Ugróbéka

Ugróbéka

Mi segíthet?

Praktikák a férfiak termékenységének javítására

2019. szeptember 11. - Ugróbéka anyukája

Ahogy a nőgyógyászom mondta, abban, hogy a várva várt gyermek nem fogan meg, 40%-ban a férfi, 40%-ban a nő, 10%-ban mind a kettő, 10%-ban egyik fél sem „hibás”. Azóta egy másik kutatás eredménye alapján már azt olvastam, hogy – csupán a két nemet összevetve – már 60-40%-os az arány, a férfiak teljesítenek gyengébben.

A sztereotípia azonban még mindig él, és ha valami probléma merül fel, az ujjak legtöbbször a nők felé mutatnak. Hallottam már olyanról is, hogy emiatt vált el valaki a feleségétől, majd a nő a következő párjának 3-4 gyermeket szült. Nehéz megváltoztatni az évszázadok óta a fejünkben létező képet.

Pedig ha belegondolunk, a statisztika változása abszolút lehet reális, hiszen a nők minden egyéb (karrierépítés, sport, stb.) mellett azért igyekeznek figyelni arra, hogy megőrizzék termékenységüket, míg a férfiak egészen addig nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, amíg nem szembesülnek azzal, hogy valami nem működik (legyen szó gyermekáldásról, vagy akár egyéb zavar lép fel).

Fontosnak nevezném a kivizsgálást, bár tudom, hogy az erősebb nem képviselői enyhe kifejezéssel élve nem lelkesednek eme tevékenységért, de ennek során több mindenre fény derülhet. És például az alacsony tesztoszterinszinten receptre felírható gyógyszerrel tudnak segíteni. Ha a spermiumszám kevés, akkor pedig vény nélküli, noha elég húzós árú, akár természetes alapú készítményt érdemes kúraszerűen alkalmazni. Hozzáteszem, a nő pszichológiai stabilitásához is hozzájárul, ha ezt a kényes lépést hajlandóak az urak megtenni.

Ezenkívül ajánlanám a jógát, a nem túlzásba vitt testmozgást, ami stresszűző, a lelki egyensúly megteremtésében is fontos szerepet játszik, nem beszélve arról, hogy azt az időt sem a számítógép előtt ülve töltjük. És bár ez főként nőknél szokott felmerülni, hasznos lehet az Aviva-torna, melynek létezik kifejezetten férfiakra vonatkozó változata, gyakorlatai! Ezek elsajátíthatók könyvből, illetve tanfolyamon, szakembertől is – aki még plusz jó ötletekkel is elláthat minket.

De mi az, ami még ekkora fáradságot sem igényel? Említhetném a helyes táplálkozást (hiszen a túlsúly is gátló tényező lehet), a dohányzásról való lemondást, a visszafogott alkoholfogyasztást, ám még ezeknél is egyszerűbb dolgok jutottak eszembe. Ahogy egy orvos fogalmazta meg: „ne süsd a tojásaidat!”

Sajnos a divat és napjaink kényelme is az ellenségünk jelen témában, ugyanis az üzletekben hemzsegnek a szűk szabású farmerek, nyáron is alig találni egy-egy lazább, de mégsem slampos fazonú nadrágot. Pedig ez az alap! Nyilván akinek a munkájából nem adódik (de lassan, akinek igen is), nem szívesen hord szövetnadrágot, pedig a gyapjú télen fűt, nyáron hűt. Ráadásul sokkal vékonyabb, mint egy farmeranyag, jobban szellőzik.

Laza pamutnadrágból viszont olyanokat gyártanak, ami – van, akinek praktikusan – tele van zsebekkel, azonban ez sokak munkahelyére azért nem illő viselet. Elég nehéz kifogni egy-egy ízléses, lenvászon darabot, ami komfortos, és megállja a helyét az irodában is, és ezek ára néha elég borsos, ám párjaink ruhakihasználási szokásait figyelembe véve a beruházás könnyen megtérülhet.

És ha már itt tartunk, a fecske alsó helyett a boxert javasolják, ám szerintem az sem mindegy, hogy milyen, és nem minden esetben értek egyet ezzel az általánosítással. Ugyanis a testhez simuló boxereket manapság gyakran vastag anyagból szabják, ezeknél szerintem a hagyományos, akár sokat használt, vékonyabbra kopott alsónadrágok is jobb szolgálatot tesznek, főleg a melegebb hónapokban. A laza boxergatyákban pedig véleményem szerint nem mindenki érzi magát otthonosan, amit meg is tudok érteni.

A másik berögzött rossz szokás, hogy a férfiak a mobiltelefont a nadrágjuk zsebébe teszik. A sugárzás nemcsak a hímivarsejteket károsítja, hanem egyéb, komolyabb gondokhoz is vezethet, úgyhogy mindenképpen ennek mellőzése mellett tenném le a voksomat. Nagyon jó sportos, márkás, elegáns, kicsi, vállon átvethető táskák kaphatóak, ami párunknak kiváló ajándékként is szolgálhat.

Amit, amíg dolgozunk, nehéz megvalósítani, az az, hogy minél kevesebbet üljünk. Azért annyit mindenképpen megtehetünk, hogy egy-egy kisebb feladat után felállunk, nyújtózunk, járkálunk egy kicsit. Külön megyünk ki WC-re, aztán máskor ebédelni, harmadszor a kollegánkhoz, stb. Az viszont már csak rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk szabadidőnkben. Folytatjuk-e a „rántottakészítést”, kockulunk-e tovább otthon is, vagy próbálunk más pózokat felvenni, álldogálni, sétálni.

Ami a csücsülésnél is negatívabb, az a keresztbe tett láb. Ez lehet már annyira automatikus, hogy aki csinálja, észre sem veszi. Itt a feladat rászállhat a hölgyekre, hogy figyelmeztessék életük párját, inkább enyhe terpeszre nyisson. Meg fogják kapni a rosszalló pillantásokat, halk morgásokat vagy hangos elégedetlenségeket, hogy sosem hagyjuk őket békén, de szerintem ennyit megér a leszoktatás. Mert ez a sokszoros hőhatás meglehetősen ártalmas.

Lehet, hogy csak az egészséges életmódhoz való ragaszkodásom mondatja velem, de egy kísérletet szerintem a sárgarépa is megér. Nyersen napi egy arasz, bajunk biztos nem lesz belőle, azonban a néphiedelem vagy a brit tudósok, vagy a szomszéd táltos, jósnő szerint jó hatással van a nemzőképességre.

Lehet próbálkozni a fent említettek közül bármelyikkel, hiszen garanciát egyikre sem tudok vállalni – ahogy a természet (vagy ki hogyan nevezi) sem –, ám én úgy vélem, hogy ami plusz nehézséget nem igényel tőlünk, arra már csak saját jóllétünk érdekében is érdemes áttérni. Konkrét célok esetén az urológust is fel kell keresni. Így legalább tudjuk, hogy mi mindent megtettünk, ami tőlünk tellett, a többire pedig nincs befolyásunk.

Előkészületben: "Ne ijesztegessük a gyereket!" (egy kicsit később)

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr1415066198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása