Ugróbéka

Esti nyűgösség ellen nincsen orvosság

Hacsak nem a füldugó

2018. június 14. - Ugróbéka anyukája

Talán az első hetekben nem is jelentkezett, vagy annyira mással voltam elfoglalva, és mindent nehézségként éltem meg (kb. egy hétig magamnál sem voltam), hogy észre sem vettem. De egyszer aztán feltűnt. Pedig már mindent evés utánra tettünk (pelenkázás, fürdetés), mert kitapasztaltuk, hogy éhesen annyira türelmetlen Áron, hogy semmit nem lehet vele kezdeni.

Ment a sírás, a láncetetést be sem kellett vezetni, mert a fiatalember hamar magától ráállt. Olyan szinten hatásosnak is bizonyult, hogy amióta a kórházból hazajöttünk, „átalussza az éjszakát”. Ahogy a „szakirodalom” fogalmaz: orvosi értelemben. Tehát mindig volt egy legalább 5-6, de néha 7-8 órás időszak, amit egyben leszundított – már ha létezik egyáltalán ilyen szó. 

Nem akartuk, de nem volt más választási lehetőségünk, cipelni kellett. Akkor még nem is nyomott akkora súlyt, és Apa nagyrészt bevállalta. Esténként jó hosszú sétákat tett a lakásban. Próbálkoztunk közben lerakni, amikor már úgy láttuk, elálmosodott, de ahogy letettük, kezdte elölről a finoman szólva „nyűgösséget”. Ezért nem maradt más hátra, minthogy Apa addig hurcolássza, amíg teljesen el nem aludt, hogy aztán nyugodtan folytathassa álmát a kiságyban. 

Aztán a baba elég gyorsan gyarapodott, már nem volt annyira könnyű járkálni vele, ráadásul féltem a rászokástól is. (Meg attól, hogy mit csinálok, ha Apa éppen nincs otthon este – mert pl. színházba vagy osztálytalálkozóra megy. Meggyőződésem volt, hogy csak ő tudja megnyugtatni a kiskrapekot. Ma sem vagyok benne biztos, hogy nem gondoltam-e jól.) 

Megint jött az internet segítségének igénybevétele és az ismerősök kérdezgetése. Pontosan 3 három hónapos korára mintha varázsütésre eltűnt volna. Aztán másnap megint kezdődött… :-) 

Igen, azt hiszem, az a tipikus „esti nyűgösség” akkor megszűnt. Később viszont átalakulva visszatért. Egy hosszú nap végén – akkor is, ha a csecsemő még alszik napközben is többször – az ember fáradt. Mindent sokkal nehezebben visel: fájdalmat, időjárást, változást, hideget-meleget, magányt, kemény földet. Bármi zavarhatja. És zavarja is. Pl. a fogzás, jó ideje. És mint tudjuk, ő még nem nagyon tudja máshogy kifejezni magát. 

Sír. Jobb esetben „csak” nyűglődik, nyekereg, sírdogál, néha morog, feszíti magát. Rosszabb esetben bömbölésbe vált át, amely aztán nem csillapítható. Éhes, kakis, fogzik, megsül. Vagy az egyik, vagy mind. Az alma nem túlságosan laktató, még rizzsel sem. (De erről majd később.) Utána viszont nem hajlandó kivárni a tejleadó reflex beindulását, néhány másodperc után feladja. Vagy erőltetem, vagy hagyom, vagy beszabadítom egy almáskertbe… 

A fürdés – amióta megszerette –, általában jókedvre derítette. Foglalkoztunk vele, simogattuk, csiklandoztuk, énekeltünk neki, kokettáltunk vele, és ő kinyilvánította a tetszését: mosolygott, nevetett, sikongatott, máskor nem szokott hangokat adott ki. 

