Ugróbéka

Megoldásaink egy és másfél éves kor között (2. rész)

Gyümölcs

2019. augusztus 10. - Ugróbéka anyukája

Ha az első részt még nem olvastad: "Megoldásaink egy és másfél éves kor között (1. rész)"

Másik nehézségünk abból adódott, hogy Áron egy kisebb megfázásos, lázas betegség után (vagy már közben is, erre nem emlékszem) nem ette meg a gyümölcsöt. Előtte minden gond nélkül fogyasztotta, aztán bejöttek a szezonbeli finomságok, amit alig vártam egész télen, sőt gyakorlatilag a hozzátáplálás kezdete óta, a cseresznyével meg is barátkozott. Utána pedig mintha elvágták volna.

Nem tudom eldönteni, hogy a nyavalya miatt szegült-e szembe a világ legfinomabb és legegészségesebb élelmeivel, vagy egyszer ráharapott valami rossz ízűre, esetleg annyira megrémült, amikor rákiáltottam, hogy ne potyogtassa ki a szájából a piros színű gyümölcsöket, mert úgy megfogják a ruháját, hogy az életben nem tudom kimosni belőle. De egyszer csak megmakacsolta magát.

Anyukámnak egyszer hajlandó volt megenni kanállal, bár ezzel korábban már én is próbálkoztam, nálam nem vált be. Viszont sürgősen cselekednem kellett, hiszen pont egy kórból kilábalva szüksége lett volna a vitaminbevitelre és az ásványi anyagokra. Az jutott eszembe, és ebben egy piaci árus is megerősített, hogy mint korábban, amidőn némi tejterméket ezáltal küldtem a szervezetébe, belekeverek egy kis joghurtot.

Néhány napig működött is az újdonság, aztán valamelyik gyümölccsel megint probléma jelentkezett, mondjuk, szerintem sem passzolt annyira a savanykás joghurthoz. Túróval is kísérleteztem, de az már elsőre kudarcra ítéltetett, darabossága miatt a kisfiú csak vágta a képeket (pedig tavaly ebből is fogyasztott, igaz, kicsit vízzel összetörtem neki), meg piszkálta ki a szájából.

Aztán megint natúr adtam neki a sárgabarackot, cseresznyét, meg egyszer elővettem a fagyasztóból még lemixelt alma-banánt, na, azt nyelte, mint kacsa a nokedlit. Valamiért az volt az érzésem, hogy nem az ízzel, hanem a keménységgel van gondja, talán a foga (vagy jó ég tudja, mi) miatt nem akar ilyen – és az ínyét is esetlegesen csípő – ételeket rágni, noha a kenyérrel meg a kölesgolyóval ez időben sem veszett össze.

Mára már kibújt az összes esedékes fogacskája, már csak a hátsó őrlők váratnak magukra, de a szakirodalom szerint ez még jó hónapok kérdése. Ennek ellenére még mindig a banánt követeli a tálból, a többit esetleg bele lehet imádkozni. A megfejtés jelen esetben ott rejtőzik, hogy a lehető legapróbbra kell darabolni az almát, szilvát, sárgabarackot, amire én kevéssé vagyok képes vagy tehetséges, és az sem árt, ha Áron éhes, mert akkor könnyebben megy le bármi.

Így is előfordul, hogy hagy belőle, vagy az elején egyáltalán nem kér. Határozottsággal, alkukkal, a vitamintartalom ecsetelésével győzhető meg. Az őszibarackkal és a görögdinnyével így sem haverkodott össze. Itt vélhetően az állag játszik közre, hiszen a barack rostos szálú, a dinnye meg „szivacsos”. Azért nem adom fel, hogy nagy kedvenceinkre is ráfanyalodjon egyszer. Ráadásul ezeknek az idényét éljük.

És azért úgy vélem, turmixolni már nem állok neki egy ekkora gyereknek, főleg azért sem, mert edzenie és koptatnia kell a szép kis éles tejfogait, és meg kell tanulnia, hogy ez a felnőttes étkezés módja. Ja, a lustaságról és a mosogatnivalóról nem beszélve. Úgyhogy maradok a késsel kockázásnál, meg „az almát is kanállal esszük” című fejezetnél. Ha neki így jó?! És csak annyira héjtalanítok (kivéve alma), amennyire magától lejön. A többit maximum kiköpi, ha nem tetszik neki, de szilvákat pucolni azért már tényleg babramunka (jó, hogy nem szőlőt!).

Folytatás hamarosan!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr9115003856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.