Ugróbéka

Ugróbéka

Sírás ellen

2019. január 07. - Ugróbéka anyukája

Mi, szülők, nagyon szeretnénk, ha lenne valami tényleg minden esetre bevethető praktika gyermekünk hangos jelzésére, amitől varázsütésre elmúlna az összes gond, és a baba mosolyogva nézne ránk üvöltés helyett. Ilyen talán még a mesékben sem létezik, viszont górcső alá venném, hogy nálunk néha mi vált be sírás ellen.

Amikor a bébi „csak” nyűgösködik, nyöszörög, még viszonylag könnyebb dolgunk van, ha időben lépünk szükségletei kielégítésében vagy a belelovallás előtt beavatkozunk, akár át is fordíthatjuk hangulatát. Felhívhatjuk a figyelmét egy játékra, amit már régen vett a kezébe, vagy amiről tudjuk, hogy nagyon kedveli. Ha sejtjük, hogy ilyen snassz megoldás nem tereli el, akkor egyből kezdjük a csiklandozással! Ha csupán fáradt vagy hisztit indítana, fel fog kacagni. 

Kisebb csecsemőt lehet finoman tornáztatni, bicikliztetni, kezével-lábával körözni, ha nem feszíti be. Általában szeretik a mondókázást, éneklést, esetleg kísérhetjük ezeket széles, de nem hirtelen gesztusokkal, mókás grimaszokkal. Ha sürgős háztartási vagy egyéb teendőnk akad, kíséreljük meg más helyre költöztetni a még nagy távolságokat meg nem tevő gyermeket, hogy újabb tárgyakat vehessen szemügyre. 

Ha eddig egyedül játszott, keressünk közös elfoglaltságot! Ez az idő előrehaladtával és a baba fejlődésével egyre egyszerűbb, hiszen építőkockából tornyot lehet építeni, tapsolhatunk együtt, vagy guríthatunk labdát. De az apróságokat is próbára tehetjük csörgővel, rágókával, műanyag dobozokkal, flakonokkal, ösztökélhetjük őket a mozgásra. 

Ha már minden ötletből kifogytunk, és mi is unjuk a szobába zártságot, már mehetünk is sétálni az időjárásnak megfelelő öltözetben! A jó levegő és az egyenletes tolás gyógyír lehet egy kisebb nyűgre, akár el is szenderedhet a csöppség. Közben mi is feltöltődhetünk. 

A könnyhullatás már egy nehezebb történet. Először gondoljuk át, hogy lehet-e éhes vagy álmos a bébi, és etessük-itassuk meg, vagy tegyük le pihenni. Amennyiben ezekkel sem érünk el célt, választhatunk a cipelgetés és cumiztatás közül, illetve a gyerkőc tudatni fogja velünk, ha mondjuk az utóbbiból nem kér. 

Szóba jöhet még fogzási tünetek esetén az íny géllel való kenegetése, néhányszor mi is megtettük, amikor már tényleg semmi más problémát nem találtunk. Azt hiszem, Áron meg is nyugodott egy idő után, bár nyilván hordoztuk is. 

Kizökkentésre működik még a reptetés, emelgetés (természetesen nem ebéd után, dobálással). Néha elégnek bizonyult, hogy melléfeküdtem, rám mászhatott, vagy közelről bámulhatta az arcomat, tanulmányozhatta a ruházatomat. És ahogy nőtt a csemete, már az ellen sem tiltakozott, ha a hasamra tettem, sőt élvezi a helyzetet, csak csúszik lefele és meglehetősen nehéz. 

A hisztire még nincs kidolgozott tervezet, de gyakorlatilag a fentieket összegyúrva védekezhetünk ellene, ameddig bírunk. Utána pedig imádkozzunk, hogy mihamarabb elmúljon! 

De ha még okosságot szeretnétek olvasni, szerintem a bömbölésnél, főleg a koraiaknál, amikor fogalmad sincs róla, hogy miért csinálja a baba, és úgy érzed, téged tesz tönkre vele, óriási támasz, ha mások is ott vannak. Nem kell tenniük semmit (bár olykor még jó tanács is elhangozhat!), csak ők is hallgassák. Hogy ne legyél egyedül, és tudd, hogy jól végzed a frissen felvett munkád. 

A közeli családtagokat pedig kérd meg, hogy vigyázzanak egy kicsit a picire, amíg te elmész kiszellőztetni a fejed! Vagy fuss egy kört a ház körül! Ha végképp nem bírod tovább, hajts le EGY igazi házi pálinkát, és fújj egyet! Egészségedre! (Azért az utolsót ne alkalmazd gyakran, saját tapasztalatom erre vonatkozóan nincs! :-))

Előkészületben: "Mozgásfejlődés a második félévben"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr9214544692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása