Míg az első félévben tényleg érdemes nagyjából szem előtt tartani a védőnői státuszvizsgálatok kérdéseit, figyelni az esetleges mozgásbeli késedelmeket, lemaradásokat, hogy időben lehessen intézkedni egy felmerülő probléma esetén, és még könnyen orvosolni lehessen, addig véleményem szerint a további izommunkát igénylő megmozdulások és készségek nagyobb szórást mutatnak, a gyermekek igen egyéniesednek.

Tehát az egészséges csecsemők az első hónapokban nagyvonalakban egyformán kezdenek el egyes feladatokat megoldani, fejüket emelni, fordítani, oldalukra fordulni, majd hasról hátra és vissza hömbölödni, ám a 6. hónap betöltésével óriási különbségek adódhatnak a gyerkőcök között. Lehet, hogy valamelyik gyorsan mászik, hosszasan ezt gyakorolja, és majd csak másfél évesen indul el, de olyan is lehet, aki előbb kúszik, ül, áll, aztán a jövőben bepótolja a mászást. 

Léteznek csodagyerekek is, akik már 9 hónaposan szaladgálnak, de ez a kirívó eset, és semmi esetre sem szabad megijedni, ha a mi fiunk-lányunk ugyanennyi idősen még nem mászik. Van legalább egy hónapja, engedékenyebb esetben kettő, aztán utána célszerű felkeresni egy szakembert, aki ki tudja vizsgálni, tornáztatja, vagy egyéb rendelésekre küldi tovább. 

Azért is állítom, hogy nem kell annyira szigorúan venni ekkor már a kérdőíveket, a szomszéd, a barátok, a piaci kofa leszármazottainak felidézett emlékeit, mert a 9 hónapos státusz szerint a csecsemőnek már megtámasztás nélkül kéne ülnie, ami elég meredek, tekintve, hogy a kisdedek többsége előbb mászik – amit 8-10 hónapos korban illik megkezdeni –, és abból csüccsen le, majd emeli fel a kezét. 

Ennél már csak attól kaptam jobban a fejemhez, amikor egy hírlevélben a 11 hónapos bébitől azt várták el, hogy lépcsőn lépegessen. Nem mászva, hanem állva! Mi mondjuk nem kétszintes családi házban, vagy tetőteres, galériás lakásban lakunk, a lépcsőházba pedig eszem ágában sincs kiereszteni a csöppséget, de szerintem egy más körülmények között felnövő gyermek is legfeljebb kézzel-lábbal veszi a fokokat. 

Ám ez is egy olyan téma, amelynél nem árt ismerni a mi babakorunkat, vagyis megkérdezni a nagyszülőket, hogy mi melyik időszakban körülbelül mire voltunk képesek, volt-e valami speciális a fejlődésünk folyamán. Ha valami szokatlanul történt, arra biztosan emlékezni fognak. 

Én például nem fogok aggódni, ha Áron az elkövetkező hónapokban nem jár önállóan, hiszen én is kb. másfél évesen tettem meg az első lépéseimet, cserébe minden bizonytalanság és esés-kelés nélkül. Édesanyám is megkérdezte a doktor bácsit, hogy normális-e ez, ő megnézett és megnyugtatta a szüleimet. 

Nekem szerencsére még idejében sikerült elejét vennem, hogy a családból bárki Áront kézen fogva vezesse, vagy a hónaljánál megtámasztva sétálgatásra sarkallja. Mivel ilyen segítséggel természetesen véghez tudná vinni a műveletet, de teljesen felesleges siettetni, semmit nem mulasztott el. 

Ahogy azt sem értem, hogy egy alig múlt egyéves gyerkőc miért tologat járássegítőt. Ha tud menni, menjen maga, ha meg nem, majd elindul! Ettől senki sem lesz okosabb, sportosabb, nagyobb, legfeljebb csámpa, kacsalábas, ó- vagy x-lábú. Ez a fajta támogatás nem tesz jót sem az egyensúlyérzéknek, sem a gerincnek, sem az alsó végtagoknak. Persze mindenki maga dönti el, hogy most szeretne-e dicsekedni, vagy később lesz büszke a párhuzamos tappancsokkal haladó csemetéjére. 

