Sokaktól hallottam, hogy éjjelente Apa kelt fel a babához, ha valami nyűgje volt, illetve tápszeres táplálás esetén ő cumiztatta meg. (Esetleg felváltva.) Sőt a szülésfelkészítő tanfolyamon még az is elhangzott egy kispapa szájából, hogy éjszaka lefejt anyatejjel ő fogja etetni a csecsemőt, hogy Anya tudjon pihenni. Kérdés szintjén pedig az merült fel részéről, hogy adhatja-e a tejet dudlisüvegből. A válasz a svéd itatópohár volt. Legyenek szerencsések! (Kívánom ezt én.)
Az én elhatározásom akként hangzott, hogy éjjel én gondozom a bébit, hiszen én vagyok otthon egész nap vele. Én tudom megszoptatni, ami még mindig sokkal kényelmesebb, mint a sötétben bármilyen pohárral matatni, vagy akármilyen táplálékot melegítgetni. És persze Apának melóznia is kell, tehát megszakítás nélküli alvásra van szüksége. Nekem pedig ott a lehetőségem nappal, hogy a gyermekkel együtt szundítsak.
Természetesen ez az elmélet. Gyakorlatban egyszer próbáltam meg ledőlni délelőtt, amikor éppen hívott a gyerekorvos, hogy jönne látogatni minket, de még előtte elnéz egy másik (szomszédos) városrészbe. Azt hittem, egy kicsit tovább tart ez nála. Fél órán belül, mint az égzengés, úgy szólalt meg a kaputelefon. A szívem majd kiugrott a helyéről, annyira mély álomból ébredtem. Többet ilyennel nem kísérleteztem. (Egyszer nyomott el a kimerültség délután, az akkor felfrissítő volt.) Nem beszélve arról, hogy aztán Áron elég hamar elkezdett keveseket aludni, így mikor elpilledt, nem volt arra túlságosan hosszú időm, hogy magam is álomba szenderüljek. Azért a fél óráért pedig felesleges a küzdelem.
Jómagam azért is helyezkedtem a fenti álláspontra, mert tisztában voltam vele (bár nem eléggé), hogy ez egy fárasztó sport. És úgy véltem, hogy a családban szükség van egy kipihent emberre. Elegendő egy hulla is, azt a szerepet vállalom én. Jól teljesítek színészként.
Tehát kiköltöztem a baba mellé a nappaliba, és eleinte három óránként jelző telefonnal füleltem. Vártam az éhség első jeleit. Csak nem jöttek. Hajnalban aztán elkezdődött a sírás, nem lehetett nem meghallani. Pár nap után feleslegessé nyilvánítottam az ébresztőhangot, és nyugodtan aludtam a kisfiú első hangjáig.
Persze volt egy-két éjszaka, amikor Apa segítségét is igénybe kellett venni. Vagy azért, mert Áron csak felügyelet mellett volt hajlandó szopizni, vagy azért, mert eltűnt a cumija, és megkértem a páromat, hogy amíg eszünk, keresse meg, hogy biztos, ami biztos utána meglegyen. De tényleg csak néhány alkalomról volt szó. (Sokszor akkor még fenn is tartózkodott, nem egy korán fekvő típus.)
Visszakanyarodva a témához, a férfi szülő (jó esetben) dolgozik. Napi 8, 10 vagy 12 óra munkát követően nem túl fitten hazaér, a kánikulában szétizzadja az ingét. Szinte nem tud venni két levegőt, átöltözni, és kezdheti a második műszakot. (Meg lehet érezni, hogy mit csinál egy robotoló nő nap mint nap.) Bohóckodhat az egyre nyűgösebb gyereknek, szórakoztathatja, őrizheti, amíg Anya fürdik, készíti a bébi kajáját, innivalóját, megkísérel időt szakítani magára, vagy megvarrja az éppen aktuálisan elszakadt nadrágot, zoknit.
Jöhet a fürdetés, a kisfiúnak beadjuk a D-vitamint, majd amíg kiszívja a vacsoráját és büfizik, azon egyre rövidülő percek alatt Apa elpakolja a játszószőnyeget, kihúzza a kanapét, megágyaz Anyának, elviszi a fürdőkádnyi vizet, szellőztet, szendvicseket készít magának és a kedves feleségének (mivel a kis lény az étkezőben kapott helyet), és előzékenyen altatja a kisdedet, hogy addig Anya megvacsorázzon és mihamarabb ágyba kerüljön – rohanva a csecsemő után, de utol sosem érve.
Egész szép teljesítmény. Pár fél óra elteltével ő is hozzájut az élelméhez, és szabadon garázdálkodhat az estéjével – tévézhet, vagy nyomathatja a számítógépes játékait. Hurrá! Bár előfordul, hogy már ő is annyira kifacsart, hogy inkább ledől, vagy elbóbiskol a film alatt.
A napi rutinon kívül bevásárol, porszívózik, nagymamákat fuvaroz, szemetet visz, lefolyókat tisztít, vagy Anya éppen futó bolondériáját hallgatja, annak megfelelően cselekszik, esetleg beleköt, veszekszik vele, ami nem túl célravezető. Eddig kitűnően vizsgáznak az idegei.
Anya egyébként is egy határozott, temperamentumos, nyers személyiség, és mindeme csodálatos tulajdonságok némi gyermekágyon túli érzelmi hullámokkal fűszerezve meglehetősen nehezen emészthetőek. Hogy érthetőbben és egyszerűbben fogalmazzak, Apa mindenkinek arról nyilatkozik, hogy neki Áronnal semmi baja, de engem nem bír elviselni, amióta megszületett a kicsi. (Azért nagyon ritkán őt is kikészíti egy-egy bömbicunami.)
Összefoglalva annyit tudnék mondani, hogy egy friss apa feladatköre rendkívül bonyolult és sokrétű (és még csak egy a gyerek!). Fizikai értelemben is nagy terhet kell cipelni, ezen felül pedig helytállni mint lelki társ. Egyrészt támogatandó az önmagában sokszor bizonytalan, szétesőfélben lévő szintén kezdő anyukát, másrészt tolerálni minden depressziókezdeményét, kirohanását, csúnya szavak halmozását és elhajolni az olaszosan felé röpködő tányérok elől.
Le a kalappal, aki ezt véghezviszi! (Persze senki se bízza el magát, mindig van még hova fejlődni, még a „tökéletes” férfiaknak is!)
Előkészületben: "Ez nem az önmegvalósítás ideje"
