Ugróbéka

„Kis gyerek – kis gond, nagy gyerek – nagy gond” vagy „Minden nappal egyre könnyebb”? (2. rész)

Nem!

2018. június 07. - Ugróbéka anyukája

Ha az első részt még nem olvastad: „»Kis gyerek – kis gond, nagy gyerek – nagy gond« vagy »Minden nappal egyre könnyebb«? (1. rész)"

Persze az ördög nem alszik. Előfordul, hogy ismét igénybe veszed az internet segítségét, hogy kitalálj valamit a bébinek, hogy mégis megfejtsd a nyűgjét. A tanfolyamon arra bíztatott minket – csupa első szülőket – a nagyon kedves doktornő, hogy kísérletezzünk. Ahelyett, hogy a világhálón olvasnánk el három ellentmondásos (ezt nem részletezte, csak én teszem hozzá), általánosságokat és átlagokat tartalmazó oldalt. Mert minden kisbaba más. Ebben teljes mértékben igaza van. De kezdő nevelgetőként honnan tudnám, hogy egyáltalán mivel próbálkozzak? Ahhoz kell nekem valami kiindulópont, hogy az esetleges, felmerülő lehetőségeket megismerjem. Arra viszont nagyon hasznosak a cikkek, vélemények.

És tényleg néha úgy tűnik, hogy valami megjavult, helyrekerült. Talán kevesebbet sír, tud várni a táplálékra vagy elkezdi élvezni a fürdetést. Máskor pedig minden elromlik. Újra jön az esti bömbölés, már délelőtt is nyűgösködik. 

Nem tudom, hogy másnak is volt-e olyan érzése a csecsemővel kapcsolatban, hogy nemhogy egyre okosabb lenne,… (Inkább be sem fejezem a mondatot.) Erre azonban sikerült magyarázatot találnom. Köztudott (kismamaként már számomra is), hogy a baba rengeteg reflexszel születik. (Egy ösztönlény.) Ezen jelzések, reakciók többsége azonban szép fokozatosan eltűnik. Véleményem szerint 3-4 hónapos kor körül ezért tapasztalható az, mintha a bébi mindent, amit addig tudott, elfelejtett volna. Mert nem tudta! Mintha mindent most látna, hallana először, és mindent újra kéne kezdeni. Mert kezd mindent másképp látni, hallani, érzékelni. Lassan tényleg tudatos emberkévé válik. Az átmenetben meg ismét kapkodhatjuk a fejünket, hogy miért ijedt meg a szokásos hajszárítóhangtól, és miért hagyta abba tágra nyílt szemmel a szopizást, amikor Apa beindította a kávéfőzőt. (Azt inkább igyekszem kitörölni az emlékezetemből, hogy a sétánál mit művelt…) 

Elsajátítja a készségeket és megtanulja azt, ami korábban automatikusan működött. Csuda dolog ez, csak ne tartana olyan sokáig! :-) Apának mindig emlegetem – amikor arról olvasok, hogy milyen csodálatos, hogy egy magatehetetlen újszülöttből egy év alatt egy beszélő, járó lény lesz –, hogy a zebracsikó (na meg a kecskegida) születése után néhány órán belül már lábra áll, aztán nemsokára ott futkározik az anyja mellett. De az ember aztán mennyivel tovább jut, magasabbra emelkedik – mondhatnák. Ám ebbe a komoly témába most nem mennék bele. 

Az idő hosszának megítélésére pedig válaszolhatna a következő közhely: „olyan gyorsan elrepül”. Hogy visszakívánnánk, bárcsak még pici lenne, bár akkor sokat sírt, és nem értettük, miért, de aztán visszabeszél, már nem lehet babusgatni, még a kezét sem engedi megfogni, stb. És végül talán majd neki lesz gyermeke, akivel változó korszakokat élhet át. 

Summa summarum nincs lineáris függvény – se lefelé, se felfelé. Nem fehér és nem fekete, legalábbis nem egyszerre. És mivel ezt már előttem megfogalmazták, és én sem tudnám szebben, idézem: „mielőtt megőrülnél, idegösszeroppannál vagy megölnél valakit, hirtelen minden jobbra fordul majd... Egészen a következő hullámvölgyig, de az már egy másik történet.”

Előkészületben: "Hajszárító és szalvéta"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr6714029422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.