Korábban próbálkoztunk több mindennel a lefekvés előtti bömböléshullám elsöprése érdekében, több, de inkább kevesebb sikerrel. Mozdítgattam a napirendet, variáltuk az evést, a fürdetést. Nem volt egy fix időpontunk. Mindig az ideálishoz közeli étkezéshez igazítottuk a pancsolást, és onnan kezdődött az „esti rutin”, ami hol hosszabb, hol rövidebb ideig tartott, de mindig végtelennek tűnt. Aztán megfigyeltem, hogy teljesen mindegy, mikor kezdjük el az altatást – fél hétkor vagy negyed nyolckor –, akkor is mindig fél nyolckor aludt el a manó. 

Ebből kiindulva visszafele számolva belőttük a fürdést negyed hét és fél hét közé – kiválasztva az előző szoptatáshoz megfelelőbbet –, aztán következett a (második) vacsora és az ágyba bújtatás. Talán ez is lendített a helyzeten. 

Az óraátállítással nem foglalkozva az elalvás fél kilencre tolódott, de valami egy héten belül mégis felborult. Ugyanis az esti nyűgösség délutánra, a fürdetés előttre helyeződött át. Ezt Apa így-úgy megoldotta, Áront szórakoztatta, bolondozott, ide-oda tette, amíg én is rendbe tettem magam, összedobtam a szendvicsemet és készítettem egy kis gyümölcsöt. De a „kacsapocsak” így is mindig élvezetesen telt. (Nem úgy az utána következő etetés.) 

Manapság viszont új trend alakult ki – nem túl nagy örömünkre. Az uzsonna után a bébi alig van el, a pihenőszékében is hamar feladja, a fürdetés pedig közelít a rémálomhoz. Ha megkísérlem előtte megetetni, akkor azért sír, ha nem, akkor végigordítja… Melege nincs, mert a vetkőztetés nem segít rajta. Valószínűleg éhes (legalábbis néha, az alma után… még ha tejet is kap utána), de a fájó ínye miatt nem eszik. És feltehetően fáradt is. (Átalakulóban lenne a napirendje?) Persze nem csodálkozom a hajnali kelés és a nappali miniatűr alvások után. Ám ez is mindig változik. 

Gondolkozunk, hülyéskedünk, nyugtatgatunk, olykor még vigyor is jut nekünk, máskor viszont csak fesztivál. Meg kell állapítsam, hogy esti nyűgösség ellen még mindig nincsen orvosság, legalábbis én nem fedeztem fel. Ha azt nem számítjuk, hogy amikor már érzem a pelenkázóra tevésnél, hogy „erős” esténk lesz, akkor beteszem a füldugómat. És tényleg használ. Nem csak abban, hogy halkabb lesz az egyébként éktelen üvöltés, nem fájdul meg a fejem és nem megy fel a vérnyomásom, hanem abban is, hogy nyugodtabb tudok maradni. És ha én nem leszek ideges, nem kiabálok vissza, akkor jóval hatékonyabban tudom csillapítani a gyermeket is. Nem teszek rá plusz nyomást. 

Így is lehet, hogy későn jöttem rá a füldugó jótékony hatására, és kissé megsüketültem. (Előfordul, hogy hallucinálok vagy félrehallok valamit.) De az elején úgy éreztem, hogy nem engedhetem meg magamnak, nem lenne tisztességes a bébivel szemben, hogy nem akarom hallgatni a sírását. És valóban meg kívántam fejteni az eredetét, figyelni a különbségeket, az árnyalatokat. Most, hogy már tisztában vagyok vele, a rejtélyek azok is maradnak, tudom, hogy jobban jártam volna a fülem betapasztásával. Áron is. 

Ezek után nem marad más hátra, mint bíznunk abban, hogy találunk valami megoldást, vagy egyszer véglegesen elmúlik az esti nyűgösség – akár magától, akár a babától.

Előkészületben: "A 3 hónapos növekedési ugrás a fogzás miatt elmaradt"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr5314047354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.