Ugróbéka

Ugróbéka

Nem lehet elég korán elkezdeni

2019. január 17. - Ugróbéka anyukája

Áronnak 3 hetes kora után egy nap este 10 órakor „megjött az értelme”. Lehet, hogy magától akkor akart volna kibújni a pocakomból, vagy legalábbis a császármetszés kiheverésével együtt eltelt egy bizonyos idő, de addig csak merengett a távolba, sírt, aludt, evett, ahogy tudott és termelte a piszkos pelenkákat.

Ekkor viszont tág szemekkel meredt ránk, és talán a karácsonyfára is. Bár amikor a műtőbe hozta a doktornő, és amikor végre kézbe kaphattam, is felvilágosítottam a helyzetéről és a világ folyásáról, de most jogosabban éreztem úgy, hogy bemutatkozhatunk neki, és mutogathatunk körbe a lakásban egy kicsit. 

A védőnőt szerintem csak a rutin akadályozta meg abban, hogy egy számára abszolút hülyeségnek hangzó szülői cselekedeten ne nevessen fel hangosan, vagy ne verje a fejét a falba, így csupán annyit közölt velem, hogy ez azért még korai. Magyarán a baba még nem fogja fel ilyen szinten a családban való elhelyezkedését és az egész környezetet, bolygót, stb. 

Én azóta se bánom, ha a kialakult szokásokhoz mérten valamit korábban kezdünk el neki mesélni, vagy ha egy másfél éves kortól ajánlott játékot adunk neki oda. Véleményem szerint sem az egészségügyi dolgozók, sem a tudomány képviselői, sem a csecsemőkkel bármilyen szinten foglalkozók nem tudhatják pontosan, hogy mi játszódik le a csöppségnek a fejében, és mit fog fel a körülötte zajló eseményekből. 

Azt már korábban is megírtam, hogy nézetem szerint túl keveset gondolunk ezekről a kisgyermekekről, értelmi szintjükről, agyi képességeikről. A legtöbb felnőtt igencsak alábecsüli őket, de még lehet, hogy akik egyetértenek abban, hogy különleges tudás van a birtokukban, és nem csak kis eszetlen emberkék, azok sem feltételeznek róluk eleget. 

Egyébként pedig mi baja származhat belőle a picinek? Semmi. Tájékozódik, bővülnek ismeretei, vagy nevet rajtunk, hogy mit szeretnénk, vagy pestinek mondjuk, hogy sárga a villamos. Ha még nem tud szétszedni vagy összeilleszteni két Lego kockát, vagy a bonyolultabb formákat nem képes bedobni a saját lyukukon, akkor összeütögeti őket, vagy ki-be pakolja a vödörbe. 

Nem kötelező mindig szabályosan játszani! Különben is tisztában vagyunk vele, hogy a gyerekek kedvenc elfoglaltságai a flakonok, a kartondobozok, a szennyeszacskó és társai. Meg a saját ruhadarabok. És valószínűleg az is igaz, hogy minél drágább egy játék, annál biztosabb, hogy a baba a csomagolásával fog több időt eltölteni. 

Visszatérve viszont az eredeti témára, azzal, hogy előbb próbálunk megértetni a bébivel különböző dolgokat, neki száz százalék, hogy nem ártunk, maximum magunkat unjuk meg előbb-utóbb a sok ismételgetéssel. De hát ez az édesanyák (és édesapák, nagyszülők) sorsa, hogy hatmilliószor mondják el, hogy nem szabad kinyitni a fiókot, nem pakoljuk ki az edényeket, a toll és a hajcsat nem játékszer, stb. 

Akkor miért ne szajkóznánk a hasznos információkat is? Hátha ráragad valami a gyerkőcre! Az sem lehet véletlen, hogy általában a másodszülöttek később kezdenek el beszélni, mint az elsők. Mert az egyetlen utódunknak még mindent elmondunk, vele beszélgetünk, megosztjuk vele belső gondolatainkat is, hogy ne csak magunkban mormogjunk. Ráadásul értelmét is látjuk, hiszen fejleszthetjük vele. 

Aztán a másodiknál már annyi idejük, türelmük sincs a szülőknek, utólag nem hiszik, hogy bármit segített az elsőn a sok szövegelés, és a jelzéseit is könnyebben megértik, hiszen már felneveltek egy felnőtt szinten nem kommunikáló kis lényt, gyakorlatuk van a bömbölésekben és nyűgökben. 

Én mint egy utód őse ezért azt vallom, hogy semmilyen esetleges előrevivő lehetőséget nem szabad elszalasztani, semmit nem lehet elég korán elkezdeni. Ha magunk akarunk valamit tanulni, memorizálni, vagy éppen a relativitáselméletet olvasnánk, akkor nyugodtan fújhatjuk a csöppség előtt, vagy értelmezhetjük hangosan, amennyiben ez őt nem zavarja! (Csak mert Áron meseolvasás közben hangoskodva tiltakozik, mintha nem neki szavalnám… mivel a könyvet nézem.)

Előkészületben: "Kamaszodik a kutya"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr3014568378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása