Ugye Áron nagyjából 7 hónapos kora óta éjszaka kétszer kel enni. Nem mindig, de általánosságban ez mondható el. Szerencsés az eset, amikor megúszom eggyel, bár a múltkor például hiába szopizott 2-kor és utána már csak reggel 8-kor, mivel az éjjeli után kb. még egy óráig csak forgolódott, kutyázott, néha felsírt, és olykor pukizott. Nem valami pihentető!

Sokszor inkább jobb túllenni a két alkalmon, ha éppen jól zökkent ki az alvásritmusomból, aztán mihamarabb ismét nyugovóra térni. De nincs választási lehetőségem, engem senki nem kérdezett… Illetve persze lenne: a tejpép vagy a tápszer. Egyelőre nagyon nem vagyok a híve, a fene a megrögzött természet(es)hez kötődésemet! 

Mindezek következménye a néha már-már krónikusnak hitt, ám annak semmiképpen sem nevezhető fáradtság. Mennyiségileg aludhatok eleget, azonban a szétszaggatottság nem túl relaxáló hatású. Persze örülhetek, hogy a fiatalember éjszaka összességében már durmol többnyire kb. 11 órát, nem úgy, mint a korai hónapokban. 

De napközben, amikor mindent eldobok, ez sem vigasztal. Reggelente többnyire hajótöröttként ébredek, mint akin oda-vissza hajtott egy úthenger, vagy jól agyonvertek álmában. Pedig kényelmes a kanapé matraca, egyszer helyre is hozta a derekamat egy rossz fekvőhelyes időszak után. 

Aztán minden második nap azt veszem észre, hogy szerencsétlenkedek. Annyira sok mindent kéne tennem, és annyira dekoncentrált vagyok, hogy minden repül, esik, jobb esetben nem törik, meg én sem megyek neki a bútoroknak – szép színes foltokat kiváltva a bőrömön. Érzem, hogy nem vagyok százas, legszívesebben elfeküdnék és sziesztáznék egyet. 

Ám akkor ki ad ételt a kis éhenkórásznak? Igyekszem ilyenkor csak kisebb feladatokat végezni, kicsit másnapra tolni a dolgokat, mert ha mindent elrontok, nem sok értelme van a cselekvésnek. Hátha akkor majd kicsattanok a frissességtől. Vagy legalábbis lesz energiám megállás nélkül pörögni. Hogy aztán estére kis híján összeessek, és a fürdetést már csak rutinból vezessem le, fizikai helyett lelki erő bevonásával. 

Természetes erre is lehet mondani, és ahogy emlékszem, igaz is, hogy ez nem csak kisgyermekes anyukákra jellemző, hanem bárki mással is előfordulhat, ha vezet háztartást, ha nem, ha dolgozik, ha nem, ha iskolába jár, ha nem, ha van kutyája, macskája, ha nincs. 

És ha már így esett a címválasztás, visszautalnék a várandósságom végére is. Amikor párom egyik hölgy barátja felhívott minket, én is beszélgettem vele, kérdezte, hogy vagyok, hogy bírom, tudok-e aludni. Válaszoltam, hogy hogyne, minden második nap. Megértően megjegyezte, hogy ő is így emlékezett (három szép gyermek édesanyja). Egyik éjjel képtelen vagy elszundítani az óriási pocakoddal, és másnapra olyan hulla leszel, hogy akár állva is végigbóbiskolnál reggelig. 

De senki sem említette, hogy ez könnyű, sőt! Fel kell kötni a gatyát.

Előkészületben: "Kölyökkutyakorszak"