Ugróbéka

Az első nagy pánik

2018. november 12. - Ugróbéka anyukája

A hosszú hétvége előtti csütörtök este a Nagymama megetette Áront, majd már készültünk rá, hogy a fürdés előtt megmérjük a hőmérsékletét, mert melegnek éreztük a fejét és a testét. A benyomásunk nem csalt, a lázmérő pörgette a számokat, bőven 38,5°C fölött állt meg. Ez még nem is adott okot nagyobb aggodalomra. Fel vagyunk szerelkezve kúppal és szuszpenzióval is. Valamint azzal is tisztában vagyok, hogy manapság nem javasolják a gyógyszeres csillapítást, előbb meg kell kísérelni a hűtőfürdőt vagy a hideg vizes borogatást.

Ennek megfelelően viszonylag forró vízzel indítottunk, majd folyamatosan kevertük hozzá a hideget. Ehhez nem árt hozzátenni, hogy a kisfiú ki nem állhatja a tűzfürdőt, ezt már néhány hetes korában elég hangosan a tudtunkra adta, utána 1-2 napig hanyagolnunk is kellett a kádban való lemosást. Maradtunk a pelenkázón, mint az első időszakban. 

Ahhoz képest elég jól viselte, igen csodálkozott, amikor jött bele a „hidegzuhany”. Amit aztán mi is a képünkbe kaptunk. A csecsemő ugyanis ezt követően kiadta magából a sütőtököt… Na, ekkor kezdődött az első idegeskedés. Mi a baja? Nem evett semmi különöset, mindet elfogadta, a láztól hányna? Létezik ilyen? Azért tuszkoljunk bele egy kis ibuprofent. 

Nem merem bevállalni, tartok az újdonságtól, még soha nem próbáltam. Nincs türelmem végigolvasni a betegtájékoztatót, a nélkül viszont be nem adom. Párom bátor, anyósom már látott ilyesmit, támogatják egymást. Az első adag egy csöppet sokra sikerül. A többi már lassabban csúszik le. 

Kezdő szülőként ennyi ésszel rendelkezünk. A gyermek egy hatalmasat hány. Ettől már én is megijedek. Irány az ügyelet! Húzom a cipőm, egy gondolat még szöget üt a fejembe. Szegény bébit ráncigáljam ilyen későn? Hívjuk fel őket, hátha kijönnek. Apa tárcsáz, de a fülemhez nyomja a telefont. Én beszéljek, mert ő nem tudja elmondani, mi a helyzet. Pánik, vázolás, a hangom elcsuklik. 

A doktornő kedves és nyugodt, valahogy rám is átragad. Pedig nem is láttam a fehér köpenyt, ezek szerint a tornyokon át is működik a varázslat. Ha akarunk, menjünk, de kúpot adjunk be a babának. Ha nem csillapodik a láz, vagy újabb rókát dob, induljunk el vele. Fogyasszon sok folyadékot. Megfogadjuk a tanácsokat, otthon maradunk. Férjem még sokáig őrzi a kiságyat. 

Másnap reggelre megint felmegy a kisded testhője, felhívom a gyerekorvost, amint felébred Áron, azonnal átlépünk. Tényleg beteg. Az én soha meg nem álló, állandóan ficánkoló, egy helyben megmaradni képtelen gyermekem egy mozdulat nélkül fekszik az ölemben a rendelőben. Kivárjuk a sorunkat. A torka csúnya, injekciót kap a fenekébe. 

Antibiotikumot és nagyobbaknak való kúpot ír fel a doktor bácsi, C-vitamin-cseppeket javasol az asszisztens. Csörgök párom anyukájának, hogy jöjjön át segíteni, vigyázzon a babára, amíg elfutok a gyógyszertárba, ne kelljen már ilyen állapotban hurcolásznom. A kisfiút egész nap cipelgetjük, még az alvóhelyén cumival sincs el. A járólapra letenni nem akarom, amíg ki nem gyógyul, hideg szobába se raknám. 

A lázat le kell vinni, mert nem csak esténként emelkedik, de a gyerek teljesen elesett is. Adagoljuk a kiváltottakat, pátyolgatjuk, itatgatjuk a csöppséget, napközben is többször felteszem töltőre. Szerencsétlenségünkre éppen a tej mennyisége is csökkenőben, az íze nem túl kedvelt, ám mégis folyékony és ugyanakkor tápláló. Sokszor etetem keveset. 

A következő délután még láza, az azt követőn hőemelkedése van, végül – hála az égnek – visszaáll a normál hőmérséklete. Viszont tiszta pötty az egész törzse, a füle mögötti és a pelenka alatti rész. Ismét felkeressük a gyerekorvost, minden kérdést kapásból megválaszolunk. Nincs új étel – se a csecsemőnél, se nálam –, se mosószer, öblítő. Ajánlás Fenistil és Calcimusc. 

Az internet segítéségével már én is beazonosítottam a háromnapos lázat. Felszerelkezek a fent említettekkel, elolvasom a hosszú papírokat, aztán úgy döntök, hogy várok egy kicsit, hogy magától elmúljon. Két napnál tovább ez sem tart. Ami hosszabban elhúzódik, az az étvágytalanság. Ami szintén kétségbeesést szül. Hiszen eddig sem volt túlságosan kielégítő a kisfiú gyarapodása, nem, ha még a torokgyulladás miatt megáll vagy vissza is esik a súlya. 

Vacsorázni alig hajlandó, és hiába ötletelünk és kísérletezünk, nem csak sütőtököt, hanem mást sem fogad el teljes porcióban. Egy ideig így is boldogulunk, aztán éjjel ismét elkezd duplázni. Majd szép lassan helyreáll a rend, megeszi a főzeléket estére, és elég az éjszakai egyszeri kelés. 

Fogalmam sincs, mit és hol szedett össze Áron, mivel nem voltunk sehol, csupán előtte nap a védőnőnél, de oda tudtommal vírusos pácienseket nem hordanak, és én is vittem a textilpelenkát, amennyire lehetséges, betartottam a higiéniai szabályokat, stb. Senki nem volt még csak náthás se a családban, nem hozott a lakásba akkor éppen senki semmi nyavalyát. 

Mégis megtörtént. Legalább túljutottunk rajta. Elsőre igen megriadtunk, de aztán megpróbálkoztunk nyugodtan kezelni a problémát, és átvészeltük. Átestünk a tűzkeresztségen. Fogunk mi még rémületbe zuhanni, és lesznek még kemény megoldandó szituációink, ezzel még csak a felkészülés vette kezdetét. Bízunk benne, a többi se fog ki majd rajtunk.

Előkészületben: "Ki van szabadságon?"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr6314368097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.