Ugróbéka

Ugróbéka

Csalfa látszat (1. rész)

A nyugalomból soha nem elég

2019. március 18. - Ugróbéka anyukája

Ha valahova megyünk, akár kenguruban viszem Áront piacozni, vagy rég nem látott rokonokat látogatunk, de ha hozzánk is betér egy „idegen”, mindenki megjegyzi, hogy milyen nyugodt kisbaba, mennyire irigyelni lehet az anyukáját. És ha állítom, hogy nem olyan szép a kép, mint ahogy elsőre tűnik, senki nem hiszi el. Gondolom, ez mással is megesett már.

Legutóbb például a masszőrünk tett egy olyan kijelentést, hogy egy ilyen kisgyerek mellé lehet vállalni a következőt is, minden további nélkül. Na, ez ragadtatott velem most sürgősen billentyűzetet, hogy kipötyögjem magamból a bennem felgyülemlett feszültséget – na nem az egészségmegőrző és -helyreállító (vagy legalábbis ezzel próbálkozó) személy ellen, hanem az elmúlt több mint egy évben a bébivel kapcsolatban összegyűlt idegességet levezetendő. 

Egyrészt könnyű kívülről, kevés időt velünk töltve ítélkezni, másrészt pedig nehéz reálisan látni a dolgokat, főleg mivel mindenki szubjektíven ítél, és másként éli meg az egészet. 

Egyszer már említettem, hogy Áronnak gyakorlatilag jó a marketingje (egyébként jómagam is rendelkezem ezzel a képességgel). Első ránézésre, ha nem kezdjük el mélyebben elemezni, vagy nem engedi érvényesülni valódi arcát, jó és aranyos. Ha nem, akkor biztosan rossz pillanatát kaptad el, vagy te magad vagy rá negatív hatással. Véli egy esetleges vizitelő. 

Miközben tulajdonképpen az a csoda, ha nem kezd el nyekeregni, nyöszörögni, sírdogálni, egyszer sem egy órában. És ha elindul a gépezet, akkor már kordában tartani szinte lehetetlen. Gerjeszti magát és a folyamatot, folyamatos rídogálás az eredmény. Ami tépázza az egyébként sem túl kisimult idegeimet. 

Ám általában ismeretlenek jelenlétében és más környezetben tud viselkedni. Mint egy felnőtt, moderálja magát. Nem akar hibázni, nem akar rossznak tűnni, ismerkedik a lehetőségeivel, mindent előre kiszimatol. Hogy ne tévesszen. Hogy a megfelelő pillanatban tudjon előállni, amivel szeretne. 

Vannak olyan gyermekek, akiknek szüksége van a levegőváltozásra. Akiket ide-oda kell hurcolászni, hogy ne unatkozzanak, hogy új tárgyakat, helyszíneket fedezhessenek fel. Míg – feltételezem – léteznek olyanok is, akikkel jobb, könnyebb otthon maradni, mert ott érzik magukat biztonságban, és csak a saját, megszokott helyiségükben, az édesanyjuk mellett képesek nyugodtan ellenni. Viszont akkor észrevétlenül. És önállóan eljátszogatnak. 

Az én csemetém a legnagyobb valószínűséggel az első csoportba tartozik. Én meg vagyok a nyugalmat, csendet előtérbe helyező, elvonulni szerető édesanyja. Kedves kis párosítás! A kimozdulást egyébként én is kedvelem, egyáltalán nincs ellenemre, főleg, ha a lurkón segít. Úgyhogy hamarosan – téli álmomból ébredve – kénytelen leszek valami programot találni magunknak, ahol más kisgyerekekkel együtt lehet Áron, és ahol nem az állandóan a ruhájával végigsöpört lakásunkban kell bolyongania. A múlt havi baba-mama klubról sajnos betegségem miatt lemaradtunk. 

Szóval bennem egyre inkább az a meggyőződés kerekedik felül, hogy bőségesen elegendő ez az egy gyerek is. Az összes energiámat leköti, a nem létező türelmemet ráncigálja, és mindemellett még majdhogynem nekem kell szégyellnem magam, hogy nem úgy gondolom, hogy nekem van a legtündéribb kisfiam a világon. Aki amúgy, amikor aranyos és nem bömböl, tényleg az! Csak olyan kevés az ilyen pillanat…

Folytatás hamarosan!

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr7014698960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása