Nyilván igaza volt a szülésfelkészítő tanfolyamon a pszichológus hölgynek, amikor arról beszélt, hogy a gyermek megérkezésével újabb szerepet veszünk fel szülőként, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy attól még férj és feleség, pár maradunk, az a reláció továbbra is fennáll. Ennek megfelelően pedig ne nevezzük egymást Apának és Anyának, hiszen ezzel arra célzunk, hogy többé más funkciót már nem töltünk be.
Használjuk ugyanúgy egymás keresztnevét vagy becenevét, ahogy előtte tettük, főleg, ha kettesben vagyunk – ezt már csak én teszem hozzá.
Egy cikk hozzászólásában (nem az enyémben) is olvasni lehetett az Apa szóval kapcsolatos helytelenítést, bár egyáltalán nem sorolnám mindenféle gügyögő, értelmetlen és számomra érthetetlen kifejezés közé, melyek létjogosultságát magam sem ismerem el.
Akadnak azonban bőségesen olyan szituációk, amikor nem kell kínosan ügyelnünk arra, hogy elhallgassuk a tiltott varázsigét.
Én például gyakran alkalmazom a színjátszás azon eszközét, amikor Áron nevében szólok az édesapjához. Ekkor elég érdekesen venné ki magát, ha az anyakönyv szerinti nevén szólítanám meg. Vagy ha éppen a kislegényhez beszélek róla. Hogy tudja, kiről van szó, illetve megtanulja a köztük lévő viszonyt, természetesen következetesen Apának hívom.
Nekem egyébként nagyon furcsa és rideg, amikor valaki a szülei említésekor utónevet mond, vagy személyesen is ilyen módon „közeledik” hozzájuk (vagy inkább távolodik tőlük?). Az embernek ilyenkor olyan érzése van, mintha legalább 18 éves korában fogadták volna örökbe a gyermeket.
Ezenkívül praktikusabb szerintem akkor is az „apázás”, amikor idegenekkel beszélgetünk, hiszen sokkal könnyebben be tudják azonosítani, és nem keletkeztetünk félreértésre okot adó gondolatfoszlányt a fejekben, miszerint, ha a „párom”, akkor biztosan nem a baba apja. És nem kell a távoli szomszédnak, a védőnőnek, az eladónak azon agyalnia, hogy „De ki az a Géza?!”.
És véleményem szerint a leglényegesebb, ami miatt nem árt sokszor megismételni a három egymást követő hangzót, hogy tudatosítsuk választottunkban, amit olyan nehéz felfogni, hogy Ő A CSECSEMŐ APJA. Fontos nekünk és a bébinek is, hogy itt van, szükségünk van rá, és támogatjuk abban, hogy ezt a feladatot is remekül tudja elvégezni.
Előkészületben: "A csecsemő nem hibás"
