Eredendően nem valami komoly témával kívántam foglalkozni, mindössze a gyermek azon időszakára próbáltam egy megfelelő címet találni, amikor folyamatosan mindenre rámutat, és közben makog-nyökög, de leginkább azt mondogatja, hogy „eee”, „eee”, esetleg „ééé”. Ismerős? Nem csodálom!

Ennyi még nekem is megragadt az emlékeimben más babákról, akiket néhanapján láttam, és akiknek nagyjából követtem a fejlődését, vagy éppen azokról, akiket egy-két pillanatra kísértem figyelemmel az utcán, ahogy édesanyjuk, édesapjuk vagy éppen nagyszülőjük tolta őket a babakocsiban, és megkísérelték a lehetetlent. Egyrészt kitalálni, hogy a bébi pont mit szeretett volna megtudni. Másrészt pedig úgy kiejteni a szavakat, hogy előbb-utóbb utánozza is azokat. 

Egy ideig ugyanis lehet, hogy szórakoztató ez az új tudomány vagy érdeklődés, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem, de aztán ha már kellőképpen hozzászoktunk (mondjuk fél nap alatt), akkor már pár másodpercet követően is rettenetesen idegesítő. Mert hiába hibázunk rá, hogy mire akart kilyukadni, és hiába hívjuk büszkén a szakszerű nevén a tárgyakat, sőt hiába ismételjük el németül és angolul is, hogy gyakoroljunk egy kicsit, soha nem elégszik meg az információval. Újabb és újabb, majd aztán visszatérve régibb és még régibb ételeket, eszközöket szemel ki magának. Hogy aztán kezdhessük elölről az ismertetést. 

Van, hogy valami játékot hozok ki belőle, hogy mindig három szót kell mondanom, van, hogy hozzáfűzök egy történetet, mesét, ami éppen eszembe jut. És olyan is akad, amikor nincs kedvem hozzá, és inkább folyamatosan énekelek vagy szövegelek, hogy eltereljem a figyelmét a környezetéről. Ez úgy tűnik, be is jön. (Lekopogom!) 

Én elhiszem, hogy tanulni akar, felfedezni a világot, de nem veszem észre közvetlen eredményét vagy hasznát, hiszen nem használja az általam sokszor emlegetett kifejezéseket. Sőt rám sem néz, amikor regélek neki, így nem tartom valószínűnek, hogy sokat segítek vele. Persze, lehet, hogy már hallás alapján is szépen beazonosítja a betűket, de legtöbbször akkor sem ejti ki. 

Vannak kivételek is, nem feltétlenül az ujjbökögetés kapcsán, azonban többször előfordult már, hogy egy-egy szót egyből kimondott utánunk, aztán várhattunk a következőre, az égnek nem volt rá még egyszer hajlandó. 

Viszont az értelmezésben már nem támogatom ezzel a tevékenységgel, mert mindent ért. Bármit közlünk vele, bármire kérjük, bármilyen ismert vagy arra hajazó dologra kérdezünk rá, odamegy, csinálja, megfogja, stb. Nyilván ha éppen ínyére van. Ha csibészesen ki akar tolni velünk, az ellenkezőjére vetemedik, nevetgél, ahogy egy rosszcsonttól elvárható. 

Mindenesetre várom már – tudom, még egy pár hónapba beletelhet –, hogy ő maga formálja a hangzókat és sorolja el a konyha és a lakás egyéb részeinek tartalmát, hátha változatosabbnak vélem majd. Csak ne kéne utána még gyorsabban szaladni! :-)

Folytatás hamarosan!