Elsősorban nem arra gondolok, amikor a szobatársad – vagy akár te magad – elmész WC-re, ami már a szobához tartozik, bár időközben szembesülsz vele, hogy a melletettek lévő teremhez is ez kapcsolódik, és vagy rányitod valakire az ajtót, vagy fordítva, vagy nem tudsz bemenni, mert a másik oldalról bezárták az ajtót, és véletlenül úgy is felejtették. Ezek semmiségek. És hát nem feltétlenül kellemes hangokat hallatunk, de aki már szült, tudja, hogy utána produkálni bármit néha felér a szüléssel, másoknál pedig túl könnyen jönnek a dolgok.

Már amikor Áronnal voltam a kórházban, is foglalkoztatott a kérdés, de most összegyűlt már annyi „zaj” a témához, hogy érdemes külön bejegyzést szánni rá. Akkor két szobatársam is volt a 6 napos ott tartózkodásunk alatt. Az első egy hozzám képest nagyon fiatal csaj volt, főleg úgy, hogy már a második gyermekét hozta világra.

Azt mondta, a kislánya is tápszeres volt, nem tudta szoptatni, így a kisfiának is mindig „pótlást” kért, vitatkoztak is vele eleget a nővérek. Néha „kutyapózban” megpróbálkozott a gyermek etetésével, ahogy a sötétben ki tudtam venni. Erről is érdemes lenne egy cikket összehozni, hogy ki, milyen pozícióban próbál szoptatni, aludni, megfordulni, felkelni, bármit csinálni a szülést követő néhány napban. Vicces videoválogatást is lehetne belőle készíteni.

Visszatérve az „asszonyra”, éjjelente olyan hang jött a másik ágy felől, mintha egy felfújható matracot pumpáltak volna. Nem bírtam eldönteni, hogy eteti a bébit, büfiztetésnél paskolja a fenekét, mellkaskompressziót végez, vagy mégis mi fán terem ez a zörej.

Aztán megérkezett Anna születése után a mostani szobatársam, majd másnap a babája is, és nem sokkal később náluk – napközben is – olyan hangok keletkeztek, mintha egy vérnyomásmérőt pumpáltak volna.

Utólag összerakva valószínűleg az újszülöttek adták ki ezeket a furcsa effekteket, amikor az édesanyjuk cumival „tömte” a szájukat. Talán az ütemes cucliszívás során adódhattak ezek a hasonló zajok. Mindenesetre elég mulatságosan hatottak.

Újdonsült anyatársam babájánál még egy lárma is előkerült. Ezt egy egy hangú csörgőhöz tudnám hasonlítani. Ami nem csilingelő, nem éles, hanem monoton kopogó hangot hallat. Aztán erre is sikerült rájönnöm. Az anyuka a kislány cumijának ütögette ütemesen a körmét, amikor annak másik fele benn volt a szájában.

Hát ilyen rejtélyes lármák díszítették „unalmas” mindennapjainkat, amik azért némi fűszerezést adtak amellett, hogy most látogatókat nem fogadhattunk, és egyáltalán nem mindig a nevetésről szólnak az első napok. Ezért nem árt olykor a humoros oldaláról is meglátni és átélni a történteket.

Előkészületben: "Kezdeti döccenők"