Ahogy az ember a kisbabával kapcsolatban bárkivel beszélgetésbe elegyedik, elkerülhetetlen, hogy el ne kezdjék puffogtatni a közhelyeket. Lehet, hogy valaki komolyan is gondolja, vagy nála így működött és így érzékelte, de szerintem egyik címbéli kijelentés sem tükrözi a valóságot. Persze némi valóságalapja – mint a meséknek – mindegyiknek van.

Amiről indokolatlanul és szinte méltatlanul kevés szó esik a szoptatás kapcsán, az a kismama táplálkozása. Igen, arról vannak leírások, bejegyzések, vélemények, hogy mit együnk és igyunk, milyen vitaminokra, ásványi anyagokra, tápanyagokra van szükségünk, vagy lehetőleg mit kerüljünk. De önmagában tényállításként azt még nem olvastam, hogy ENNI KELL. Márpedig kell, muszáj.

Nem sokkal azután, hogy Áron megszületett és megpillanthattam, megfogalmazódott bennem a gondolat: „Ez a gyerek annyira szép, hogy egyikünkre sem hasonlít.” Szokták mondani, hogy minden kisbaba (mint ahogy minden menyasszony is) szép, de ezzel eddig nem igazán értettem egyet. A szülőknek (na meg a nagyszülőknek) persze mindenképpen. Ám azok a piros testek, gyűrött pofik inkább egy kicsit furcsának hatnak. Utólag visszanézve kisfiunk első fényképeit, lehet, hogy belőlem is az elfogultság szólt, bár akkor nem úgy éreztem.

Belemélyedés szintjén nem kommentálva a kérdést és a válaszokat, néha tényleg vannak olyan témák, amikben csak egy helyen lehet találni megoldáshoz közelítő dolgokat, és valóban hasznos véleményeket. És el lehet csípni gyöngyszemeket is – ha nem nézzük közelebbről a minőséget. Így esett meg, hogy rátaláltam a linkelt lapra és a címben idézett mondatra. Szerintem a hozzászólónak igaza van.

Azt is a második császármetszésén túlesett szobatársamtól kellett megtudnom, hogy az ily módon világra jött gyermekek biztosan kapnak némi tápszert, rosszabb esetben cukros teát, mire kikerülnek az édesanyjukhoz. Erre nem is gondoltam, szinte nem is akartam elhinni (bababarát kórház?), de igaza kell, hogy legyen. Bár véleményem szerint néhány kanál víz vagy tea is elég lenne arra, hogy megkezdjék az újszülöttek a fárasztó munka utáni megérdemelt első kinti hosszú alvásukat, hogy aztán megérkezhessenek anyához és a rájuk váró tejhez. És az első alkalommal még nem is beszélhettünk nehézségről.

Ha az első részt még nem olvastad: "Bababarát kórház? (1. rész)"

Délben (talán a harmadik nap) – gyakorlatilag felróva, hogy egyáltalán ott mersz tartózkodni – nem szólnak, hanem pikírt megjegyzést tesznek, hogy már te is vagy olyan normális állapotban, mint bárki a hüvelyi szülés után másnap, úgyhogy kinn van az ebéd a folyosón, ne várjam, hogy a helyembe hozzák. Ezt nem is gondoltam. Csak egy pár rendes szó, az jólesett volna. Majd az ápolónő azt is a szemem közé vágta, hogy fél órám van az evésre, aztán elviszik. Így legalább tudtam, hogy aznap nem eszem kórházi kosztot. Ugyanis pont ekkor volt esedékes a gyermekem táplálása is, tápszerért is el kellett mennem.

Véleményem szerint egy kórház akkor mondhatná el magáról, hogy bababarát, ha kismamabarát is egyben, mert a kettő szorosan összefügg egymással… Ha az újdonsült anyuka a szülés általi megterheléshez képest jól érzi magát, ha barátságos, netán szeretetteljes légkör veszi körül, akkor ugyanezt a nyugodt állapotot tudja közvetíteni kisbabája felé.

Ha az első két részt még nem olvastad: "Szülésindítás egy nappal a kiírt dátum után - első gyermeknél szinte garantált császármetszés (1. rész)"; "Szülésindítás egy nappal a kiírt dátum után - első gyermeknél szinte garantált császármetszés (2. rész)"

Azóta is minden nehézségnél megfordul a fejemben, hogy ez azért van, mert nem dönthetett. Nem akkor és úgy következtek be az események, amikorra és ahogy mi elterveztük, elképzeltük. Mindig a szemem előtt lebegnek a félelemkeltő pszichológiai cikkek, melyek szerint később sem fog tudni határozni az élet nagy kérdéseiben, hogy mindig bizonytalan lesz, hogy még azt sem tudja kitalálni, melyik játékot fogja meg.

Ha az első részt még nem olvastad: "Szülésindítás egy nappal a kiírt dátum után - első gyermeknél szinte garantált császármetszés (1. rész)"

Az ügyeletes orvos közölte, hogy császármetszést fognak végezni rajtam, mivel oxigénhiánnyal fenyegető helyzet állt elő a magzatnál. Az én szervezetem még nem ismerte a szülés folyamatát, nem tudott alkalmazkodni a gyors, erőltetett körülményekhez. Mindketten egészségesen keveredtünk ki a helyzetből, bár Áront macskanyöszörgése miatt egy éjszakára inkubátorba helyezték.

Utólag mindig okos az ember. 

Nem gondoltam, hogy szombaton is van NST. Persze az más, ha valakinek már minden nap oda kell járnia. Nekem még csak pénteken telt le az időm, és hétfőre vártam a következő időpontot, de az orvosom másnapot mondott. Eszembe is jutott, hogy ha a rutinos nővér minden hétköznap ott van legalább 8 órát, akkor hétvégén biztosan nem fog bemenni dolgozni, bár nagy százalékban 12 órás műszakban robotolnak. Mégis, ez más. Akkor ki lesz ott? Csak egy villanás, többet nem foglalkoztam vele.