A mi kisfiunk a mai napig nem egy mászásguru. 10 hónaposan még mindig csak kúszott, bár egyre sebesebben, ügyesebben és szabályosabban, de mivel a védőnő sem találta ezt még gondnak, ezért nem paráztam túlságosan. Aztán néhány nap elteltével kétszer-háromszor rövid távon – ugyan letett könyökkel, azonban emelt popsival és térdelve – kizárólag nekem fitogtatta mászási tudományát. Innentől fogva nem törődtem vele, hogy az esetek 99,9%-ában még mindig feltörli a padlót a pocakjával. 

Hiszen képes rá, megcsinálta, csak a kúszást már annyira begyakorolta, hogy fürgébb tud lenni ilyen módon, és neki talán ez a legfontosabb. A 11 hónapos mérésen helyettes védőnő fogadott bennünket, így őt nem akartam beavatni bonyolult dolgainkba, van elég munkája rajtunk kívül is, nem kívántam magyarázkodni, hátha máshogy áll a témához, és szerintem neki is kellemetlen lett volna, ha ő zavar el minket – minden előzetes tájékozottság nélkül – a háziorvoshoz vagy valamelyik alapítványhoz. 

Ekkorra egyébként már szépen ült oldalt fekvésből és térdelésből is, és belénk vagy alacsonyabb bútorokba kapaszkodva fel is állt. Ezenkívül sokan meséltek nekem olyan történeteket, amikben a gyermekük, unokájuk egyáltalán nem mászott, egyből rohangált, stb. Valamint a párom anyukája is említette, hogy a párom furcsa pózban közlekedett, valószínűleg innen öröklődött a kicsire is. 

Lehetett volna megriadni és professzorokhoz, gyógytornászokhoz futkározni, de én úgy döntöttem, hogy ezzel a viszonylagos hiányossággal békében élünk tovább. Azóta fogódzkodva villámban lépeget, mostanában keveset szabályszerűen is mászik, ám mindig inkább az érdekli, ami még feljebb és feljebb van. Nyújtózkodik, beletapos a lábunkba, hasunkba, csak hogy még magasabbra érjen fel. Neki ez a célja. 

És akkor sem határoztam volna rosszul, ha utánajárok ennek a sztorinak, ha attól nyugodtam volna meg. De így sem idegeskedek. Ha valakinek úgy pihébb a lelke, pörgesse le a szükséges köröket! 

Némiképp ellentmondásos információkat lehet találni ebben a témában, többen elengedhetetlennek tartják a mászást, mert kimaradása esetén diszlexiával, diszgráfiával, tanulási zavarokkal fenyegetőznek, mások engedékenyebbek, és azt hangoztatják, hogy akkor sem ugorja át a mászást a gyermek, ha feltérdel, kapaszkodva feláll, felül, csak éppen annyira hirtelen zajlik a fejlődés, hogy tulajdonképpen észre sem vesszük ezt a formulát. 

Bízom benne, hogy nem tévedek, amikor arról írok, hogy a baba egyéb, pl. finommotoros mozgásaiból, beszédéből, végtagjainak egyforma használatából, helyváltoztatásának szabályosságából azért egy édesanya ki tudja szúrni, ha valami nem stimmel, és utánamegy az általa felfedezett hibáknak. 

Egyébként meg örül neki, hogy a bébije napról napa elkápráztatja vadiúj találmányaival, akrobatikájával, apró tárgyak összerakásával, állathangok utánzásával, szavak ismételgetésével, ölelésével és csimpaszkodásával.

Hamarosan ÚJ ROVAT!

Előkészületben: "Nem lehet elég korán elkezdeni"