Ha az első két részt még nem olvastad: "Triciklink története (1. rész)"; "Triciklink története (2. rész)"
De eddig csak a kezdeti nehézségeket tárgyaltam. Pedig nem ez volt a fő a cél! Még a szerviz után újra nekiálltunk a szerelésnek. Ezúttal mindent „nagyítóval” megnéztem (volna). Ugyanis a képeken mindent lehet látni, csupán a lényeges dolgokat nem (mit milyen irányba, hogyan, stb.), ráadásul egy fia szöveg nincs hozzá. Vagyis néhol egy szó, hogy „katt”. Több helyütt kétszer is. Na, azoknál véletlenül sem kattan!
Az elsőnél próbáltam jobban belenyomni, az eredmény egy újabb letörött apró műanyag pöcök volt… És nem én vagyok az erőszakos! Ja, és nem egy skandináv bútort raktam össze! Meg néhány német precizitású apróságot. Nem vagyok benne biztos, hogy máig nem a kiesésgátló tartja a kormányt a helyén… Ott esetleg hajlandó volt hathatósabb hangot kiadni, ahol nem szerepelt az ábrán a zaj.
Káromkodtam, de már éreztem, hogy ez nem egy remekmű, úgyhogy inkább viccesebbre váltottam a figurát. Már azt is értem, hogy valaki véleményként miért pötyögte azt egy honlapon, hogy „nem az örökkévalóságnak készült”. Kissé finoman fogalmazott. A tolókart kitámasztó fémkapocsnál a zsinór sehogy sem szeretett volna úgy állni, mint a rajzon. Mondjuk nehezen is tudott volna, mert míg nálunk át volt rajta fűzve, és két szálunk indult ki belőle, addig ott hurkolva volt rá egy szálon. Végül nem piszkáltuk tovább, nem véltük úgy, hogy jobban tartana a madzaggal együtt.
Formát öltött a nagy mű. És bár a fürdés időpontjáról már jócskán lemaradtunk – és a baba az izgalomban a vacsoráját sem fogyasztotta el maradéktalanul –, szlalomozni kellett még vele szűk folyosóinkon. De nem vette be a kanyart, csak ha csúsztattuk a járólapon. Át kell valamit állítani, érveltem én. Apa leszögezte, hogy ilyen. A dobozon leltem pár mondatot magyarul. „De ide van írva, hogy...” „Írni én is bármit le tudok...” Melyik az a sárhányó? Nyomkodom a piros kallantyút, rendre kiugrik. 180 fokot fordítok a keréken, és lám, tényleg szülőkormányos! A pedált is sikerül kiiktatni.
Tehetségem fokozódik, azonban talán ezekkel az információkkal el kellett volna látni a fogyasztót… Nem színtelen, beazonosíthatatlan képekkel, hanem szövegesen, akár rossz magyarsággal, ha nem tudnak profi fordítót megfizetni. Bár ekkora összegekből arra is futhatja!
Másnap tettünk vele egy kört, még nem esett össze. Ám egy ideig kénytelenek voltunk a lakásban raktározni, mert nem volt helyünk a tárolóban. A kisfiú persze egyből cibálta, tologatta mindenhova. Tájékoztattam, hogy ez nem lesz jó, nem szabad hozzányúlni, mert atomjaira hullik szét, „kínai fo...”. Utóbbi szót egyből elismételte, úgyhogy arról is fel kellett világosítanom, hogy ilyet nem illik mondani. Onnantól már én is csak egy jelzőt alkalmazok rá, így Áron is kiabál mellette: „kia, kia – nem-nem”.
Mindenesetre nem igazán repestem, hogy egy ilyen agyonreklámozott, túlárazott tricikli ennyire gyatra minőségű. Sokkal többet vártam tőle. Nem bírtam eldönteni, hogy amit kifogtunk, az hamisítvány (olcsónak nem olcsó!), vagy tényleg ilyen gyenge a szerkezet. De utólag utánanézve, a többi képen is hasonlóan mutat, és bár ez a modell a gyártó (a leírásban nem pontosan megadott!) oldalán nem található meg, lehet, hogy csak régebbi kiadás.
És azóta több analóg állásfoglalást láttam és hallottam, hogy nem egy stabil, frankón összeilleszthető darab. Én speciel nem fognám meg fél kézzel, de lehet, hogy a gyermeket sem hagyom majd vele egyedül menni… Bízom benne, hogy azért némiképp kiszolgál bennünket. Áronnak elsőre tetszett az ezzel való közlekedtetés.
