártyáját.
Éjszakánként ekkor kezdett el röfögni, szörcsögni, egyéb furcsa hangokat kiadni. És ez az ilyen korú gyermekek tipikus velejárójának tűnik. Hiszen ahogy említettem, Áron is ezeket művelte, és ezek alapján gondoltuk azt, hogy megfázott.
Aztán mivel Annánál sem tapasztaltam más különöset, kezdtem gyanakodni. Hogy ez nem nátha, hanem valami más. Például refluxszerű. Vagyis a tej áramlik bele az orrába, és mivel még annyira szűk a nyílás, akadályozza a rendes levegővételt. Ráadásul az erős tejleadó reflexem miatt néha köhög is evés közben, könnyen előfordulhat, hogy valamilyen úton-módon az orrlyukában köt ki a folyadék. És ettől ilyen érdekes effektek hagyják el a testét.
Tehát ha egy csecsemő, újszülött tüsszög, malacéhoz vagy hörcsögéhez hasonló hangokat produkál, még egyáltalán nem biztos, hogy megfázott. Érdemes más irányban is gondolkodni, és megfigyelni, hogy mikor, milyen körülmények között jelentkeznek ezek a tünetek. És lehet, hogy az orvos felkeresését is ki lehet hagyni, ha rájövünk, hogy nem náthával állunk szemben. Egyébként ebben a témában a védőnővel is egyetértettünk, ő is ezt mondta, amikor később meglátogatott minket, midőn én már levontam a következtetéseket.
Előkészületben: "Kinek az igénye?"
