Míg Áronnál az volt a sláger, hogy volt egy jó időszaka, vagy inkább néhány perce, órája, aztán rögtön csapott az ellenkezőjébe, most mintha valahogy fordítva működne. Persze lehet, hogy ez hozzáállás kérdése is, hiszen mindent meg lehet másik nézőpont felől is közelíteni.

Azt tudom, hogy ha a kisfiú aludt szépen 2-3 órát, vagy tettünk egy kellemes sétát, körülbelül retteghettem, amikor az evésre került sor, hiszen sokszor végigordította az egészet. Megértettem, vagy megérthettem volna, de nem akartam lemondani a szoptatásról. A mai eszemmel azt mondom, hogy nem biztos, hogy jól tettem. Nem kellett volna talán ennyire erőltetni, nyugodtabbak lehettünk volna másképp. De ezt most már sosem tudhatjuk meg, hogy jól gondolom-e.

Arra is emlékszem, hogy bármivel kapcsolatban megdicsértük – és ez szinte a mai napig így van –, utána mintha szándékos dacból áttért volna a rossz megoldásra. És még most is sokszor előfordul, hogy a kisujjunkat nyújtjuk, és letépné az egész karunkat. Egészen más karakter, akit erős szabályok között kell tartani, hogy ne térjen le az útról. Nem lehet neki engedni semmiben, semmikor.

Persze az is igaz, hogy ha valamit még nem csinált, amikor itt volt az ideje, és ezt el mertem árulni a védőnőnek, akkor még aznap produkálta a hiányosságát. Ilyenkor is minden esetben rám cáfolt, viszont ezt vehetjük pozitívumnak is.

Anna néha a végletekig tudja húzni az idegeimet, amikor fent van órákat, láncban eteti magát, semmi komoly munkának nem tudok nekiállni, pláne befejezni, este pedig már hulla fáradt vagyok, alig bírok felkelni, de még mindig kér egy kört. Aztán elnyugszik hosszú időre, akár napközben is. Tehát kárpótol. Valamit valamiért.

Mivel már kezdem kiismerni, ezért kevésbé aggódok, és nem is húzom fel magam, hiszen megtaníttatta velem, hogy bár egy kissé leamortizál, amikor félóránként, óránként enni kér, de utána szundít egy jót, amíg én is tudok vagy pihenni, olvasgatni, vagy hasznossá tenni magam a háztartásban.

Olykor azért nem áll arányban egymással az igénybevétel és a pihenőidő, de bízunk benne, hogy idővel ez is változik. Mert azért 2-3 órákat szoptatni 2-3 óra elnyugvásért cserébe egy kicsit kimerítő, még ha nem is folyamatos rajtam lógásról van szó. Vagy este 5 órán át nyűglődni 6 óra alvásért, amikor kevesebb kínlódással is ment már ennyi szendergés, vagy akár több is… Jobb nem is számolgatni.

Mindenesetre próbálom derűlátóan szemlélni mindennapjainkat, és azt észrevenni, hogy ha „elvettek tőlem valamit”, azt vissza is kapom. A kamatokról meg majd később ráérünk egyezkedni. ;-)