Ugróbéka

A pelenka sem bír el mindent

2018. november 01. - Ugróbéka anyukája

Párom, azon kérdésemre, hogy milyen témáról érdemes még beszélni a blogban, kapva az alkalmon egyből utalt a friss kakis-pisis balesetre. Hát nem tudom, hogy Áron első barátnője mit fog szólni hozzá, ha olvassa, vagy ha elmeséljük neki, mert Apa azzal is „fenyegetőzött”, hogy a hordozós horkolós videóval indít majd a kiszemeltnél. Lányok, kössétek fel a gatyát!

Ha konkrét elemeket nem is szőnék köré, és részletesen nem mennék bele a kisebbtől a legnagyobbakig terjedő problémákba, azért nem árt, hogyha tisztában van vele az ember, hogy ilyen dolgok bizony mindenkivel megeshetnek és persze meg is esnek, függetlenül attól, hogy egy hercegkisasszonyról vagy hétköznapi szülők gyermekéről van szó. 

Jómagam sajnos kénytelen voltam megtapasztalni, hogy használhatok bármilyen márkás vagy névtelen pelenkát, lehet akármilyen puha, kényelmes, gumírozott, megfelelően felhelyezett, akkor sem viselnek el mindent. Sem mennyiségben, sem minőségben. 

A kisfiú újszülött korában több márkát kipróbáltam, majd az egyik mellett letettem a voksot, és sokáig húztuk vele különösebb gond nélkül. Aztán eljött az az idő, amikor a baba hirtelen hízásnak indult, ekkor viszonylag gyorsan két méretet kellett ugornunk a reggelre elázott ruhaneműk miatt. 

Ezt követően pedig az anyatejes széklet vált annyira híggá és hatalmas kvantitásúvá, hogy hiába szedtem ki azonnal, amint láttam, hogy túl van rajta, és hiába használtam a megszokott, legmagasabb derekú modellt, hátul általában nem tudtam megmenteni a szennyeződéstől a bodyt, így naponta többet is elfogyasztottunk. 

Ez a hozzátáplálással szépen lassan rendeződött. Később néha a potyogó bogyók tréfáltak meg minket, különösen Apát, amikor egy ügyetlen mozdulattal kiborította az egészet. De azóta is küzdött vele többször – elgurítva egy-két szemet. (Még hogy nem részletezem!) 

Manapság pedig megint azzal harcolok, hogy éjszakára semmi sem elég jó. Egyszerűen reggelre annyira megtelik a csomag, hogy általában oldalt fölül, de néha (bővebb típusnál) alul, vagy a combnál kifolyva elárasztja a pizsamát és a hálózsákot. Olykor nagyon, máskor épphogy, de nem örülök neki, hiszen így könnyen megfázhat a bébi, és egyébként sem túl egészséges. 

Megoldást egyelőre nem találtam. Volt, amelyik tartalmilag elbírt volna vele, de atompontosan feltenni egy izgő-mozgó, este nyűgös gyerekre szinte lehetetlen, és ha nem passzolt teljesen, még hatalmasabb galibát okozott. Sőt egyszer, mire levettem, szét is esett darabokra… Gondolom, mivel nem nagy márka, a minőségellenőrzésen spórolnak, és belefuthat egy-két selejt. 

A nagy, megbízható névnél meg még nagyságot váltva sem értem el eredményt. A nappal használatosat befogva néhanapján szárazak maradtunk, azonban annál is inkább a vizesedés volt jellemző. 

Olvastam még a pelenkabetétről, azt lehet, hogy kipróbálom. Ezen kívül abban bizakodok, ha Áron tényleg eléri a következő méretet, talán az felszívja az aktuális folyadékot, illetve a táplálékának szerkezete is változni fog. Aztán már csak a biliben reménykedhetek, de az egy messzi jövőbeni történet. 

Valahogy azt sejtem, hogy a nagy pelenkagyártók, ha akarnának, tudnának olyat kreálni, ami túlélné az éjjelt, ám eszük ágában sincs. Kínlódjanak csak a szülők, vegyék meg a sok tíz darabos pakkokat, kísérletezzenek, hogy mindenből fogyjon a boltokban, és osztozni tudjanak a piacon. Mi pedig várjuk a csodaterméket…

Előkészületben: "A királylánytól a sárkányig"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr4214338073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.