Amint már említettem, hosszú listát készítettem a szükséges babaholmikról, amiket aztán szépen lassan be is szereztünk. (Végül a babakocsi kérdésében is dűlőre jutottam magammal.) A legnagyobb részét kellő mértékkel hasznosítottuk, egy-két dolog akadt, aminek nem került sor a használatára, vagy csak keveset szerepelt a porondon. (Pl. tejtároló pohár – „lustaságomból”, svéd itatópohár – több ok miatt, stb.)

Viszont olyan, egyébként a háztartásban fellelhető és más funkciót betöltő tárgyakról, eszközökről derült ki, hogy szinte nélkülözhetetlenek a baba ellátásában, amiről álmomban sem gondoltam volna. 

Arra is céloztam már, hogy Áron – a kis mohó – nagyon sokat bukott, néha még a mai napig is. Ennek persze számtalan indítéka lehet: gyors tejleadó reflex, gyors evés, túl éhes, gyenge záróizom, na és persze az, hogy addig eszik, amíg „lát”. (Amit Apa letagad, hogy tőle örökölte volna. :-)) Az a mennyiségű tej – majd később gyomortartalom is – pedig gyakran elegendő (volt) ahhoz, hogy

• végig beterítse a mellkasomat – ráfolyva a nadrágomra (átáztatva a bugyimat is), majd a plédre,
• a kisfiam ruhája tetőtől talpig vizes legyen
• és ha nem ültünk, még a padlóra (meg a papucsomba) is jutott egy jó taccs.

Bár nyilván az elején még nem forogtak ilyen mértékek, előkéből akkor is volt, hogy egy evés után 3-4-et kellett igénybe vennünk. Azóta is – már menőbb és kevésbé zörgő – „nyálkendő”-ben nyomulunk. A védőnő minden egyes alkalommal megkérdezi, hogy erre szükség van-e. (Nem tudom, attól fél-e, hogy megfojtja magát vele a gyerek.) Majd a kisfiú bizonyítékul köp egy jó nagyot. Igen. Nem árt, ha meg szeretnénk kímélni a ruháját. Amennyire lehet. 

Az elején lépett képbe a hajszárító. Meg sem tudnám számolni, hány teljes ruhacserét kellett volna végrehajtanunk naponta, ha nem találjuk fel magunkat. 1. Nem is volt annyi bodynk és rugdalódzónk. 2. Ki győzte volna mosni, szárítani és vasalni? Ha nagyon átázott a gönc, levettük, és úgy fújattuk rá a forró levegőt (bár nem 200°C, de némiképp fertőtleníthet is), ha csak kevésbé, Áron arcát és kezét eltakarva gazdaságos hőfokon kezeltük a felületet. Egy idő után profivá váltunk benne. 

Aztán a gyermek nőtt-nődögélt, az idők változnak, a hőmérséklet emelkedik, a szokásokat az ember megunhatja. Így újabb találmánnyal gazdagítottuk tárházunkat. A bukásoknak gyakran esett áldozatául a kombidresszek ujja, amiért nem rángattam volna le a bébiről az egészet, viszont a hajszárító hőjéhez érzékeny terület. Fogtam egy félbehajtott szalvétát, és becsúsztattam a nedves folt alá. Ennyi bőven megteszi, hogy a baba bőre ne érintkezzen a vizes ruhával – elkerülendő a megfázást –, a body pedig előbb-utóbb a környezeti hőfoktól és a párolgás végett magától megszárad. 

A felfedezés folyományaként a szalvétát tömtük már nadrágba, Áron mellkasához és hátához is. Tiszta gazdaságos: idő-, pénz- és munkakímélő. Hát nem mondom, hogy megváltottuk a világot, de kisebb emberségességet gyakoroltunk magunkkal szemben. A védőnő viszont valószínűleg elájulna mindezek hallatán… 

Másnak se javasoljuk, mert a végén még a mi lelkünkön szárad, ha valakinek a csecsemője szalvétával kezdi meg a szilárd ételek fogyasztását. ;-) Hozzáteszem, nálunk ilyen gond még nem volt. Ha kipotyogott vagy kilógott a szalvéta, már nem volt miért ott lennie, kivettük. Sokszor azon nevetünk, hogy már több a papír Áronkán, mint a ruhaanyag, és mosolyogva szanáljuk ki fürdetés előtt őket. 

További meghökkentés céljából: az elején kisebb pisis baleseteknél is alkalmaztuk a hajszárítót. Akkor még viszonylag tiszta és teljesen szagtalan volt. Persze az ágyban pelenkaalátétet cseréltünk, minden nap fürödtünk és makulátlan, vasalt ruhával vérteztük fel a fiatalembert! Mert azért annyira nem vagyunk nomádok.

Előkészületben: "Esti nyűgösség ellen nincsen orvosság"