Ha az első részt még nem olvastad: "Amiért irigylem a tápszeres babák anyukáit (1. rész)"

Ezen kívül mást nem tesz. Ahogy párom szokta mondani: „Annyit ér, mint döglött lónak az aszpirin.” Csak hogy csúnyát ne ejtsek ki a számon. Beszerezte(tte)m még egy svájci, gyógynövényes, hatóanyag nélküli port, az legalább leforrázva jóízű volt és frissítően hatott. Aztán, hogy a sok házi gyógymód közül melyik, vagy az idő mulasztotta el a fájdalmat, nem tudom, de elég soká szenvedtem vele.

Annak idején Áronnal a pocakomban is sikerült valamit elkapnom vagy valamilyen módon kiütni magam. Akkor a torokfájás viszonylag hamar alábbhagyott, a nátha tartotta magát tovább, illetve a köhögés maradt meg hetekre. Az sem volt kellemes, akkor a sós orrspray-t javasolta a háziorvosom. Lehet, hogy nem teljesen megfelelően használtam – nem is kedveltem túlságosan –, de az is csak megnehezítette a helyzetemet, mert egy idő után a könnyed orrfújás ígérete ellenére egy olyan összefüggő váladékhalmaz alakult ki a fejemben, ami az égnek nem akart onnan kijönni, spriccelés ide vagy oda. Antibiotikumot meg ilyenért azért nem kérek, köszönöm szépen. Ha eddig megvoltam nélküle, most is megleszek. 

De szokásom szerint megint letértem a cím által kikövezett útról. Szóval nem szoptató anyaként megittam volna egy duplaerős, kegyetlenül citromos és savas, szintén poros forróitalt (vagy egy minőségi pálinkát), esetleg kettőt-hármat, és „rögvest” kivirultam volna. (Persze belekalkulálva, hogy másik két szempontból sem nagyon fogyaszthatnám eme varázsszert, azonban ritkán, ha muszáj, belefér, és legalább tényleg használ.) 

És ami kihozhatott volna bennünket még a(z egyik) kátyúból, az a hozzátáplálás. Amit tápszeres babáknál egyes ajánlások szerint meg lehet kezdeni 4 hónaposan. (Mint korábbi irományomban jeleztem, nem értem, miért, de részletesen nem mennék bele, mivel annyira nem érint minket, és mindenkinek a maga dolga eldönteni, hogy így cselekszik-e.) Minél előbb indulunk, annál hamarabb odaérünk, és annál tovább juthatunk. Gondolom én. Amennyit viaskodtunk az anyatejes táplálással, eddigre én is szerettem volna túllenni az első kóstolgatásokon. Ám végül mi sem csúsztunk sokat. 

A bejegyzés írása közben még az jutott eszembe, hogy a tápos babákat nem érinti a cumizavar. Dudlisüveg, altató, játék, egyre megy, egyforma anyagú (szilikon), hasonló alakú, ugyanúgy szopogatható. Csak az egyikből jön valami, a másikból nem. Garantáltan nem okoz fennakadást az etetésében. 

Ahogy nem zavarja a mellbimbó sebesedése, az eltömődött tejcsatorna, a nem tetsző bal cici, anya menstruációs ciklusa, a kiváltódó (vagy éppen nem) tejleadó reflex, az egyenetlen elosztás, a zsíros részért való küzdelem sem. Milyen kényelmes! Csak az emésztőrendszerének kell feldolgoznia a „fajidegen fehérjét”. Az sem kevés. 

Ezen felül szóba sem jöhet a mellen pihentetés, komfortcicizés (ami bizonyos idő elteltével a szívesen és nagyobb gond nélkül szoptató kismamák számára is megterhelő). Valamint nem kell különösebben gondolkodni, hogy miből kínálja a szülő a gyermeknek a vizet, gyümölcslevet, teát. A cumisüveg sok mindenre jó.

És még egyszer hangsúlyoznám, minden tiszteletem azoké az édesanyáké, akik mindent elkövettek, harcoltak azért, hogy szoptassanak, vagy meg is tették, ameddig bírták, de aztán valamiért mégsem tudták folytatni, vagy netán elkezdeni sem, és elfogadva helyzetüket – változatlanul óriási szeretettel és odaadással a gyermek iránt – fordultak a második (másik anya teje után harmadik, ám ez nem mindenki számára elérhető) legjobb megoldás felé. 

Itt a cím némiképp túlzás is, hiszen őket eszem ágában sincs irigyelni! (Mint ahogy általában sem jellemző rám a sárgaság.) Tőlük semmi kincsért nem venném át a fenti előjogokat, csak elmélkedek. De azért a kapásból könnyebb utat választókat egy kicsit megcsipkedném. Lesz még probléma a Földön (az életünkben is)!

Előkészületben: „»Olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy«”