Ha az első két részt még nem olvastad: "A következő betegség (1. rész)"; "A következő betegség (2. rész)"

Eddig is tisztában voltunk vele, hogy a két szó szinonima, de most duplán beigazolódott az egyenlőség. Ugyanis a kisded nem kap levegőt, vagy túl sok nyála termelődik, vagy nem tudom pontosan, mi a problémája. Egy biztos: nem tud aludni.

Cumival a fentiek miatt, cumi nélkül pedig a hozzászokás miatt. Egész egyszerűen nem megy nélküle. Bár az apjának egyszer sikeresen kidőlt, bírta is fél óráig, én pedig ravaszul elővettem a fiók mélyéről a nagyobb méretűt, hátha amellett siklik be némi levegő, de néhány rágás után visszajutatta a kezembe, majd a földre, hogy nem szimpatikus neki eléggé. Beleestünk a 22-es csapdájába, ahonnan nincs menekvés. Ez eddig két éjjel két-két óra alvást jelentett, azóta egy kicsit többet. Napközben a nullát közelítjük. 

Egy vérmesebb fórumon már rögtön rám támadnának, hogy miért nem szívom le az orrát. Megválaszolom én a nélkül is. Hiába. Egy vízszerűen híg, folyamatosan csordogáló anyaggal állunk szemben, ami folyamatosan termelődik. Tudom ezt saját tapasztalatból is, és a gyermeken is észlelem. Ezt fújhatjuk. Még a babát is megkíséreltük megtanítani fújni. De ő is trombitálhatna. Csak törölni lehet. Az meg nem egy leányálom egész éjszaka. És valahogy fekvésnél elakad a szájat és az orrot összekötő járatban. 

Szívná a dudlit, de csak nyeldeklést hallani, ami miatt nem tud elnyugodni. Nem szipog, nem szörcsög, inkább gluggyog. Aztán felköhög, kiköpi a cumit, sír. Visszaadom, ugyanez. Játsszuk órákig. Ha csupán simogatom, nem hunyja le a szemét, nem marad egy helyben, felül, sír. Kezdek fáradni. 

Harmadik éjjel muszáj valamit tenni. Sós orrspray, orrszívó, orrcsepp, minden előkerül a szekrényből, pipettával anyatej, semmi. Van egy gyógynövényes tinktúrám, amit akkor szoktam az orrom bejáratához kenni, amikor párat tüsszentek. Hátha még visszafordítja az esetleges náthát. Sokszor segít. Tisztítja a légutakat. Elég erős. Belsőleg még nem próbáltam, másra is ajánlják. 

Egy életem, egy halálom. Az ujjamról az orra alá dörgölöm. Bömbi. Csípi a már amúgy is kikezdett bőrfelületet. Hagyjuk hatni. Pár másodperc alatt elpihen, nyugtató füvek is vannak benne. 5 és fél órát egyben szundítunk. Evés, ismét gond a nyákkal, szippantás. Néhányszor felriad, de reggelig alszik. 

Nem javaslom másnak, nem is írom le a készítmény nevét. Még utána se olvastam, egyszerűen megoldást kerestem. Nem hiszem, hogy kárt okoznék vele. Mivel nem juttattam a csöppség szervezetébe, semelyik testnyílásán keresztül. Nem küldtem a gyomrába, közvetetten se. Inkább a hozzászokástól tartok, hogy később nem nyújt támogatást. 

De amíg bajlódunk ezzel a vélhetően vírusos fertőzéssel, folyamodni fogok még hozzá. Ebben a többi őssel is egyetértettünk. Fontos lenne a számára a relaxáció, de nem bír elnyugodni. Se kézben, se ölben, se mellettem, se egymagában. Mert ilyen személyiség. Részben biztos tőlem örökölte. Másfelől pedig ilyennek született. 

Visszatérve az alcímre, nyilván könnyebb lenne, ha másodlagosan tudna léghez jutni a száján keresztül is, ezt a hátrányát a cumis alvásnak még nem ismertük, most már rajta van a listán. Nem szabadott volna ennyire rákapatni, de nem tudtuk elválasztani tőle, ha már odaadtuk neki. Egyelőre igényli, nincs meg nélküle. És most már nem tudjuk elszakítani őket egymástól. Így meg kell várnunk, amíg értelmileg, emocionálisan képes lesz lemondani róla. Addig pedig csak abban bízunk, hogy távol maradnak tőlünk ezek a fránya betegségek.

 Előkészületben: "Ki a főnök?"