Ugróbéka

Konyhai találmányok

2018. november 19. - Ugróbéka anyukája

Olyan régen írtam már a hozzátáplálásról, hogy szinte hiányzott. Mondjuk sok újdonság nem történt e téren, lehet, hogy fejlődhetnénk jobban és gyorsabban is, mindenesetre egy-két korábbi kérdésre, problémára találtam feleletet, melyeket ezúton megosztok veletek.

Az egyik, amiről szóltam, az volt, hogy Áron nem igazán boldogul a keményebb ételek rágcsálásával, amit meg is értettem és el is fogadtam. Ámde valamit így is kell, hogy kapjon reggelire, hiszen (ma-holnap) 11 hónapos (lesz). És bevallom, semmi kedvem zabkásákat kutyulgatni, vagy akkor is mixelgetni. Egy kis kenyérrel sem árt ismerkednie. 

Jó, persze, a kóstoláson már rég túlvagyunk, de az általános ínyedzéshez mi szolgálhatna nagyobb haszonnal? Nekem pedig csak elő kell vennem a tasakból. Viszont kell hozzá más is, üresen mit sem ér. Na, itt jött a képbe a sajt, amivel azonban a kisfiú kockákban nem kínlódott, inkább lenyelte. 

Erre pattant ki az ötlet a fejemből: a reszelt sajt. Megkértem páromat, mert én csak hosszú szálakra tudom lehúzni, ő meg az apróra reszelés specialistája. A lágyabb félkemény sajtokból is képes parmezánmorzsákat varázsolni. (Talán ez az egyetlen konyhai művelet, amit – engem felülmúlva – el tud végezni, bár ha megpróbálná, a fejlődés abszolút benne van. :-)) 

De a fényezést és a viccet félretéve, trappista a szelet pékárura, kis fokozaton a mikróba (de jó, hogy leadtam a babás elvekből!) 15 másodpercre, gyönyörűen ráolvad. Nem mellesleg a kenyér is felpuhul. Falatkákra tépkedem, és már ki is szolgálhatja magát a fiatalember. Ezzel egyidejűleg pedig én is megreggelizek. 

A változatosság kedvéért máskor avokádókrémmel kenem a kenyeret, ilyenkor természetesen nem melegítem. És hogy ne maszatolja túlságosan össze magát a baba, én adogatom a szájába. Tudom, hogy tanulnia kell az önálló evészetet, de legtöbbször még markol, nem csipeget, úgyhogy kímélem az idegeimet, spórolok a szalvétával meg az érte való futkározással. 

Ezenkívül rájöttem a főzelékkészítésnek, illetve a folyamat egy részének a csínjára is. Kb. 6 hónapomba tellett. Már említettem (vagy legalábbis szerettem volna), hogy inkább vízben főzök, úgyis felhasználom a levet a mixerezéshez, mert egyéb esetben nagy eséllyel leégnek a zöldségek. De nem akkor, ha hozzájuk se nyúlok! Valahogy bevillant, megpróbáltam. 

Pici vizet öntök a teli lábasba, teljesen lefedem, felforralom. Takarékra állítom (egyébként is gázelosztóra teszem, amióta vettem egyet), majd egy kis rést azért nyitok, mielőtt a gőz csinálná ugyanezt, vagy kifutna a folyadék. Azért közben oda kell fülelni, hogy bugyborékozik-e, mert ha nem, akkor valószínűleg elpárolgott az összes víz, és égni kezd az alja. Ám minden megpuhul, és egyenletesen! 

Tehát, főszabály: „Ha párolni akarsz, ne kavarj!” Fogpiszkálóval ellenőrzöm az állagot, majd annyi forrásban lévő vízzel felöntöm, hogy megfelelő sűrűségű legyen a botmixer alkalmazásához és a gyermek élelmezéséhez. Még az is eszembe jutott, hogy gyengébb teljesítményű készülék esetén jól jöhet, ha előtte krumplitörővel átnyomkodja az ember. Mivel az tűzmelegen jól felaprítja, és műanyag eszköznél úgyis várni kell egy kicsit, amíg némiképp kihűl a keverék, viszont így kisebb darabokkal kell csak megbirkóznia. 

Egyelőre ilyen megállapításokra jutottam, kísérletezés még mindig folyamatban, valamint egy új, nagyobb „lóerős” gép beszerzése is.

Előkészületben: "Úgy is volt"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr6214381700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.