Ugróbéka

Kamaszodik a kutya

2019. január 21. - Ugróbéka anyukája

Korábban már beszámoltam róla, hogy milyen kölyökkutyához illő viselkedésformákat vett fel Áron az előző hónapokban. Most számba veszem az újabbakat, hiszen ahogy növöget a fiú, változnak a szokásai, erősödik, huncutabbá válik és felfedez magának más szórakozási lehetőségeket.

Egyik fő jellemzője például, hogy mindent az ágy alá pakol. Néha saját maga elől is eltünteti a dolgokat, de bizony a memóriája is kiváló, mert bármit keresünk rajta, kérdezünk tőle, megmutatja, hol van, és tényleg meg is találjuk ott. Másik kedvenc helye pedig a szőnyeg alatt van. 

Kis kutyás matricákat és névjegykártyákat vadászik le az íróasztal három fiókja feletti nyitott részről, majd olykor berakosgat belőle a szobát szinte beterítő anyag alá. Ami egyrészt cseles, mert nem tűnik fel senkinek, aztán lehet csodálkozni a néhány évenkénti igen nagy takarításnál, hogy ezek mit kevernek itt. Másrészt viszont olyan szempontból is kellemetlen, hogy valamilyen oknál fogva ebből a szőnyegből az alján ilyen homokszerű valami távozik, és csak söpörjük ki a kártyákkal, ahogy kihalásszuk. Persze, ez nem a manó hibája! :-) 

Egyszer az is megesett, hogy egyik este már nem láttam, és utána két napig sehol sem leltünk két formát a bedobálós játékból. Mindent felforgattunk, az összes szekrénybe, táskába benéztünk, semmi. Mondom, most már felhívom édesanyámat, mert az elkallódás napján ő vigyázott a kisfiúra, hogy nincs-e valami ötlete, hol lehetnek, mivel foglalatoskodott akkor a lurkó. 

Ahogy tárcsázok, megpillantom a szobában a gyerek előtt a hiányzó hengert és háromszöget. Azóta sincs fogalmunk róla, hogy hova rejthette el, ahonnan aztán simán előszedte 48 óra múlva, ismét a kitűnő emlékezőtehetségéről téve tanúbizonyságot. 

Aztán szeret elfutni a zsákmánnyal is. Ha valamit megkaparint, akár szabadott volna, akár nem, de mi szeretnénk elkérni tőle, amint odaérünk, félelmetes sebességgel, gyorsúszásszerű mozdulatokkal elkúszik a tett színhelyéről, általában magával cibálva a szerzeményt is. Bár néha annyira menekülni akar, hogy időközben elhagyja, és az is előfordul, hogy a nagy lendülettől az orra talajt fog. Irtó vicces tud lenni! 

Ennek a továbbgondolt változata, amikor ő maga nyújtja feléd, ami éppen a kezében van, hogy jótékonyan neked adja, majd amidőn megfognád, kacagva visszahúzza a kezét, és spuri arrébb. Akár a bútor mentén lépegetve, akár négykézláb elinalva. Az már kissé sajnálatosabb, hogy ha mondjuk a földről vett fel egy morzsát (égett kenyérdarabot), és a fentieknek megfelelően cselekszik, akkor ha utolérem és akarata ellenére elveszem tőle, elég hangos visításban tud kitörni. 

És ami a „legveszélyesebb” és talán legkevésbé szimpatikus, hogy időnként harap. Ruhán keresztül már anyukámat is „megkóstolta”, engem sokszor nadrágon vagy pólón át, de mart már tisztán a bőrömbe a nyakamon, a kezemen és egyszer a bokámat is elkapta. Nyilván szólok neki, hogy ne csinálja, de ez nem biztos, hogy segít. Ilyen korszakát éli. Megdicsérni nem fogom érte, ám bízom benne, hogy le fog szokni róla.

Előkészületben: "Bűvös szám"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr8414580254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.