Ugróbéka

Ugróbéka


Kezdeti döccenők (1. rész)

2020. november 07. - Ugróbéka anyukája

Természetesen az első időkben mindenkinek adódnak nehézségei egy kisbabával kapcsolatban, vagy akinek nem, az vagy nagyon szerencsés, vagy bébiszittere (állandó segítsége) van, vagy csodaanya, vagy igen tökéletes gyermekkel rendelkezik, vagy nem mond igazat.

Tovább

Úgy is volt

Párom már egyszer szóbahozott hölgy barátja kérdezte tőlünk, hogy miben nyilvánul meg Áron fogzása, mert ő is hónapokon keresztül azt hitte, hogy a kisfiának a foga jön, és fáj az ínye. Hogy utána mire gondolt, arról már nem beszélgettünk, mindenesetre számomra furcsa, hogy tévedésnek vélte eredeti…

Tovább

A királylánytól a sárkányig

Lelki változások a várandósság és a szoptatás időszaka alatt

Ezt a témát is párom javasolta, bár bennem is körvonalazódott már a szükségessége. Nyilván poénnak szánta – na nem azt, hogy így zajlanak az események, hanem, hogy le is írom, ám én komolyan vettem, mint oly sokszor. Főként az utóbbi – már nem túl rövid – időben, amikor harapni tudok egy fél szóért…

Tovább

Lesz-e kistestvér?

Volt, aki már feltette a kérdést, mások mit sem tartanak egyértelműbbnek, mi leggyakrabban a „mentsen tőle az ég” vélemény alatt futunk, Apa – elmondása szerint – elmenekül, bezárkózik, én bizonytalankodok. Szerencsére vannak, akik nem szólnak bele, vagy akiket nem érdekel, de egy cikket bőségesen…

Tovább

Orvoslátogatások

Talán egy bőröndös füzetecskében arra vonatkozó ajánlást is olvastam korábban, hogy milyen orvosokat kéne felkeresnie egy várandósságon és szülésen átesett nőnek. Már felidézni nem tudnám, de elég meglepő dolgokat javasoltak, ugyanakkor sokkal egyértelműbbnek tűnő rendeléseket meg sem említettek.…

Tovább

Hozzátáplálás még

Eszik, eszik, de mikor és mennyit?

Megunhatatlan téma – legalábbis részemről. Talán ott hagytam abba legutóbb – vagy az lenne a soron következő gondolat –, hogy vacsorára nem jött be a főzelék (kb. 7 hónaposan). Védőnő is javasolta, de mi már előtte próbáltuk, tologattuk, kísérleteztük, hogy mikor mit adjunk. Volt, hogy úgy jött ki,…

Tovább

Foglalkozzunk anya (és apa) fogával is!

Egy kisbabánál a legfőbb témák egyike a fogzás. Rengeteg kínlódnak, küzdenek vele ilyen-olyan módon. Ki nappal, ki éjjel, kinek nyűgös a gyermeke, másé ordít. Keveseknek adatik meg, hogy észre sem veszik a fogacskák érkezését. És ez többnyire inkább az első metszőfogakra vonatkozik, gondolom én.…

Tovább

Még mindig nincs vége

6 hónapos növekedési ugrás + fogzás + Anya menstruációja kezd visszatérni = ?

Korábban írtam már a szoptatással kapcsolatban felmerült nehézségeinkről. Nem gondoltam volna, hogy ezt lehet még fokozni. A fenti egyenlet végeredménye tulajdonképpen az, hogy eltűnt a tejleadó reflex. Hol van, hol nincs. (Egyszer volt, hol nem volt.) Van, hogy néhány másodpercen belül beindul,…

Tovább
süti beállítások módosítása