Ugróbéka

Ugróbéka

Szülésindítás egy nappal a kiírt dátum után (2. rész)

– első gyermeknél szinte garantált császármetszés

2018. május 07. - Ugróbéka anyukája

Ha az első részt még nem olvastad: "Szülésindítás egy nappal a kiírt dátum után - első gyermeknél szinte garantált császármetszés (1. rész)"

Az ügyeletes orvos közölte, hogy császármetszést fognak végezni rajtam, mivel oxigénhiánnyal fenyegető helyzet állt elő a magzatnál. Az én szervezetem még nem ismerte a szülés folyamatát, nem tudott alkalmazkodni a gyors, erőltetett körülményekhez. Mindketten egészségesen keveredtünk ki a helyzetből, bár Áront macskanyöszörgése miatt egy éjszakára inkubátorba helyezték.

Azt mondtam a doktor úrnak, jó döntéseket hozott. Azóta sokat agyaltam rajta. Helyesebb megfogalmazás lett volna, hogy „logikus döntések láncolatát vitte végig”. Egy valamit nem vett figyelembe: a lelki tényezőt. De lehet, hogy ez neki nem is megengedett. 

Mindig túl sokat bújom az internetet, válaszokat, megoldásokat keresek, gyógyítom magam, érdeklődök, utánanézek. Féltem (félek?), hogy Áront megviselte az egész szülési procedúra.

1. Nem maga határozhatta meg, hogy mikor jön világra. Ő még benn akart maradni. Nem sokáig, de még egy kicsit pihenni szeretett volna. Aludt, mint ahogy a babák alszanak az anyaméhben a nap legnagyobb részében, főleg a születés előtti napokban, hogy rákészüljenek a „nagy feladatra”. (Igen, tudom, lehetett valami baja is.) Ráadásul fiúgyermek. Nem, szerintem nem lustábbak (akkor még ;-)). Ahogy az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum cikke is említi, bár tudományosan nem bizonyított, de lehetséges magyarázat a kisfiúk előre meghatározott időponthoz képest későbbi érkezésére, hogy a már jelen lévő petesejtet előbb tudják elérni a gyorsabban mozgó Y-kromoszómás spermiumok. És hiába áll be a nő szervezete pontos 28 napos ciklusra – mint ahogy az enyém is tette a fogantatást megelőző jópár hónapban –, még ha pontosan a ciklus közepén is történik a tüszőrepedés (de miért lenne ennyire kiszámítható?), akkor is eltelhet 1-2 nap a megtermékenyülésig, és ez a szülés várható időpontjának kiszámításánál már 4-5 nap eltérést is okozhat. Mint ahogy a neve is mutatja, ez egy becsült dátum, egyelőre nem tudják pontosan előre jelezni. Azt is csak kutatják, mi okozza a szülés megindulását. 

Olvasmányélményeim és egyik ismerősünk beszámolója alapján tőlünk nyugatabbra nem végeznek idejekorán és túl sűrűn NST- vagy CTG-vizsgálatokat. Véleményem szerint itthon – az nem probléma, hogy nézegetik! – ennek egy kicsit túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. A lényeg, hogy a baba szívverése a mozgáskor emelkedjen meg. Nyilvánvaló nagy eltérésnél úgyis azonnal megteszik a szükséges lépéseket. Sajnos ez sem egy mindentudó csodaszerkezet. 

Valahogy azt erőltetik, hogy a magzatnak a kórházi helyiségben eltöltött fél óra alatt (de pontosan akkor!) legalább 5-öt kell moccannia, azt is nagyjából egyenletes elosztásban. Nonszensz. Írom ezt azért is, mert az Alexandra kiadó gondozásában 2014-ben megjelent „A terhesség és a baba első három éve” című, eredetileg angol nyelvű és kiadású könyv [1] 29. oldalán az áll, hogy „Egy tetszőleges tizenkét órás időszak alatt legalább tíz mozgást kell érzékelnünk…” Nem mindegy, hogy egy vagy tizenkét óra alatt kell meglennie annak a mágikus 10 ütésnek-rúgásnak.

2. Hirtelen „kirántották” a megszokott, biztonságos környezetéből, hogy aztán azonnal alkalmazkodnia kelljen egy teljesen más világhoz. Nem hiába történt, hogy először még felsírt, de aztán nem tudott mit kezdeni a tüdőlégzéssel és csak nyávogott. 

Sokáig emésztettem magam a fentiek miatt, talán még mindig. Nem bíztam kellőképpen magamban és a kisbabámban. Egy idegen kezébe adtam mindkettőnket, még akkor is, ha a szakmai hozzáértés az ő oldalán állt. Azt kellett volna mondanom: „Doktor úr, én most hazamegyek. A jövő héten jövök a következő vizsgálatra.” 

Erre a felvetésre unokatestvérem azt válaszolta, hogy akkor, ha valami baj lett volna, egész életemben saját magamat hibáztattam volna érte. Mindenki egyetértett. Én is. 

Folytatás hamarosan!

 

[1] My Pregnancy & Baby, Caroll & Brown Publichers Limited, 2011.

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr1313894930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása