Ugróbéka

Bűvös szám

2019. január 24. - Ugróbéka anyukája

Korábban is többször szóltam már róla, hogy vannak a csecsemő életében a korához köthető fejlődési pontok, növekedési ugrások, viselkedésbeli változások. Ezek közül nemrég elérkeztünk az eddigi legjelentősebbhez: Áron 1 éves lett.

Talán néha azt képzeljük, hogy ezzel varázsütésre átalakul minden. Hogy egyből egy önálló, futkározó, beszélő, mindent evő lénnyel találjuk magunkat szemben, ahogy reggel kinyitjuk a szemünket, mivel természetesen már az éjszakát is átalussza. (A legtöbb könyv szerint 3 hónapos kora óta!) 

Aztán vagy belelóg a – még be sem szerzett, tehát mindenképpen képzeletünk szülte – bilibe a kezünk, vagy eleve egy kicsit gyakorlatiasabban gondolkozunk, és eszünkbe jut az is, hogy sok dologgal kapcsolatban zuhantunk már arcra olvasási és tájékozódási ismereteink alapján, így józanabbul próbálunk hozzáállni ehhez a fontos fordulóhoz is. 

Azt hiszem, nekem már sikerült nagyjából helyretennem magam a mások által szajkózott és a magam által átélt élethelyzetek között, úgyhogy ama decemberi napot is annyiban tartottam különlegesebbnek a többinél, hogy megkíséreltem a kis nagysrácnak összeállítani egy olyan tortaszerkezetet, amiben kizárólag általa is fogyasztható és már kóstolt alapanyagok leledznek. Elég érdekesre sikerült, bár mindenki – beleértve az ünnepeltet is – megette, és másnap „hűtősen” még némi élvezeti értékkel is bírt. 

Na de, amiről beszélni akartam, az a rengeteg újdonság, ami bevezetésre kerülhet az étrendbe: tej, vaj, tejföl, tojásfehérje, méz, déligyümölcsök, olajos magvak, szárazhüvelyesek, csak, hogy annyit említsek, ami hirtelen kifut az ujjaimból. Ám ez sem úgy működik, hogy tegnap még sárgarépapapi az ebéd, ma meg már dió és mandarin az uzsonna. 

Ugyanúgy szem előtt kell tartanunk a fokozatosságot, mint annak előtte, amikor az első falatokkal kínáltuk néhány hónapos babánkat. Mivel általában allergiára hajlamosító termékekről van szó – nem véletlen a késői ismertetés ajánlása –, legalább olyan elővigyázatossággal kell előre haladnunk velük, mint ahogy az első zöldségekkel, gyümölcsökkel tettük. 

És – ismétlem, de nem győzöm hangsúlyozni magam – nem kell kétségbe esnünk, ha nem jár a gyermek kapaszkodás nélkül. Nem kell logopédushoz szaladnunk, ha nem tud megnevezni minden elé kerülő tárgyat. Ő ugyanúgy csak egy nappal lett idősebb, mint bármikor máskor, csupán mi szeretnénk, ha ezzel minden egy csapásra könnyebbé válna. 

Hiába egy esztendős, még mindig sírással fejezi ki, ha valami nem tetszik neki, ha valami fáj, ha éhes, ha álmos, mert nincs igazán rá még más módszere. Persze, mutogat, odamegy, de ha nem figyelünk rá minden másodpercben (márpedig az elég nehéz lenne), vagy megunta, hogy nem értjük a jelzéseit, kétségbeesésében vagy fáradtságában hangos ordításban tud kitörni. 

Énekeljük neki, hogy nagylány – vagy a mi esetünkben nagyfiú – lesz belőle, de ez a momentum még nem jött el. Mert nem egyik percről a másikra történik meg, hanem folyamatában, úgy, hogy közben fel sem tűnik nekünk, szülőknek. Aztán már csak bámulunk a ránk se néző kamaszunk után…

Előkészületben: "Céltalan séta"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr4614586188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.