Ha az első részt még nem olvastad: "Amivel nem értek egyet (1. rész)"
A harmadik, ami piszkálja a csőrömet, a neveléssel kapcsolatos. Bár még bőven nem tudhatjuk, hogy ilyen téren hogyan teljesítek (teljesítünk), már most vannak elveim (ha-ha!), és csóválom a fejem, ha nekem nem tetsző közhelyeket látok-hallok. Amit valaki elkezd, és a többi fejvesztve szalad utána… Mint a „fekete-fehér-igen-nem” játékban. Hogy nem szabad kimondani, hogy „NEM”.
Hogy egy számolni, írni-olvasni, járni, beszélni nem tudó, a lakásban görögve és hason közlekedő bébinek próbáld meg körülírni, hosszas körmondatokkal agyonmagyarázni, hogy ne rágja meg a TV-kábelt, ne játsszon a koszos pelenkával és kerülje el az utcai papucsokat, cipőket. És véletlenül se ejtsd ki a szádon az „N” betűs szót, különben rád szakad a mennyezet, és a gyerek 3 éves koráig más szót nem fog tudni kimondani. Szól a hiedelem.
Én viszont azt gondolom, hogy ilyenkor lehet és kell megtanítani a csecsemőnek, hogy mit tehet és mit NEM! Ez egy egyszerű, egyszótagú szó, rosszalló arckifejezéssel és csóváló mutatóujjal kombinálva egy 8 hónapos számára is nagyszerűen érthető. Más kérdés, hogy nem akarja megérteni, és eszébe sincs ennek megfelelően cselekedni. De előbb-utóbb célra vezethet. Azonban másból valószínűleg gőze sincs, hogy mit szeretnénk tőle.
Igen, nálunk is létezik terelés, adunk neki mást, amivel „mütyürkézhet”, szórakoztatjuk, arrébb visszük, az egész nap nem a „nem”-ek folyamatos hangoztatásával telik, ám a kellő pillanatokban bizony elhangzik. Én legalább annyiszor használom az „igen”, „bizony” szavakat is. De nem spórolok a „nem”-mel sem, ha arra van szükség. (És nem harapom le a nyelvemet, ha éppen kiböktem.)
Később természetesen más a helyzet, amikor a gyermek már több mindent érzékel a világból, akkor aztán jöhetnek a mesék és a sztaniolpapírba csomagolt tiltások. Addig pedig bízzunk abban, hogy amit most minden nap a szájába rágunk, addigra már nem okoz problémát. (Keres magának újabbakat.)
Ráadásul sokan (szándékosan vagy véletlenül) félre is értelmezik ezt a nagy „nem”-ellenességet, és amit a gyerek kér (vagy követel), azt mind megadják, megengedik neki. Ebből lettek azok az elkényeztetett, lusta, alkalmazkodni képtelen, magukat túlértékelő fiatalok, akik mindent akarnak, csak dolgozni nem… (Óriási tisztelet azoknak a szülőknek, akik nem ilyen porontyot neveltek!)
És nem is én lennék, ha egy szépen felépített sorból nem lógna ki az utolsó elem. Vagyis lássuk a kakukktojást! Amit elméletben abszolút támogatnék, de a gyakorlat nálunk mást mutat. Mégpedig az, hogy a kismama által elfogyasztott puffasztó ételek nincsenek hatással a csecsszopóra.
Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az anyatejjel az élelmek erőteljes aromája (csípős, fűszeres, banán, fokhagyma) közvetítődik az utód felé, azonban az anya tápcsatornáján végighaladó és esetlegesen ott levegőt keletkeztető borsó, kukorica, bab, zöldbab, brokkoli, karfiol, stb. ezen gáztermelő képessége nem mehetne át egy más módon termelődő anyagba.
A tapasztalat nálunk mégis az, hogy ha Anya a fent említett táplálékok valamelyikét kebelezi be ebédre, akkor a kiskölyök pukihegyekkel árasztja el a nappalit vagy az éppen tartózkodási helyéül szolgáló egyéb helyiséget. És nem azért, mert mondjuk gyorsabban eszik, oda nem figyelve nyel, hanem mert valami furcsa módon mégis légbuborékos lesz az anyatej, ami az ő szervezetén is keresztülhalad.
Azért, ha azt vesszük, ez nem is olyan sok dolog, ami vitatkozásra ad okot, így általában véve azért érdemes fülelni a nálunknál többet tanult (vagy más hivatást választó) emberkékre és a belőlük álló szervezetekre. Persze magunkra és a családunkra formálva irányelveiket, leírásaikat.
Előkészületben: "Amiért irigylem a tápszeres babák anyukáit"
