Ugróbéka

Tükörkép

2018. május 28. - Ugróbéka anyukája

Nem sokkal azután, hogy Áron megszületett és megpillanthattam, megfogalmazódott bennem a gondolat: „Ez a gyerek annyira szép, hogy egyikünkre sem hasonlít.” Szokták mondani, hogy minden kisbaba (mint ahogy minden menyasszony is) szép, de ezzel eddig nem igazán értettem egyet. A szülőknek (na meg a nagyszülőknek) persze mindenképpen. Ám azok a piros testek, gyűrött pofik inkább egy kicsit furcsának hatnak. Utólag visszanézve kisfiunk első fényképeit, lehet, hogy belőlem is az elfogultság szólt, bár akkor nem úgy éreztem.

Jómagam azóta sem tudom, hogy kire ütött a gyermek. Talán ezt egy kívülálló jobban meg tudja ítélni. Sokan mondtak már sokfélét. De nem is erről akartam beszélni. 

Még mindig nehéz hozzászokni ahhoz, hogy valaki más az első. Hogy egyke fiúból és lányból férfivá és nővé, férjjé és feleséggé, majd szülővé váltunk. 

Rengeteg sírás, kiabálás, hormonális változások, érzelmi hullámok közepette rájöttem, hogy Ő én vagyok. Hogy minden, amit nem tudok kezelni, alig viselek el, belőlem ered. Hogy én vagyok türelmetlen, amikor éhes vagy fáradt vagyok, vagy – később, hogy – valaki nem úgy csinál valamit, ahogy azt elgondoltam. Hogy én ordítok, én vagyok kiszámíthatatlan, ingatag és változékony. 

Ez a feleszmélés segített nekem abban, hogy Őt és közben magamat is még mélyebben megismerjem, meglássam a hibáimat, önkritikát gyakoroljak, és esetleg képes legyek változtatni, jobb, türelmesebb, rugalmasabb ember lenni, kevesebbet morogni, többet nevetni. 

Mára már azt is megállapíthatom, hogy mintám alapján Áron is sokkal jobban viselkedik, kevésbé (sőt szinte egyáltalán nem) nyűgösködik idegen környezetben, még nem látott emberek között. Van egyfajta marketingje. Mindenki szerint nyugodt baba, és természetesen az ismerősök felszólítanak, hogy nehogy panaszkodni merjünk rá. Itthon pedig néha elszabadul a pokol. Szüksége lehet néha a változatosságra is, de ura magának. Tudja, hogy mikor, hol, hogyan kell moderálnia magát, és hol, kinél, mennyit engedhet meg magának. Figyel és próbálkozik. Megszeppen és lassan enged fel. 

Nem mondom, hogy mindig sikerül felülemelkedni magamon, túljutni az önzésemen, feladni az önállóságomat, a függetlenségemet (a magányomat?), de ezek megoldásában és oldásában leírhatatlanul hatalmas szerepet játszik az a lény, aki általunk jött létre és belőlünk született meg. Az ember mindig azért kap valamit az életben, hogy tanuljon. Köszönöm!

Előkészületben: "Enni, enni és enni"

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr5214007730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.