Megunhatatlan téma – legalábbis részemről. Talán ott hagytam abba legutóbb – vagy az lenne a soron következő gondolat –, hogy vacsorára nem jött be a főzelék (kb. 7 hónaposan). Védőnő is javasolta, de mi már előtte próbáltuk, tologattuk, kísérleteztük, hogy mikor mit adjunk. Volt, hogy úgy jött ki, fürdés előtt szinte közvetlenül (kis időt még mindig várunk, hogy ne legyen gond belőle) kapott egy adagot, majd fürdetés után szopizott Áron.

Mondanom sem kell, hogy tej már nem fért bele. De a főzelék állítólag milyen laktató… A probléma az altatásnál kezdődött, amikor kisfiunk pukirohamok közepette forgolódott a kiságyban. (Pedig előtte már napközben részesült ilyen jellegű és ekkora mennyiségű zöldségben, nyilván akkor fenn volt utána egy csomót, és csak aztán szundított el.) Nagy nehezen elnyugodott, azonban fél órával ezután még mindig megébredt az emésztésére, vissza kellett simogatni. 

És persze olyannyira fantasztikusan sikerült ez a kísérlet, hogy még éjfél előtt felcsipogott az éhségtől… Amikor kiváltásra került volna a következő szoptatás, ez rendszeressé vált. Hurrá, már kétszer kelünk! Ugyanis onnantól hosszú az idő reggelig, és más az alvás minősége is. Ezt egy ideig még vissza tudtam fordítani oly módon, hogy felcseréltem a zöldséges és a gyümölcsös étkezésünket (visszatértem a másfél „szilárd” táplálékhoz), és a korai vacsora után is kapott még tejet, valamint lefekvés előtt is. Így a dupla adaggal ellavírozott hajnalig. 

Aztán lassan ez is csekélynek bizonyult. Muszáj beszuszakolni még egy főzeléket. A védőnő is azt mondta, akkor adjam két egymást követő evésre. Nem akartam annyira, mert ki az, aki így táplálkozik? Áron viszont mégiscsak egy kisbaba, akinek fogalma sincs róla, hogy létezik reggeli, ebéd és vacsora, valamint mellékétkezésként tízórai és uzsonna, bármennyire is magyaráztam neki a minap. 

Egyszerűen nem szúrhatom ki a szemét kevesebb és kevésbé laktató étellel, mert hatalmas hangot ad nemtetszésének. Viszont elképzelésem sincs, hogyan lesz ebből egyszer egy rendes napirend és egy tartható étkezési rutin. Tudom, az idő majd ezt is megoldja, örüljek neki, hogy még eszik, biztos lesz olyan korszaka is, amikor bele kell imádkozni a kaját. De mitől lakik végre jól?! És ha éjjel kétszer éhezik meg már, mikor fogja átaludni az éjszakát?! 

Nem vigasztal, hogy ez normális. Annak, aki nem csinálja, vagy már túlélte, persze. Nem ő robotol zombiként naphosszat, hogy ellenőrizhető élelmet lapátoljon a gyerekébe – megállás nélkül. Mert a mi kisfiunk eszik. Szerintem kb. kétszer annyit, mint amennyit a súlya alapján holmi táblázatok megsaccolnak (előírnak). A védőnő is nézett nagyokat. És mindemellett már elég ritkán bukik és általában nem is sokat (lekopogva). 

A tejet próbálom tartani reggel-este (na meg éjjel kétszer), nem tudom, meddig elég. A napközbeni evéseket átcsoportosítva (gyümölcs korábbra téve, utána fél adag főzelék, majd 1. vacsora fél adag zöldséges mix) akadt néhány majdnem átaludt éjszakánk. Ami aztán korábbi étkezésekre tekintettel megint borult. A héten egy nap például már 2,5 porció répa-krumplit és társait pakoltam a gyermekbe, mert este még mindig bömbölt (természetesen ezt követően sem hagyta abba), ivott rá (feltételezem) kellő mennyiségű anyatejet, kettő órakor ciripelt. Vízzel, hátsimogatással bírta négyig… A megtömés sem célravezető. 

A rizstől már kopog a szeme, elő sem veszem. 

Kínálgatom, alig iszik. Rágcsálja a szelepes és a svéd itatópoharat is. 

Amit eddig elé tettünk, mindent elfogadott. A cékla első pár alkalommal nem jött be neki, de aztán azt is bekebelezte. Biztos szörnyen éhes volt. ;-) 

A darabos élelmekkel némiképp hadilábon állunk. Ugyan a kölesgolyót és a kenyérhéjat is elsőre ügyesen és jóízűen elmajszolta, és azóta is lakmározza, a keményebb széllel és a nem teljesen vajpuhára főtt zöldségekkel nem boldogul. Nyammog-nyammog rajta, de végül ki kell piszkálnom a szájából, mielőtt egyben lenyelné. Nem tudom, hogy lesz ebből reggeli meg vacsora… 

Igaz, hogy csak a két alsó középső metszőfogacskája bújt még elő (szinte tünetmentesen, nem ez a gond! /lehet, hogy erről majd később/), ám úgy olvastam, az ínyükkel is képesek erőteljesen rágni ezek a csöppségek. Csak Áron nem az élelmiszereken gyakorol… ;-) 

Tehát egyelőre az alcímnél tartunk, válasz nincs, töltjük folyamatosan, várjuk a további fogakat, az ételrágcsálási kedvet és a jó szerencsénket. Addig pedig nekem kell kitartanom és lazábban viselnem az éjszakai felsírásokat, gyorsan túlesve az etetésen, pisilésen, mosakodáson, nassoláson és folyadékpótláson. Egyszer ennek is vége lesz!

Hamarosan kiegészítés az "Amiért irigylem a tápszeres babák anyukáit (2. rész)" c. cikkben!

Előkészületben: "Én vagyok az anyja!"