Ugróbéka

Ugróbéka

Éretlen (a) zöld(re) (2. rész)

2020. december 26. - Ugróbéka anyukája

Ha az első részt még nem olvastad: "Éretlen (a) zöld(re) (1. rész)"

Szokásához híven jól bealudt. Úgy 3,5-4 órát szundított, a pelenka kb. 5 órát lehetett rajta. És akkor megtörtént, amire egyáltlán nem számítottam. Felébredvén kivettem Annát a kiságyból, és minden csupa pisi volt… Egy megfelelő méretű (nem nyomta a pelenkát!) body, egy plüss rugdalódzó és egy félbehajtott textilpelenka alatt még az ágynemű is csurom víz volt! Nagyon elkeseredtem.

A kaki ugyan benn maradt, de minden más kifolyt. Teljes ruhacsere, ágynemű, szárítás, szomorúság. Tanakodás, enyhe bosszankodás, mindenkivel átbeszélés. A fos – ahogy sejtettem – átment a külsőre is. Gondoltam rá, hogy megvizsgálom a betétet, hogy valahol még viszonylag szárazabb-e, bírta volna még a folyadékot, csak rosszul volt behelyezve, vagy totál szétázott az egész, de mire az egész takarítás végére értem, már csak meg akartam szabadulni a salakanyagoktól, úgyhogy ez a mozzanat elmaradt.

Egyébként Anna jellemzően nem pisil sokat, ilyen jellegű problémánk még nem akadt az eldobható pelenkánál, pedig még akkor is az 1-es méretet használtuk, amikor átlépte annak felső súlyhatárát. Így még inkább csodálkoztam a dolgon. Amiatt kellett váltanunk, hogy már nem lehetett összecsatolni rajta, 3-asra pedig a hatalmas adag folyékony székletek végett.

Sima vizes öblítéssel persze nem jött ki semmi, elsőre nem tűnt úgy, mintha a külsőn segítene a folttisztító marhaepeszappan, de úgyis benne akartam hagyni a másnapi mosásig. A vízzel kilötybölt betét pedig úgy szívta magába az egyébként nagyon gazdaságos szappant, hogy kb. a fele lekopott róla… A pisivel bánt volna így el!

Eddig a szenyezett ruhákra alkalmaztam ezt a típusú folttisztítót, mivel nem sikerült olyan mosószert vennem, amit annak idején Áronnál használtam, és a többi, amit kipróbáltam, semmit nem ért. Volt, amelyik még az anyatejes bukást sem vette ki a textilpelenkából! Amikor teregetve megláttam, majdnem elájultam. Akkor minek teszem a mosógépbe? Ennyi erővel sima vízzel is moshatnék… De ez egy másik kérdés.

Szóval a bodykat, rugdalódzókat kicsit megvizeztem, rákentem a szappant, alig jött le belőle, bedobtam a dobba, rá a többi ruhát, és indítottam is a programot. Így tisztán pakolhattam ki őket a mosógépből. Ez is plusz munka, de kénytelen voltam megtenni, ha nem akartam beleégetni a vasalóval a foltokat a babaholmiba. Ezért is véltem úgy, hogy egyszerűbb lenne pelenkát mosni, mint az egész ruhatárat.

Mosás után szerencsére minden fosmentes lett. Ám ezek után ez már csak azért számít, hogy el tudjam adni úgy a készletet, hogy ne veszítsek rajta annyit, mint amennyit kifizettem érte. Óriásit csalódtam, egyáltalán nem így képzeltem ezt a mosható pelenkázást. És még egy plusz adalék: a pisiszag.

Eldobható pelenkánál még sosem éreztem. Az anyatejes kakinak sem kéne különösebb szagának lennie, bár Annánál némiképp erőteljesebb, mint anno Áronnál volt, legalábbis így emlékszem. De ebben a mosható betétben megállt a szag. Nagyon megcsapta az orromat, és még órákkal később is éreztem a hálóban és a fürdőszobában. Ekkor bevillant az is, hogy a tanfolyamot tartó hölgy, amikor átpelenkázta a saját lurkóját – bemutatót tartva nekünk –, megjegyezte, hogy ő nem érez semmit.

Nyilván hozzászokott már, vagy őt kevésbé zavarja. Én érzékenyebb vagyok az illatokra, és bizony akkor is éreztem a nem túl kellemes pisiszagot. Persze ennyit el lehet viselni a környezettudatosság közepette, de az összes többi negatívummal együtt már azt kell megállapítsam, hogy ez nekem nem megy. Nem értem még meg a zöldre.

Folytatás hamarosan!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr516358042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása