Ugróbéka

Babaú (1. rész)

2019. augusztus 16. - Ugróbéka anyukája

Már nagyon régóta tervezem – körülbelül egy éve –, hogy a manóval elmegyünk babaúszásra. Fel is vettem a kapcsolatot a közelünkben fekvő uszodában foglalkozást tartó személyekkel, azonban az időpontokkal problémáink adódtak, így nem jutottunk el előző nyáron-ősszel. Télen pedig, mikor Áron már átállt a napi egyszeri alvásra, nekem nem volt kedvem mindegyikőnkről 23 darab ruhát lerángatni és vissza, így az idei meleg beköszöntére tolódott első próbálkozásunk.

Mivel a kisfiúnak pár hónapos korában abszolút nem volt kiszámítható, tervezhető napirendje – mint ahogy arról korábban már beszámoltam –, azt sem tudtam előre jelezni az oktatónak egy nappal, hogy odaérünk-e. Amikor már felkelt, azzal tisztában voltam, hogy mennyit bír ébren maradni, és mikor esedékes az evése meg az alvása, de hogy mikor méltóztatik ébredni, azt nem kötötte este az orromra. 

Így is megállapodtam az „edzővel”, hogy beírom magunkat, aztán ha mégsem tudunk menni, akkor kiikszelem a pipát, de ezzel is csak magamat fárasztottam, és az oktatót sem akartam egyfolytában ugráltatni, készenlétbe helyezni, aztán meg visszamondani (magyarán segget csinálni a számból). Úgyhogy maximum kétszer játszottam el a fenti szituációt, aztán türelemmel vártam, hátha alakul valami a rutinunkban, és tudok előre számolni. 

Erre elég hosszasan várakozhattam volna, ráadásul Áron pont azokon a napokon húzta sokáig a lóbőrt, amikor lett volna esélyünk bekerülni a megfelelő csoportba. Ezért egy időre felhagytam a kísérletezéssel, néztem más programok után, ahova persze ismét nem érkeztünk meg, de legalább nem is ígértük. 

Most is egyetlen nap van a héten, amikor nem délben (ebéd helyett?) és nem kora délután (alvás helyett?) zajlik a vízzel való ismerkedés. Mert több kritériumnak is meg kell felelni: a gyermek ne legyen éhes, sem álmos, és ne is egyen közvetlenül az óra előtt. Pedig mindenki azt szajkózza, hogy a babák csak esznek meg alszanak. És egyébként tényleg sokszor így történik. 

Mindegy, annyira ne legyünk szigorúak, ha éppen a bébi odafele kér egy kis kiflit, hát nem tagadom meg tőle. Viszont figyelmeztetem, hogy a bejárat előttig fogyaszthatja el, aztán a többit elteszem. Egy kislány által kínált kölesgolyót sem utasítottunk vissza. Na, de nem is erről akartam beszélni! (Pazarlom itt a szavakat!) 

Áron az első alkalmat végigordította, az egész uszoda zengett tőle. Itthon imád pancsolni, kismedencében is volt már egyszer, amikor „nyaraltunk”. Ám most negyed óra után teljesen feladta a küzdelmet, és annyira keservesen sírt, hogy én is elkezdtem könnyezni. Ebben a pillanatban tudtam először igazán sajnálni. Hiszen valami olyan esett meg vele, amit nem ő talált ki. Mintha ráerőltettem volna, persze erről szó sem volt. Csak meg akartam próbálni. Gondoltam, a víz, az úszás jót tesz. Egészséges, fejleszti az izomzatát, a tüdejét. És hát azért abból hátránya még senkinek nem származott, hogy megtanult úszni. 

Természetesen ez még azért nem erről szól. Csupán a vízbeli mozgás megszerettetéséről és a vízbiztonság kialakításáról. Az oktató azt tanácsolta, játsszunk inkább egy picit. A kicsi vigasztalhatatlan volt. Inkább lezuhanyoztunk, és elmentünk. A tanár valószínűleg úgy vélekedett, hogy soha többet nem lát bennünket.

Folytatás hamarosan!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr3515012576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.