Nem arra gondoltam, hogy az egész család kidőlt, kezdve a nagymamával, folytatva velem, majd a gyermek apjával, akivel aztán teleköhögtük és -tüsszentettük az egész lakást – jómagam olyan szinten, mintha a gyomrom akart volna kirepülni a számon –, elárasztva mindenféle kórokozóval szegény bébit és környezetét. Valahogy az lett volna a csoda, ha nem kapja el a nyavalyát.
De miből lehetett volna megállapítani, hogy közeleg a vész? Melyet persze csak utólag tartok igazoltnak, ám ha jobban figyelek és levonom előre a következtetéseket, akkor korábban kezdhettem volna az aggódást. Tehát valószínűleg nem is baj, hogy nem láttam ennyire a jövőbe, hiszen tenni már aligha lehetett volna valamit.
Azonban a baba túlságosan nyugodtnak mutatkozott. Nem rúgkapált etetés közben, nem is kiabált. És feltűnő módon – anyósom még meg is jegyezte – mozdulatlanul tűrte a pelenkázást, ami egy világbajnokságon is helyét megálló birkózómérkőzésre szokott inkább hasonlítani. Ami pedig általában lehetetlen, pár falatot meghagyott a vacsorából is.
Ezenkívül rengeteget ivott magához képest. Nálam is félelemre okot adó tényező, ha több liter vizet lenyelek egy nap, mert arra utalhat a folyadékfogyasztás, hogy másnapra kijön az időközönként ilyen-olyan okokból rám törő torokgyulladás, amire jelen pillanatban – mivel Áront még mindig szoptatom – nem sok gyógyír létezik.
Ez a betegség sem volt kellemes számomra, 4-5 napig torokfájással ébredtem, mindent nyomattam magamba, amit csak lehet, és ami csak eszembe jutott és a házi patikában fellelhető: csipkebogyótea, hárstea, kamilla, mentolos és feketeribizlis gyógycukorkák, gyógynövényes főzet, méz, rooibos tea, stb.
Aztán 24 óráig megállás nélkül folyt az orrom, legszívesebben egy lombikot odaragasztva közlekedtem volna, mert egy félperces tevékenységet sem tudtam anélkül lefolytatni, hogy ne kellett volna törölgetnem a nózim. Természetesen jól ki is maródott, de arckrémmel egy helyi kezelés után helyrejött.
Utána se vége, se hossza váladék, és némi köhögés, de egészen tűrhető. Alváskor nem mindig kaptam levegőt, de a takarót a számra húztam, és ha kellett, azon át vettem. Nem mondom, hogy nem száradtam ki, de legalább bírtam pihenni. Viszont néha nappal a gyermeket ébresztettem az ugatásommal, ám nem tudtam visszafogni, sem megfulladni. Nagyon sajnáltam. Vissza is térnék rá.
Nem telt el egy hét az enyém eleje óta, amikor egyik délutánra, estére belázasodott. Kúp, alvás, majd mivel szokás szerint hétvége közeleg, mindenki ijeszteget és magam is pánikolok, reggelre pedig ismét felmegy a hőmérséklete, biztos, ami biztos elviszem a doktor bácsihoz.
Folytatás hamarosan!
