Ahogy ígértem a korábbi erről szóló bejegyzésemben, ezúttal beszámolok a hozzátáplálással kapcsolatos fejleményekről. A kezdetek óta lassan eltelik 3 hónap, nem mondom, hogy minden gördülékenyen megy, de összességében pozitív maradt a hozzáállásom, és talán a gyermeknek is jót tesznek a különféle táplálékok, lehet, hogy egyszer majd hízni is fog valamitől, de ennek egyelőre még nincs itt az ideje.
Mint sok mással, azért ezzel a témával összefüggésben is kínlódok néha. Egyrészt itt van a gépek kérdése, hogy mivel pépesítse az ember a különféle alapanyagokat, hogy a lehető legapróbb, legkrémesebb legyen, de ne tegyük tönkre a zöldségek struktúráját sem, és milyen jó lenne, ha a gyümölcs se barnulna meg, a banán turmixolt állagáról nem beszélve.
Legutóbbi tapasztalataim azt mondatják velem, hogy (már elnézést) a francba az ilyen-olyan gyenge teljesítményű készülékekkel, amikkel tele van az egész konyha, de lassan már a lakás többi része is, és mégsem képesek összetörni a keményebb összetevőket, elakadnak, fröcsögnek, erőlködnek. Te meg piszkálod, kevered, kipakolod, vizezed, majd veszed elő a másik hasonlót, hátha az segít.
Ha valakinek van rá „felesleges” kerete, javaslom, inkább szerezzen be egy komoly, nagy teherbírású, több funkciós masinát, aminek a használata közben mellőzheti a káromkodást, és csak ámul a gyors, pontos és megbízható munkán, na meg a csodás végeredményen. Csak feltételezem, hogy létezik ilyen. Én még küszködök, de lehet, hamarosan – ha nem bírom tovább – lesz néhány eladó kisgépem, és jómagam is beruházok egy fent említett varázskészülékbe.
Ami egyedül viszi a prímet, az az aprító. Igaz, hogy csak nagyon pici darabokra őröl, és nem lesz tőle selymes állagú az étel, de elbír az almával, a főtt hússal és szerintem a kevésbé főtt répával se akadna gondja, amit a minap Áron rágatlanul köpködött ki a főzelékből, mert a botmixer úgy gondolta, megfelel az úgy is, ha darabokban hagyja.
Azt hiszem, ennek a kérdésnek külön cikket is szentelhettem volna, de majd, ha hosszúra sikerül, több részre szedem szét.
Szóval, amivel a legnagyobb problémám adódott, az a krumpli. Önmagában nem okozott fennakadást, hiszen hamar megfő, az általam használt fajta könnyen szétesik, elég hozzá egy hagyományos, hullámos burgonyatörő. Amikor túl sok víz került hozzá, visszatettem a gázra, elpárologtattam róla, és kevergettem még a kívánt állagért.
Azonban amikor megjelent a répa is a palettán, és célszerű mindent pityókával sűríteni – ami némiképp legalább tápláló és laktató is –, akkor kezdtem el az őrjítő agyalást és kísérletezgetést, amitől megkímélhettem volna magamat, ha nem lenne annyi ismeretanyag a fejemben és kissé lazábbra venném a figurát.
Ugyanis tudom: a krumplit nem szabad turmixolni. Tönkremegy a keményítőszerkezete. (Ja, és a gép körülbelül annyira nem birkózik meg vele, mint a rizzsel. Valamint, ha nagyobb mennyiségben van jelen, mint a másik zöldség, még ragacsos, nyúlós, csirizes is lehet.) Viszont az egyszerű megoldások híve vagyok.
Tehát elsőre szóba sem jöhet, hogy a répát külön főzőcskézem, mixelem, szétszedem a masinát, elmosom az öt alkatrészét (miután rájöttem, hogy az alja is szétszerelhető), majd újra kotyvasztok, ezúttal a burgonyát (csak hogy fokozzam a hőmérsékletet és a páratartalmat, mert az elszívóval a baba nem mindig van kibékülve, és én sem – hangos), összetörögetem, elegyítem, adagolom, lópikula cintányér. Persze, ha kizárólag a kifogástalanul esztétikus és lehető legtöbb értéket megőrző végeredmény lenne a cél (és főként lenne rá lehetőség), akkor ezt a variációt kéne választani. De egyéb szempontok is figyelembe veendők.
Például az idő és a mosogatandó holmi mennyisége. Próbálkoztam burgonyanyomóval is, ami a rangsorom második helyén tuti befutó. A gyökérzöldséggel is simán boldogul, a belemeregetés viszont elég körülményes, vizesen spriccel, szárazon öntögetheted utána a főzővizet, plusz edényt igényel, vagy ügyeskedned kell, hogy beletalálj vele a dobozkákba, akkor viszont úszni fog (minimum) a konyhapult… Ráadásul megfigyeléseim szerint a teljesen egynemű főzeléket Áron szervezete jobban fel tudja dolgozni (bár ugyanolyan lelkesedéssel csócsálja a darabosabbat is), tökéletesebben meg tudja emészteni és tovább tart a hatása. (Nem éhezik meg olyan hamar.)
A turmixgép korábban felsorolt hátrányait felismerve a szekrény tetejéről a botmixert is levadásztam. Amikor magunknak főztem krémlevest, mindig ez után nyúltam. Nem kedvelem túlságosan, mert nagyon oda kell figyelni hozzá a lábas méretére és ahhoz viszonyítva az étel térfogatára, hogy ne kelljen aztán a csempétől a tűzhelyen át mindent lemosni megszabadítandó a konyhát a zöld, piros, narancssárga foltoktól, pöttyöktől. Mert ami színes, az garantáltan szerteszáll.
És ami engem nem zavar, de mástól már hallottam nemtetszést kifejezni ezzel kapcsolatban (szerencsére nem az én főztömre), és a gyermek etetésénél sem feltétlenül célszerű a hozzátáplálás kezdetén, hogy bármennyire is puha az alapanyag és alapos a mixelő személy, bizony mindig marad benne egy-egy nagyobb kocka sütőtök, krumpli vagy répa. Hatalmas előnye azonban, hogy egyetlen rúdját kell tisztítani, ami frissen gyerekjáték.
Tehát ebben is kénytelen voltam kompromisszumot kötni, és elfogadni, hogy a burgonya valamelyest gajra (!) vágódik az előkészületben, de épségben megússzák a robotkák a műveleteket, és kevesebbet kell vacakolni. Viszont abba már jobb bele sem gondolni, hogy mit csinálok a spenóttal és a krumplival együtt… (Előbbi kemény rostos, utóbbival pedig nem boldogítanám a mindig megmentő aprítót.)
Folytatás hamarosan!
