Ugróbéka

Álom, álom, édes Áron

2018. július 09. - Ugróbéka anyukája

Nemrégiben még úgy kezdtem volna ezt a bejegyzést, hogy nem tudom, kinek a gyereke alszik éjszaka 12 órát, akár több részletben is, mert az enyém megközelítőleg sem. Aztán elkezdett hosszabban szundítani, már visszafeküdt akkor is, amikor fél hat, hat óra körül kelt először. Tehát haladunk ennek az irányába, bár lehet, hogy soha el nem érjük. Én már a jelenlegi állapottal is maximálisan elégedett vagyok.

Ráadásul a szakirodalom szerint egy csecsemőnek napi kb. 13-15 órát kell aludnia, még 1 éves korában is, a változás csak az éjszakai és nappali alvások arányában testesül meg. Mi ez után is csak alulról kullogunk. Van, hogy 10 és féllel. 

Egyébként az már akkor is feltűnt, amikor még vártuk a bébi érkezését, a könyvekben és az interneten olvasva a számokat, hogy matematikai képtelenségeket állítanak. Ha összeadjuk, hogy mikor mennyit kéne szundítania a gyermeknek és mennyit kellene ébren lennie, éjszakástul-nappalostul, akkor sehol sem kapnánk 24 órát (és a napi alvásmennyiség se egyezik az egyes alvások összegével)… De senki se számolja! Hiszen nem ez a lényeg. Csak legyen a bébi kipihent. Mert az a legrosszabb, amikor őrült módjára dörzsöli a szemét, de az égnek nem hajlandó lehunyni. Ki tudja, miért, és semmi sem segít. 

Mert a szoptatáson kívül, ami a legnagyobb problémát okozza nálunk (talán még nagyobbat is), az az altatás. Írtam már arról, hogy a cumi óriási segítséget jelent, és ez a mai napig tart, de aztán – gondolom a mozgásfejlődés okán is – forgolódás, kúszni próbálkozás, rácsrugdosás nehezíti az álomba szenderülést. 

Valahogy arra tudnám visszavezetni az egészet, hogy a kezdetek kezdetén evés, büfizés, pelenkázás (és esetenként orrszívás) után a manó ment a kiságyba aludni. Aztán már volt, hogy még fent leledzett. Persze, figyeltük, mikor fárad, és az elejétől fogva énekeltem neki. Hosszú ideig – halvány emlékeim szerint – könnyen lecsukódott a szeme. A babakocsiban is bírta órákig. 

Majd növekedett, jobban érdekelte a külvilág, lekerült a játszószőnyegre, hosszabb és hosszabb időre, és minden egyre bonyolódott. Sétáknál már rendre kerek fél órát, egy időben pedig atompontos 23 percet aludt. Ezen persze nem is csodálkozom. Autók hangja, kipufogógáza, építkezések, bárhova megyünk, egy motor biztos előkerül valahonnan. Játszótér, KRESZ-park szóba sem jöhet, sikítozó gyerekek. Jó járművel is járhatatlan járdák kerítés mögött ugató kutyákkal. Én eddig sem viselném el. 

És szinte minden nap máshogy néz(ett) ki. De volt például egy időszak, amikor délelőtt 2-3 órát egyben lenyomott, feltételezem, pótolva az éjszakai rövid műszakot, amikor örülhettem, ha – levonva az ébredés idejét – nettó 9 órát bóbiskolt. Ám boldogított 8-8,5 órával is. Ami neki is rettenetes kevés, meg nekem is – leszámítva azt a kb. egy órát, amivel én később kerülök ágyba. 

A nappali alvások rendje főleg nem könyvszerű. Egyre kevesebb alkalomnak kéne lennie, azonban felénk ez is másként alakult. Egyik nap kétszer szundizott napközben, másik nap négyszer. És fordítva. Háromról szó sem lehetett. Hónapokkal ezelőtt is előfordult, hogy délután fél 4-től este fél 9-ig viribült, hiába tettük le. 

Aztán az is megesett, hogy se a cumival, se a kutyával nem elégedett meg, hulla fáradtan „randalírozott”, így a kiságyban ringatás technikáját is feltaláltam magamnak, mely jó ideig eredményre vezetett, aztán – legtöbbször, amikor még nem elég álmos – feszítő tiltakozásba torkollik. 

És néha itt is magától jön a megoldás, amikor pont akkor fő meg a krumpli és a répa, amikor a gyereknek „ágyban a helye”. Gyors beemelés, uzsgyi a konyhába összenyomni, apróbb zajongások, mire visszaérek, már csak a takaró hiányzik. Kár, hogy pihenni nincs idő, lehűtés, dobozolás, mosogatás, de legalábbis beáztatás. Persze a fürdőszobában, hogy ne zavarjam. 

Néhány napja érkezett el az idő, hogy a baba (mit baba, fiatalember!) mindamellett, hogy egy-kétszer ténylegesen átaludta az éjszakát, ha késő hajnalban fel is kell enni, a büfizésbe beleszundít, és a kiságyban mormol tovább. Én pedig választhatok, hogy próbálkozok a további szunyókálással, vagy majdnem fitten nekiállok a napnak. Legalább egy kis nyelvtanulás erejéig. 

A nappali alvásokkal jelen pillanatban ott tartunk, hogy 2-3-szor fél óra, ha nagyon kipurcant, 40-45 perc, ha tolódott egy evés, maximum 1 óra. Mindegy, hogy hol vagyunk és mikor. Nem könnyű ez az átmeneti időszak, mert hiába múlt el Áron fél éves, mindössze 2,5 órát tud fent lenni, illetve ennyi idő után szenderül álomba, így az első alvásciklus után (közben) felébred az éhségre. Vélekedek én. És bármit eszik, tovább nem bírja energiával, biztos a sok mozgás miatt. Talán itt is helyre áll a rend egyszer, ha egy kicsit tovább húzza, és belefér két étkezés. Mert – bármennyire is kötötten hangzik – nem kívánom többszöri nassolgatásra rászoktatni. 

És köszönet neki, hogy megint rám cáfolt, mert amíg aluszkált, meg tudtam írni ezt a cikket. Pihenj csak, kicsim!

Előkészületben: "Mint a klimax"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr1214102549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.