Mint sok más témával, ezzel kapcsolatban is nagy tévedésben éltem. A rózsaszín ködön kívül azért is vártam egy kisbaba érkezését, mert (az interneten) mindenhol azt láttam, hogy akik gyermek(ek)kel vannak otthon, azoknak oltári sok ideje van: blogot írni, főzőcskézni, sütögetni, kísérletezni, kötni, varrni, horgolni, hímezni, bütykölni, feltalálni, egyéb kreatív dolgokat művelni, majd vállalkozást alapítani, reklámozni, az ehhez kapcsolódó tevékenységeket végezni (levelezés, számlázás, könyvelés, adóbevallás, jó ég tudja, mi).

Összességében szólva önmegvalósítani és sikeresnek lenni. 

Így azt gondoltam, ha én is itthon tengetem a napjaimat egy csöppséggel, bármit el tudok érni, amiről eddig csak ábrándoztam és agyaltam. Terveim között szerepelt egy nyelvvizsga, hiszen nyugodtan fel tudok rá készülni, és persze tanárhoz is el tudok járni… (vagy házhoz jön, az már majdnem mindegy). Abszolút nem zavar majd, ha jelen lesz egy csendes bébi. 

Ezen kívül én is rendelkezek számtalan recepttel, melyeket még tovább lehetne fejleszteni, javítani. Rengeteg órát el tudnék tölteni a konyhában is – nem mintha a 30 fok fölötti hőmérsékletben ez különösképpen hiányozna. Éppen elég a csecsemőnek ételt készíteni és vizet forralni. A páratartalom a lakásban az egeket ostromolja… 

Aztán vannak még olyan forradalmi ötleteim, amik régóta megvalósításra várnak. Eddig sem kellett volna hozzá más, mint idő. Hogy összerakjam legalább a prototípust. A többi akár magától is mehetne, talán még a bébi mellett üldögélve is. 

Először persze az életművemet kéne rendeznem: fotókat vágni, átméretezni, retusálni, egyenesíteni, átnevezni, csoportosítani, archiválni; egyéb alkotásaimat gatyába rázni; elképzelésimet formába önteni; memoárt írni. Bár nem tudom, ez mennyire szolgálná a társadalom hasznát. 

Mindezeken felül vagy mellett is tanulnék még: lenne mit fejlődni a fényképezésben, és más témák is érdekelnek. Egy főiskola elvégzését sem találtam volna ördögtől valónak. Tehát távlati célokban nem szenvedek hiányt. Egyetlen dolog van, ami még mindig nincs – ha ez így értelmes és érthető –, csak a kötelező teendőkre. Az idő. 

Azt hiszem, anyaként egyelőre nem bírom megérteni, hogy valaki hogyan tud bármit vagy akár többet is realizálni az első bekezdésben említettekből. Ez is egy rejtély számomra. Ha valakinek van kedve megosztani velem, szívesen várom a megoldási javaslatokat, vagy a választ arra a kérdésre, hogy mikor érkezhet el a lehetőségek pillanata.

Előkészületben: "(Már nem is) gyűlölöm (annyira) a répa-krumplit"