Ugróbéka


Babaú (2. rész)

2019. augusztus 22. - Ugróbéka anyukája

Ha az első részt még nem olvastad: "Babaú (1. rész)" De talán örült a jelentkezésünknek. A legközelebbi alkalom előtt néhány nappal elmagyaráztam a kisfiúnak, hogy hova fogunk menni és mit fogunk csinálni. Biztattam, hogy végig fogom, nem engedem el. Ezt minden nap megtettem, és még a medencébe…

Tovább

Biztosra venném

Ha nem én mentem volna rajta keresztül, és Áron nem az én gyermekem lenne, minden előzetes információ nélkül azt állítanám, hogy ez a baba császármetszéssel született. Nem mintha mások bébijét ilyetén módon vizsgálgatnám, ezzel kapcsolatban találgatnék, vagy bármit is jelentene ez a múltra vagy a…

Tovább

Nem lehet elég korán elkezdeni

Áronnak 3 hetes kora után egy nap este 10 órakor „megjött az értelme”. Lehet, hogy magától akkor akart volna kibújni a pocakomból, vagy legalábbis a császármetszés kiheverésével együtt eltelt egy bizonyos idő, de addig csak merengett a távolba, sírt, aludt, evett, ahogy tudott és termelte a piszkos…

Tovább

Sírás ellen

Mi, szülők, nagyon szeretnénk, ha lenne valami tényleg minden esetre bevethető praktika gyermekünk hangos jelzésére, amitől varázsütésre elmúlna az összes gond, és a baba mosolyogva nézne ránk üvöltés helyett. Ilyen talán még a mesékben sem létezik, viszont górcső alá venném, hogy nálunk néha mi…

Tovább

Ajándékkérdés

Érdeklődésemre párom azt vetette fel, hogy beszéljek a közelgő nagy ünnepről. Jó, mondom, de azon belül miről? Aztán eszembe jutott a blogajánlókban megjelenő kérdés, hogy kapjanak-e a gyermekek ajándékot, vagy sem. Mivel nálunk is felmerült a téma, megosztom veletek az ezzel kapcsolatos…

Tovább

Már értem az unatkozást

Kolleganőm – ha szabad így fogalmaznom annak ellenére, hogy bizonyos szempontból felettem valónak is tekinthető – panaszkodott állandóan arra, hogy kislányával otthon tartózkodva folyamatosan unatkozik. Pedig egy intelligens nő, és minden nap eljártak pl. ebédelni városuk krémjével.

Tovább