Ugróbéka

Ugróbéka


E-kor (1. rész)

"eee"

2019. február 14. - Ugróbéka anyukája

Eredendően nem valami komoly témával kívántam foglalkozni, mindössze a gyermek azon időszakára próbáltam egy megfelelő címet találni, amikor folyamatosan mindenre rámutat, és közben makog-nyökög, de leginkább azt mondogatja, hogy „eee”, „eee”, esetleg „ééé”. Ismerős? Nem csodálom!

Tovább

Ahol a büszkeség néhány percre elhallgat (2. rész)

Ha az első részt még nem olvastad: "Ahol a büszkeség néhány percre elhallgat (1. rész)" Az anyukákat különösen érzékenyen érintheti, hogy mindenhol óriási elvárásokkal találják szemben magukat és ezt a nyomást megérezhetik az arra fogékony csecsemők, tipegők is. Ezért gondolom azt, hogy a tanácsadó…

Tovább

Ahol a büszkeség néhány percre elhallgat (1. rész)

Beszéltem már korábban a védőnői státuszvizsgálatokról, illetve arról, hogy véleményem szerint a bébi második félévében ennek már akkora jelentősége nincs. Természetesen ettől függetlenül rendszeresen hordani kell a gyermeket, hogy lássák, mérjék, nagyjából nyomon kövessék a fejlődését.

Tovább

Pató Pál úr is benézett

Rám abszolút nem jellemző módon Áron egyéves kora után – illetve már néhány héttel korábban is – kezdtem ellazáskodni a hozzátáplálást és a hasonló szoktatós dolgokat. Úgy voltam vele, hogy ami a lényeg, azon már túlvagyunk, azzal, hogy a fűszerek közül még csak egy-kettő került a tányérjára, sokkal…

Tovább

Biztosra venném

Ha nem én mentem volna rajta keresztül, és Áron nem az én gyermekem lenne, minden előzetes információ nélkül azt állítanám, hogy ez a baba császármetszéssel született. Nem mintha mások bébijét ilyetén módon vizsgálgatnám, ezzel kapcsolatban találgatnék, vagy bármit is jelentene ez a múltra vagy a…

Tovább

Céltalan séta

Növöget a csemete és változnak az idők. Január 1-jén ugyanis őkelme úgy döntött, hogy egy nappali alvás bőségesen elegendő neki. Negyed délben – kiszámolván az eltelt órákat a reggeli keléséhez igazítva – levittük sétálni, egészkor aludt el, másfél órát szundított, majd délután hiába próbálkoztunk…

Tovább

Kamaszodik a kutya

Korábban már beszámoltam róla, hogy milyen kölyökkutyához illő viselkedésformákat vett fel Áron az előző hónapokban. Most számba veszem az újabbakat, hiszen ahogy növöget a fiú, változnak a szokásai, erősödik, huncutabbá válik és felfedez magának más szórakozási lehetőségeket.

Tovább

Nem lehet elég korán elkezdeni

Áronnak 3 hetes kora után egy nap este 10 órakor „megjött az értelme”. Lehet, hogy magától akkor akart volna kibújni a pocakomból, vagy legalábbis a császármetszés kiheverésével együtt eltelt egy bizonyos idő, de addig csak merengett a távolba, sírt, aludt, evett, ahogy tudott és termelte a piszkos…

Tovább

Mozgásfejlődés a második félévben

Míg az első félévben tényleg érdemes nagyjából szem előtt tartani a védőnői státuszvizsgálatok kérdéseit, figyelni az esetleges mozgásbeli késedelmeket, lemaradásokat, hogy időben lehessen intézkedni egy felmerülő probléma esetén, és még könnyen orvosolni lehessen, addig véleményem szerint a további…

Tovább
süti beállítások módosítása